2017. július 16., vasárnap

Mesemondó turizmus: Irány az ír néprajzi archívum!

(Egyszer csak végigérek majd Írország megblogolásán... egyszer...)

Richard, aki amúgy mesemondó túrákat vezet Dublinban és környékén, pontosan tudta, hogyan kell két látogató mesemondónak jó napot csinálni: Volt egy szabad délutánunk, így elkísért minket a UCD (University College Dublin) campusán található Országos Folklór Gyűjteménybe. Ez az a mágikus hely, melyről korábban előadást is hallottunk a FEST konferencián, illetve a honlapjukat is nagyon szeretem böngészni, mert anyagaik nagy részét digitalizálták, kereshető adatbázisba tették, sőt, hamarosan telefonos app is lesz hozzá... Az Írországban töltött két hét alatt gyakran szórakoztam azzal, hogy lehívtam a telefonomra az interaktív térképet, és megnéztem, hogy a környékhez, ahol éppen vagyok, milyen mesék és legendák tartoznak, hol vannak kísértetek, tündérdombok, és egyéb érdekes helyek. Minden országnak kellene egy ilyen térkép.

Az archívumban persze megint csak nem lehetett fotózni, de azért elmondom a lényeget. Amikor besétáltunk, egy csapat nagyon kedves és barátságos folklorista fogadott bennünket, akik ismerték már Richardot, mint a rossz pénzt. Miután beírtuk a nevünket a recepciós könyvbe, és beengedtek minket a jelszóval védett ajtón a belső szentélybe, mindhármunkra jutott egy-egy szakértő, aki megkérdezte, mibe óhajtunk belemerülni a délután folyamán (nagyon ráértek - rajtunk kívül csak egyetlen kutató ült az olvasóteremben). Robertet a tündér-hiedelmek érdekelték, engem természetesen a Fianna, Richard meg egy készülő könyvéhez kutatott információkat. Először a kezünkbe adtak egy-egy vaskos kötetet, ami nagyjából olyan volt, mint nálunk a Népmesekatalógus; abból kereshettük ki, milyen történetek érdekelnek minket a leginkább. A kötet böngészése után a kártyás katalógus (kártyás! katalógus!) elé járultunk, és személyes folkloristánk megmutatta, melyik fiókban kezdjük a kutakodást. A Fiannának külön fiókja volt; az elejében név szerint szerepeltek az egyes hősök, utána pedig a híresebb legendatípusok voltak megjelölve, a hozzájuk gyűjtött összes változathoz és forráshoz külön kártyával. A címek mind írül voltak megadva, de a folklorista biztosított róla, hogy ha a kártya angolul van, akkor a szöveg is angolul lesz, és vice versa. A címeket még sikerült felismernem ír nyelven is, hála korábbi olvasmányoknak - ám az állítás hamisnak bizonyult, mert több kártya kikérése után is bebizonyosodott, hogy a kézzel gondosan leírt, 20. századi eleji szöveg bizony menthetetlenül írül van. Azért borzasztóan élveztem a kutatást, és egészen sok hasznos dolg kiderült a kártyákról is, melyeken nem csak címek és források, de sokszor a történetek rövid összefoglalói is olvashatóak voltak. Sok új sztorira és érdekes adatra bukkantam így, miközben lelkes órákat töltöttem a cédulák piszkálgatásával. Amikor horogra akadt egy-egy sztori, az archivistákat kértük meg, hozzák ki a kapcsolódó kéziratos füzetet a raktárból; ilyenkor fehér cérnakesztyűben, a füzetet párnára helyezve lapozgathattuk a megsárgult oldalakat, és jegyzetelhettünk ceruzával a kölcsönkapott jegyzetfüzetekbe.

Az archívumhoz természetesen könyvtár is tartozik. A három óra úgy elrepült, hogy észre sem vettük; zárás előtt öt perccel botlottam bele pár sztoriba, amik nagyon érdekeltek, és a könyvtár folyóirattárában voltak megtalálhatók. A segítőkész könyvtáros loholva hozta a köteteket, és mivel a fénymásoló bemondta az unalmast, még azt is megengedte, hogy a vonatkozó cikkeket sebtében kifényképezzem (miközben Richard és Robert az előtérben toporogtak, engem várva). Nehéz volt elszakadni a mesék és legendák kimeríthetetlen kincstárától; ha tehettem volna, ott töltöm az egész hetet, boldogan elmerülve a gyöngybetűkkel írt, százéves jegyzetek és az aprólékos kártyákkal teli fiókok között. Cérnakesztyűben.

Ide biztosan visszatérek még.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése