2018. március 2., péntek

Különleges Könyvek - Mesekarnevál Tatabányán

A mesemondók nem könyvből mesélnek.
De könyvről igen!

Február 18-án a tatabányai József Attila Városi és Megyei Könyvtár Mesekarneválján léptem fel. Először került sor a rendezvényre, de a szervezők nagy lelkesedéssel és fantáziával vágtak bele, és remek műsort állítottak össze, a gyerek- és a felnőtt helyszínre egyaránt. Voltak kis ajándékcsomagok, jelmezes gyerekek, forró kakaó és kalács, és minden egyéb, ami egy könyvtári mesés rendezvényt szerethetővé tud varázsolni. Bár a vasárnap reggel álmosan indult, mire én dél körül megérkeztem, már a közönség is szépen kezdett gyülekezni.

A Mesekarnevál szervezői a Különleges Könyvek című mesecsokrot rendelték meg tőlem - aminek külön örültem, mert viszonylag ritkán van alkalmam elővenni és leporolni ezt a műsort. A rendelés örömére néhány új mesét is válogattam hozzá, amiket régóta szerettem volna már kipróbálni - meg olyanokat is, amikre némi kutakodás után most bukkantam rá. Végül aztán a közönség arcát figyelve és röptében válogatva mindegyik fajtából jutott egy-egy az egyórás előadásba.
A közönség gyerekekből és a szüleikből állt; nagyjából negyvenen lehettek, és mivel a nagyon kicsik hazamentek aludni meg ebédelni, ezért tökéletes tündérmese-hallgató közönség gyűlt össze, a leghálásabb korosztályból. Egy új mesével nyitottam, ami egy régi kedvenc mesetípusom Fülöp-szigeteki változata - és egyben az új kedvenc variációm is az adott témára. A mese címe Pablo és a Királykisasszony, és a "három vásárfia" mesetípusba tartozik - három királyfi ment meg közösen egy királylányt (egyikük, Pablo, a mindentudó varázskönyve segítségével), és aztán kitör közöttük a vita, hogy melyikük veheti feleségül. Ezen a ponton szeretem megkérdezni a közönséget, ők hogyan döntenék el a kérdést, és a zseniális válaszok ezúttal sem maradtak el: Az volt a kedvencem, amikor az egyik kisfiú megszólalt, hogy "inkább adjunk mind a háromnak csokit..." Az a vicces, hogy ahány meseszöveg, annyiféle vége van ennek a történetnek, így tulajdonképpen mindenkinek igaza volt. A Fülöp-szigeteki mese esetében a sztori tovább bonyolódik, és a királyfiaknak még egy próbát kell kiállnia (ezt is javasolta valaki a hátsó sorból), amelyben végül nem az erő, hanem az empátia győz.
A második történetet, Kanári Királyfi meséjét Italo Calvino gyűjteményébpl már régóta szerettem volna kipróbálni, és végül most adódott rá alkalom. Ebben a mesében azt szeretem, hogy a királykisasszony használja benne a varázskönyvet és a varázserőt, és magát menti meg a toronyból (aztán a királyfit is). A sort végül, hazai ízekkel, egy régi kedvenc mesém zárta, egy szigetközi történet garabonciásokról és az ő varázserejű könyveikről. Mert ha varázskönyvekről van szó, akkor a garabonciások nem maradhatnak el. Természetesen.

A közönség végig élénk és figyelmes volt; nagyon tetszett nekik, hogy az olvasás képessége a régi időkben önmagában is varázserőnek számított (garabonciás deákok, ugye), sőt, a mesék apró részleteire is nagyon odafigyeltek. Az egyik kisfiú a végén kézzel-lábbal integetve hívta fel magára a figyelmet, és kijavított, hogy nem mondhatom, hogy "boldogan éltek, amíg meg nem haltak," mert az egyik királyfinak volt varázspálcája, ami feléleszti a halottakat, és ezért a királyfiak sose fognak meghalni - Boldogan élnek, örökké. Ezzel nem tudtam vitába szállni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése