2017. március 29., szerda

Feminista Magyar Népmesék 56. - Az Aranyhajú és Kellemes

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző mesék itt olvashatók.

A mai bejegyzés hosszúra sikerült...


Az Aranyhajú és Kellemes

A történet


Adott egy rátarti, elkényeztetett, idegesítő királyfi, aki nem akar megházasodni, mert egyetlen lány sem elég jó neki. Végül egy napon hírül veszi, hogy egy távoli országban él egy királykisasszony, akinek tiszta aranyból van a haja - és látatlanban elhatározza, hogy ez aztán a neki való feleség. Csak éppen megkérni lusta, mondván "Én nem megyek utána, nem fáradok vele"; elküldi inkább egy tanácsosát egy csomó lakájjal, hogy szállítsák le a feleséget.
A tanácsos jelentkezik az Arany Királynál. Az öreg király azt válaszolja, kérdezzék meg a lányát: "Akihez ő akar hozzámenni, én csak ahhoz adom." Előadják a kérést a királykisasszonynak is, aki szintén karakán választ ad: "Én már aztán nem megyek! Egy olyan királyfihoz, aki még értem se jött? Én ahhoz megyek, akit szeretek. De látatlanban hogy szeressem? Ki hallott már ilyet?" A kérők feleség nélkül kullognak haza, pedig a királyfi már a menyegzői lakomát is előkészítette.
Nem sokkal később egy Kellemes nevű szolgafiú a cselédekkel kártyázva megjegyzi, hogy ő bizony el tudta volna hozni a királykisasszonyt. Ezt hallván a királyfi féltékeny lesz, és egy toronyba zárja Kellemest. A szolga azzal könyörgi ki magát a toronyból, hogy nem magának hozta volna a lányt, hanem nyilván a királyfinak. Kap is rögtön pénzt, paripát, és indulhat leánykérőbe.
Kellemes valóban jó munkát végez; sikerül megszerettetnie a királyfi gondolatát az aranyhajú lánnyal... ám a lány még annál is jobban beleszeret magába Kellemesbe. Meg is mondja rögtön a fiúnak, hogy hozzámenne szívesen, de Kellemes tiltakozik: Ő a királyfit sohasem csapná be vagy árulná ál. A királykisasszony ettől kicsit rosszkedvű lesz, és mindenféle feladatokat állít Kellemes elé (tóból gyűrű visszaszerzése, oroszlánvadászat, satöbbi). Amikor Kellemes mindet elvégzi, a királykisasszony beleegyezik a házasságba, és felesül megy az elkényeztetett királyfihoz
A baj csak az, hogy a lány továbbra is Kellemest szereti. A tény a férje figyelmét sem kerüli el, így Kellemest másodjára is a toronyba zárják. A királyfi féltékenységének viszont még ez sem szab határt; elhatározza, hogy megmosdik a királylány szobájában tartogatott életvízben, hogy szebb és erősebb legyen, mint Kellemes... de sajnos rossz kancsót választ, a halál vizében mosdik meg, és meg is hal azonnal.
Miután ily módon elhárult az akadály a szerelmük elől, Aranyhajú és Kellemes végül összeházasodnak.

Mitől feminista?


Akutális és témába vágó illusztráció
A királyfi a mesében egyértelműen negatív, elítélendő szereplő - és sok dolog, amiért elítéltetik, az emberi kapcsolatokról szól (nemtől függetlenül). Rögtön a mese elején kijelenti, hogy ő ugyan nem fárad a lánykéréssel - nyilvánvalóan az a fajta, aki el sem tudja képzelni, hogy neki egy nő nemet is mondhat (hint: a legtöbb nő találkozott már ilyen személlyel, általában a gazdagabbjából). Cserébe az öreg Arany Király közli, hogy a lánya ahhoz megy, akihez ő szeretne (tessék, egy feminista apa), a királylány pedig kerek perec kijelenti, hogy nem megy olyasvalakihez, akit nem is ismer (ami népmesében ritkaságszámba megy).
És akkor jön Kellemes.
Szeretem, hogy a királykisasszony közli Kellemessel, hogy szerelmes belé, és hozzá akar menni feleségül. Ritkán látni olyan női alakot, aki kezdeményez, mert a mesék és a társadalom bevett szokásai szerint a férfiaktól várja el mindenki, hogy kezdeményezzenek - a férfi a vadász, a nő a préda, és ha ez a helyzet felborul, akkor mindenkinek illik nyomorultul éreznie magát. Pedig semmi ok nincsen rá, hogy ez így legyen (főleg, mert mindkét fél szív az elvárásokkal). A királykisasszony kinyitja a száját, és elmondja, mit érez, és mit akar.
Kellemes pedig nemet mond. Nem azért (ld. alább) mert nem tetszik neki a lány - hanem azért, mert nem akarja a királyfit (gazdáját, munkaadóját, uralkodóját, stb.) "elárulni" azzal, hogy olyan lányt vesz feleségül, akit a másik férfi már "kinézett magának."
Mondjuk el megint, hangosan, hogy a hátsó sorban is hallják: EMBERI LÉNYT NEM STOPPOLHATSZ LE. Attól, hogy a királyfi látatlanban közölte, hogy neki ez a lány kell (mert jól mutat mellette), a lánynak nem kötelessége igent mondani. Normális, értelmes, emberi párkapcsolatban nincs olyan, hogy "én láttam meg előbb." Olyan sincs, ha már itt tartunk, hogy "a haveromnak tetszik, ezért én jobb, ha nem is nézek feléje, inkább szívjunk mind a ketten, hogy a harmadik személy ne legyen féltékeny."
A királykisasszony hiába győzködi, hogy fogadja el a szerelmét, Kellemes makacsul kitart az ígérete és a becsülete mellett - így végül a lány a királyfi felesége lesz, de továbbra sem őt szereti, és ez annyira látványos, hogy mindhárman megszenvedik a házasságot: Kellemes toronyba kerül, a királylány emészti magát, a királyfi pedig féltékenységében önmagát kérdőjelezi meg, és annyira elkeseredetten akar "jobb" lenni, mint a riválisa, hogy a végén bele is hal.
Nem egyedüli esetről van szó: A "király nevében érkezett kérő beleszeret a menyasszonyba" nagyon elterjedt motívum (ld. Trisztán és Izolda). Ezekben a mesékben, legendákban a becsület áll szemben a szerelemmel - de a "becsületnek" itt egy olyan érzelmezéséről van szó, ami a nőt birtokolható értéknek tekinti, amire a felsőbbrendű személynek, vagy az első megtalálónak joga van, ami felülírja a nő saját választását/boldogságát. Ha a lányt egyszer "lestoppolta" valaki, akkor a második kérőnek a becsülete múlik rajta, a szerelmet választja-e, és sajnos amikor a becsület győz, ezek a történetek ritkán végződnek boldogan - pont azt illusztrálva, hogy az elvakult, hipermaszkulin becsületkép milyen könnyen torkollik tragédiába. A "disrespect" (tiszteletlenség) a mai napig egy gyakran felemlegetett kifogás mindenféle szörnyű dolgok elkövetésére.
(Ellenpéldának pedig ott van a Dietrich-mondakör verziója Trisztánra, ahol nem csak megszöknek a szerelmesek, de gyorsan le is fekszenek egymással, hogy a szüzességét vesztett lányt a király már ne kérje vissza. Happy end. Német gyakorlatiasság.)
Összefoglalva: A királylány tudja, mit akar, és ki is mondja; a "bros before hoes" mentalitás pedig oda vezet, hogy a hűségből csoportos szenvedés lesz. A királyfit a saját elvakult rátartisága és versenykényszere kergeti a vesztébe.

Amit érdemes átgondolni

Ezen a történeten is érdemes alaposabban elrágódni. Az egyik fontos részlet, amit kiemelnék, Kellemes győzködése. A nem az nem, akár férfiról, akár nőről van szó. Ha Kellemes saját maga miatt mondana nemet a királykisasszony közeledésére, mert a lány nem tetszik neki, akkor teljesen más történetről lenne itt szó (arra is van mesetípus, Putifárnétól ismerős lehet). Ez esetben az a különbség, hogy Kellemesnek feltehetően tetszik a lány (a végén boldogan feleségül veszi), és csak kötelességtudatból mond neki nemet.
Szintén érdekes kérdés, hogy vajon a királykisasszony miért mond mégis igent a királyfinak, miután Kellemes elutasította. Személyes olvasatom szerint azért, mert így közel tud maradni Kellemeshez; de mesemondótól függően más értelmezéseket is el tudok képzelni.

Források

Varga D.: Ritkaszép magyar népmesék (Hét Krajcár Kiadó, 1998.)

Megjegyzés
Varga felsorol egy rakat könyvet, amikből a meséket válogatta, de még nem sikerült kinyomoznom, pont ez a mese melyik gyűjtésből származik. Az biztos, hogy eredetileg nem ez a címe.

2017. március 25., szombat

Lúdas Matyi és Pávás Juan (Népmesék nyomában a világ körül 30. - Argentína)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Cuentos y leyendas populares de la Argentina
Berta E. Vidal de Battini
Ediciones Biblioteca Nacional, 2013.

Egy argentin mesemondó barátnőm ajánlása nyomán találtam ezt a könyvet, ami egy régebbi, sok kötetetes néprajzi gyűjtésből készült válogatás. Még így is kis híján négyszáz oldal, kiadós bevezetővel, ami főleg a mesék nyelvezetéről szól. Utóbbi külön hasznos volt, ugyanis a szövegeket meghagyták abban a nyelvjárásban, amiből gyűjtötték őket - ezért voltak olyan szépségek a könyvben, hogy "güeno" volt "bueno" helyett, meg "jue" volt "fue" helyett, meg lemaradtak a szavak végéről betűk. Legtöbbször úgy sikerült megértenem a meséket, hogy hangosan kiolvastam őket, és leesett, mit akartak mondani. Voltak bőségesen guaraní, kecsua, és egyéb indián szavak is, amiket a szerkesztők szerencsére gondosan lábjegyzeteltek (több, mint öt szót számoltam össze a tatura, például). Minden meséhez odaírták a régiót, ahonnan származik, a mesemondó nevét és életkorát, valamint a gyűjtés évét és helyét is. A könyv elejében állatmesék vannak, majd később klasszikus tündérmese-típusok, majd helyi legendák, hagyományok, és néhány tréfás mese is. Sok mesetípusból több verzió is került egymás mellé, amit nagyon élveztem; érdekes volt látni, hogyan mesélik ugyanazt a történetet az ország különböző részein. Azt az egyet sajnáltam, hogy térkép, valamint típus- és motívum-mutató nem volt hozzá, de amúgy nagyon kerek, olvasmányos, érdekes gyűjtemény.

Fénypontok

Tatu, armadillo, quirquincho, piche
Az állatmesék közül nagyon szerettem azokat, amikben szívem csücske, a tatu szerepelt. A tatu, a róka, és a kenyérárus pl. arról szólt, hogy a tatu döglöttnek tettette magát az úton, mire betette az árus a kenyeres kosárba, hogy majd később megfőzi otthon; menet közben a tatu kidobálta a kenyereket a kosárból, majd ő is meglógott. Amikor a róka próbálta ugyanezt, ahelyett, hogy felvették volna, még bele is rúgtak, hogy biztos döglött legyen...
Pedig a bébi bagoly cuki
Nagyon tanulságos volt a Bagoly gyermekei című mese, amelyben a madarak királya a madarak gyerekeit ette. A bagoly összebarátkozott a királlyal, és addig hízelgett neki, míg megígérte, hogy az ő gyerekeit nem fogja megenni - de amikor megkérdezte, honnan ismeri fel őket, a bagoly azt válaszolta, hogy "hát az enyémek a legszebbek." Erre a madárkirály a biztonság kedvéért a legrondább fiókákat ette meg... amik épp a bagoly gyerekei voltak. Ízlések és pofonok, ugye.
Nagyon szerettem az állatok védelmezőiről szóló helyi legendákat is; őket néhol Coquena, máshol Yastay néven emlegették; minden állatfajhoz tartozott egy-egy, és az volt a dolguk, hogy megfenyegessék vagy megleckéztessék a vadászokat, ha túl sokat vagy feleslegesen öltek.
A tündérmesék közül tetszett A fösvény, a haspók, és a jó fivér története, akik külön-külön indultak vándorútra. Az első két testvér csak egy kívánságért cserébe adott enni egy öreg koldusnak - az első azt kérte, minden, amihez hozzáér, változzon arannyá; a második sohasem akart kifogyni a kenyérből és a sajtból (persze mindkettejük megszívta a kívánságát, a szokásos módokon). A legkisebb fiú jószívűen adott enni a koldusnak; ő azt kapta ajándékba, hogy mindig talált a zsebében pénzt, és biztonságos módon meggazdagodott.
Szintén nagyon szerettem a Három fonóasszony mese argentin változatát, ami itt A purgatóriumi lelkek néven szerepelt. Anya és lánya megidézte a purgatóriumi lelkeket, hogy segítsenek nekik a munkában, és a lelkek szőttek-fontak helyettük; aztán ők jelentek meg a királyfi előtt is, hogy elrettentsék a további munkák kiadásától, amikor feleségül vette a "szorgos" lányt.
Nagyon tetszett az a mozzanat egy ördgönek-lelket-eladós mesében, hogy a lelke árán meggazdagodott, ám alapvetően jóságos úr csak egy rég feledésbe merült vers árán tudta megváltani magát. Bejárta érte a fél világot, hogy találjon valakit, aki még emlékezett A tizenkét szó című ráolvasásra; végül egy öreg anyóka fel tudta idézni a (gyerekkorában anyjától hallott) sorokat, és így hősünk megmenekült az ördögtől. Az élő szájhagyomány életeket menthet...
Volt egy érdekes vízözön-legenda is, mely szerint egyes emberek a föld alá menekültek a vízözön elől és nagy agyagedényekben bújtak el (ezért lehet ásás közben agyagedényekben emberi csontokat találni), mások pedig óriáskaktusszá változtak: A kaktusz törzse az anya, és annyi ága van, ahány gyereke volt.

Kapcsolatok


Nandu
Az állatmesék között több ismerős is volt - például a Tigrisen lovagló róka esete, amit Rémusz bácsi meséiből nyúllal ismerhetünk, vagy A tatu és a róka üzlete, ahol ketten együtt művelték a földet, és a tatu mindig megkérdezte, a róka a termés "tetejét" vagy "alját" kéri-e (amikor az alját kérte, búzát vetett, amikor a tetejét, akkor krumplit, amikor meg mindkettőt, akkor kukoricát) - ez utóbbival nagyon sok kultúrában találkoztam már. Sőt, volt Kiskakas is, aki gyémánt fél krajcár helyett az aranyát szerette volna visszaszerezni a királytól, meg Róka és kígyászkeselyű (róka és gólya helyett, akik egy tányérból esznek, avagy nem esznek). A kedvencem talán A róka és a holló visszavágós verziója volt, ahol elsőre sikerült a sajtot kicsalni a holló szájából, de másodjára már követ dobott le, és kitörte a róka fogait. És természetesen itt is volt állatok közötti versenyfutás, ezúttal nandu és varangy között.
Tetszett a Hófehérke argentin verziója is (A féltékeny királyné), ahol a gonosz királyné a lány édesanyja volt, és a királykisasszony hét törpe helyett huszonöt rabló házában talált menedéket, akik mind a testvérükké fogadták. A végén csak akkor volt hajlandó feleségül menni a királyfihoz, ha a fivéreinek elengedték a büntetését...
Midász király szamárfülei helyett itt agancsos királyokkal találkoztam (de a történet maga ugyanaz volt), volt Tárulj, szezám!, és akadt hét napjait éneklős mese is, amit eddig ír tündérekkel ismertem, de itt kisördögök voltak a szereplők. A hasonlóságok fénypontja pedig kétségkívül az volt, hogy itt Pávás Juannal találkoztam Lúdas Matyi helyett...

Hova tovább?
Uruguayba.

2017. március 22., szerda

Feminista Magyar Népmesék 55. - Mirci

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző mesék itt olvashatók.

A mai mese egy közismert mesetípus feminista (feministább?) változata.


Mirci

A történet


A Macskacicó (Magyar Népmesék)
Mesénk egy királylánnyal kezdődik, akit feleségül kér egy boszorkány fia - ám a királylány kiteszi a kérő szűrét, mire a boszorkány bosszúból macskává változtatja.
Kicsivel később egy király világot látni, szolgálatot keresni küldi a három fiát. A két idősebb fivér a tövises vadonba küldi a legkisebbet, ahol egészen elrongyolódik, míg össze nem találkozik Mircivel, aki hazaviszi magával a palotájába. Mirci, a palota macska-úrnője, felfogadja a királyfit szolgálatba; három nap alatt ki kell irtania a tüskéket a palota körül, a kertben, és a fél határban. A királyfi megteszi, amit kérnek tőle, és a szolgálat végén Mirci szépséges új ruhával fizet neki.
A királyfi a rongyos ruhát a szép öltözet tetejére húzza, és a két fivére hazáig gúnyolódik rajta. A király, hallván a hírt, elszomorodik, de csak annyit mond: "Nem baj, legközelebb bajd jobb helye akad." Aztán persze a királyfi leveszi a rongyos gúnyát, és a fivérei irigykednek rajta.
Másodjára a király azzal küldi ki a fiait, hogy aki a legszebb lovat hozza, azé a fele királyság. A legkisebbet megint a tövises útra küldik, és megint Mirci palotájában köt ki. Mirci megígéri, hogy csodás paripát kap, ha három nap alatt beveti a kertet, a szántóföldet, és a fele határt. A királyfi meg is teszi, és csodás paripát kap érte (ami megint csak akkor változik gebéből táltossá, amikor a fivérek már kigúnyolódták magukat).
Harmadszorra feleséget keresni indulnak el a királyfiak (aki a legszebbett hozza, azé a fele királyság). A legkisebb királyfi visszatér Mircihez, aki ígér is neki feleséget, ha három nap alatt learatja a kertet, a szántóföldet, meg a határt. A királyfi el is végzi a munkát, ám amikor visszatérne a palotába, a gonosz boszorkány útját állja. A királyfi elkergeti a boszorkányt, és megszerzi a palota kulcsait - az ajtót kinyitva pedig szeme találozik az immár királylánnyá változott Mircivel. Esküvő, boldogság, királyság, satöbbi.

Mitől feminista?

Ez a mese az AaTh 402-es mesetípusba (Macskamenyasszony) tartozik; nemzetközi viszonylatban is rengeteg változata van. Nálunk a legismertebb talán a Macskacicó. Mircit azért válogattam be ide a sorozatba, mert néhány apró részletében lényegesen eltér a legtöbb változattól, és ezzel olyan példává válik, ami bemutatja, mennyire sokat változtathatnak a mesélés legkisebb mozzanatai is egy-egy ismert mesetípus egészén.
Először is kiemelném a mese kezdetét: a legtöbb verzióban nem szoktuk megtudni, mitől lett macska/béka/egér az elvarázsolt királykisasszonyból - itt viszont megkapjuk a háttérsztorit is. Mirci visszautasított egy kérőt, és ezért (a mese által egyértelműen igazságtalannak bemutatott) büntetés érte; már a mese elején kapunk egy érdekes jellemrajzot a királylányról, aki a maga feje után megy, és tudja, hogy mit akar.
Ami leginkább megfogott a történetben, az a két főszereplő közötti egyenlőség volt. A legtöbb változatban ugyanis a királyfi egyszerűen felbukkan az állatmenyasszony házában, és mindent megkap, amit csak kíván. Sokszor előre megegyeznek, hogy a macska a felesége lesz (vagy, mint a Macskacicóban, konkrétan belezsarolják az ígéretbe). Az ismertebb változatokban a király feladatai - ruha, kenyér, stb. - mind a menyasszonyokat hivatottak tesztelni (melyik főz/varr/néz ki a legjobban). Mirci esetében viszont a királyfi nem feleséget keresni el, és Mircivel, aki saját palotája ura, egyenlő félként köt alkut. A királyfi elvégzi a feladatokat, amiket rá bíznak, cserébe pedig megkapja, amit keres (ruhát, lovat). Megdolgozik érte. A szolgálat és a ló a királyfi saját képességeit dicsérik, nem Mircinek kell magát bizonyítani velük; a királyfi nem kap meg mindent csak azért, mert a macska el van keseredve, és minden áron menyasszony akar lenni. Együtt a mese kezdő jelenetével inkább úgy tűnik, hogy Mirci választja a királyfit, és a házasság fel sem merül addig, amíg jobban meg nem ismerte őt.
Férfiúi reprezentáció szempontjából érdemes megemlékezni a fivérekről és a királyról. Előbbiek egyértelműen a kinézethez és az anyagi javakhoz kötik a férfi értékét - kinek van a legjobb kocsija lova, kinek van a legjobb ruhája, és végül, hogy kinek van a legszebb nője (ahogyan a Tankcsapda mondotta volt). A király is ezeket a kritériumokat támasztja az örököseinek. Cserébe viszont amikor a fivérek az apjuknak pletykálnak arról, hogy a legkisebb királyfi rongyos vagy gebéje van, a király nem száll be a gúnyolódásba - csupán annyit mond, hogy "majd legközelebb." A hirtelen, első ránézésre történő ítélkezés pedig visszaüt a fivérekre.

Amit érdemes átgondolni

Nyilván feminista szemmel sok helyen akár bele is lehetne kötni a történetbe - miért szükséges egy királyfi ahhoz, hogy Mircin megtörjön az átok? Miért kell a gonosz elátkozónak a királyfi anyjának lennie (minek a női főgonosz)? Miért szerepel a "feleség" a megkívánt javak sorában?... Amiért mégis szerettem volna beválogatni ezt a mesét a sorozatba, az az volt, hogy az ismertebb verziókhoz képest még a fenti kérdésekkel együtt is sokkal kiegyensúlyozottabb, nőbarátabb történet, az apró változtatásoknak köszönhetően, és egy szimpatikus, karakán macska-királylányt mutat be nekünk. Nyilván ha én mesélném, alakítanék rajta még egy picivel tovább is - ahogyan Mirci egykori mesélője is tette a Macskacicó után. Így alakulnak a mesék, mindenkinek a szája íze szerint.

Források

Ambrus É.: A nyelves királykisasszony (Rege Kiadó, 1990.)
Berze Nagy J.: A bűbájos lakat (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1980.)
Berze Nagy J.: Sárkányölő Sebestyén (Móra Könyvkiadó, 1969.)

Amennyire meg tudom állapítani, a két Berze Nagy könyv ugyanazt a szöveget tartalmazza.

Megjegyzés
Nagyon szeretem ennek a mesetípusnak a finn változatát, ami Egérmenyasszony címen ismert.

2017. március 18., szombat

Amikor az állatok emberek voltak (Népmesék nyomában a világ körül 29. - Paraguay)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Paraguayból megint csak nem volt egyszerű gyűjteményt találni. Az első kettő, amit megrendeltem, guaraní mítoszokról szólt, de maguk a történetek nem voltak leírva; így aztán egyetlen bennszülött népre szűkítettem a kört.


Folk literature of the Makka Indians
Johannes Wilbert and Karin Simoneau
UCLA Latin American Center Publications, 1991.

