2017. november 22., szerda

MythOff Replay - Mítoszok Csatája Veszprémben!

Stenszky Cili mesemondó ötlete volt, hogy vigyük el a Mítoszok Csatáját Veszprémbe, mely javaslatot az egész csapat nagy lelkesedéssel fogadta. Egyrészt jó dolog népszerűsíteni a mitológiákat meg a hangulatot a fővároson kívül is, másrészt pedig így alkalom adódott rá, hogy megint elővegyük a kedvenceinket, hiszen szinte teljesen új közönségre lehetett számítani. Így született meg az első MythOff Replay, melynek során mind a nyolc mesemondó olyan mítoszt mesélt, melyet korábban egyszer Budapesten előadott már. Mivel akad közöttünk olyan, aki mindennapi munkájában ritkán mesél mitológiát, az egész este programja tulajdonképpen jutalomjáték volt.

A helyszín a Skorpió névre hallgató ír kocsma volt, melynek emeleti helységét szépen meg is töltöttük egy nagyjából harminc fős közönséggel, akik kényelmes fotelekben ültek, söröztek-boroztak-csemegéztek, és lelkesen hallgatták a mítoszokat. Az est hoppmestere, Varga-Fogarasi Szilvi nagy rutinnal tervezte meg és vezényelte le az egész programot. Ő alkotta meg a díjakat is - minden kör nyertese arany színű nyalókát kapott!

És akkor lássuk a MythOff Replay hivatalos programját:

Első kör: Mítoszok Vadlesen

Az estet Nagy Enikő nyitotta meg egy mongol mítosszal, melyben az egykori Geszer vitéz elindult, hogy megmentse a Nap lányát az őt sújtó rettenetes betegségtől. Enikő nagyon elegánsan és ékesszólóan mesélt, és az első pillanattól elvarázsolta a közönséget. Őt követte Hajós Erika, aki a görög mitológia egyik klasszikusát, Kallisztó és Arkasz (a Nagymedve és a Kismedve csillagképek) történetét mesélte hasonlóan elbűvölő módon, kipellengérezve Zeusz erőszakos természetét.
A kérdés: "Ha a Veszprémi Állatkert be tudná szerezni Geszer vitéz csodás pacsirtáját, vagy a Nagymedvét és a Kismedvét, akkor melyiket látogatnátok meg szívesebben?"
A kör győztese: Mongólia

Második kör: Igen erős mítoszok

Ebben a körben lépett színpradra a MythOff csapatához újonnan csatlakozott mesemondó, Stenszky Cecília, az est megálmodója. Az északi mitológia egyik legnépszerűbb történetét, Utgard-Loki legendáját mesélte, amivel jó néhány derűs percet szerzett a közönségnek.
Őt követtem én, a Muileartach névre hallgató ír-skót legendával, melyben a Keleti Tenger Boszorkánya támadt a Fianna hősies harcosaira, akik csak együttes erővel, epikus csatában tudták legyőzni őt.
A kérdés: "Melyik hősökből álló csapatot igazolnátok le szívesebben a magyar olimpiai csapathoz?"
A kör győztese: A Fianna

Harmadik kör: Tűzforró mítoszok

Itt először Gregus László érzékletes előadásában hallgattuk meg Ji és a Tíz Nap kínai mítoszát, melyben az égi íjász megmentette a földet a biztos pusztulástól azáltal, hogy lelőtt kilenc felesleges napot az égboltról. Őt követte hoppmesterünk, Varga-Fogarasi Szilvia, aki egy maori mítoszt hozott magával arról, hogyan lopta el Maui a tüzet az emberek számára. Szilvi a történetet trickster-sztorihoz illő humorral és energiával adta elő.
A kérdés: "Melyik hőst kérnétek meg inkább, hogy gyújtson be karácsonyra a kandallóba?"
A kör győztese: Ji, az égi íjász

Negyedik kör: Mítoszok határtalan alkotókedvvel

Az utolsó kört Lovranits Júlia kezdte, aki egy több forrásból összeállított régi szlovén mítoszt hozott el nekünk az özönvízről, a bor születéséről, és Kurent istenségről. A meséhez lelkes kolompolás is járt, a tél elűzésére... Az est programját pedig Bumberák Maja zárta, aki a Kalevalából hozta el magával Vejnemöjnen és az óriás Antero-Vipunen történetét, és adta elő ékes kalevalai szavakkal és szépséges énekkel.
A kérdés: "Hová mennél szívesebben nyaralni a családdal - az Antero-Vipunen Kalandparkba, vagy a Kurent-féle borkóstoló körútra?"
A kör győztese: A Kalevala Kalandpark

Még egyszer köszönjük mindenkinek, hogy sikeressé és jó hangulatúvá varázsolta az első vidéki MythOff estet! Reméljük, sok helyre eljutunk még!


1 megjegyzés:

  1. Szerintem sokan reméljük, hogy sok vidéki helyre eljuttok még, mert azt vélem, az igény megvan rá. :)

    VálaszTörlés