Ez a könyv egy Paraguayban élő kicsike népcsoport, a makka (maká, macca, stb.) indiánok történeteit foglalja össze egy hosszabb, eddig 24 kötetet számláló néprajzi sorozat részeként. A makák ma már kevesebb, mint kétezren vannak; a meséket a hetvenes években gyűjtötték, amikor a legtöbb mesemondójuk még alig beszélt spanyolul. A kötet 108 mesét, mítoszt, és legendát tartalmaz, sokukat több verzióban is, hogy mutassa, hogyan változhat egy történet szövege egyik mesemondótól a másikig (ezt külön értékeltem). Amúgy igazi néprajzi kiadás, benne van minden, ami szem-szájnak ingere: Információ a mesemondókról, motívum- és típusmutató, egy bőséges bevezető, és mindenféle függelékek. A történetek maguk cenzúrázatlanul, felvételről szó szerint átírva szerepelnek, így egyrészt sok bennük a szóismétlés, másrészt viszont legalább ízelítőt kapunk belőle, hogyan hangzottak élőben. Sokuk eléggé durva tartalmakkal (nemi erőszak, gyilkosság, stb.) bír, de voltak azért kevésbé megrázó példányok is.

Fénypontok

Az egyik kedvenc történetem egy legényről szólt, akit az apósa minden áron el akart veszejteni azzal, hogy egy óriáskígyó lakta folyóhoz küldözgette. Eleinte midnenféle barátságos állatok (vidra, nutria) a fiú segítségére siettek, de végül csak lenyelte a kígyó; két napot töltött a gyomrában, míg látványosan meg nem menekült, de elvesztette a haját és a szemöldökét... Szintén nagyon tetszett A lány, aki egy fához ment feleségül, melyben egy guajakfa változott szerető (és bőséges aratást hozó) férfivá.
Tatu összegömbölyödve
Egy egész fejezetnyi legenda szólt Jaguárról, aki nem csak totemállat, de sámán is - és mégis gyakran ő húzta a rövidebbet. Egy mesében például megölte a Tatu gyermekeit, mire Tatu anyuka betegnek tettette magát, hogy kihívják hozzá a sámánt. Amikor Jaguár a tatu fölé hajolt, az anyuka összegömbölyödött, a páncélja közé csípte a jaguár orrát, és addig szorította tűzön-vízen át, míg a gyilkos ki nem múlt. Én ezt személy szerint happy endnek vettem, bár a legtöbb Jaguár-legenda végén a fazekasmadár általában felbukkant, hogy felélessze a ragadozót.
Nagyon szerettem, hogy a történetek színesek voltak, tele képekkel, amik megfogták az embert. Több legenda szólt arról, honnan szerezték a színeiket a madarak, és volt egy népi hős is, akinek sárga pillangók alkották a bőrét. Előfordultak ezen kívül mindenféle mitikus népek. A fukus lei például olyan erdei emberek törzse, akik gallyaknak tűnnek, és ha nem vigyáz az ember, véletlenül a tűzbe dobhatja őket; és volt egy olyan törzs is, ami csak vak férfiakból állt. A legszokatlanabb lény a Hegyes Láb nevű fickó volt, aki az egyik sípcsontját hegyesre faragta, és azzal vadászott gyanútlan utazókra.
Köss belém
Szintén érdekes, és meglehetősen gyakorlatias, volt az a történet, mely szerint az idők kezdetén nem lehetett a nőkkel közösülni, mert piráják laktak a hüvelyükben. Egy okos sámán / hős / madár (héja) addig táncoltatta a nőket, míg az ugrálástól kipotyogtak belőlük a piráják, előbb a nagyobbak, majd a kisebbek is, míg végül csak egy kicsike maradt mindenkiben, ami azóta is harapdálja őket - ezért menstruálunk (nagyjából olyan érzés is). A mensturáció egyébként több történetben is előfordult; a fentebb említett vak férfiak törzsét egy menstruáló nő gyógyította meg, és volt egy gyakori legenda arról is, amelyben egy asszony emberevő szörnyeteggé változott, mert a férje arra kényszerítette, hogy a menstruációja alatt is főzzön.

Kapcsolatok

Sikerült ezen a váratlan helyen találkozni a vasorrú bába egy távoli rokonával, Vasorrúval, aki vas orra segítségével csalt tőrbe és ölt meg mézkereső embereket, amíg Héja túl nem járt az eszén. Szintén váraltan volt egy vízi lóval találkozni, aki nagyban hasonlított a kelta kelpie-re meg each uisge-ra - csodás ménként jelent meg, és vízbe fojtotta az áldozatait.
Megint csak találkoztam bőségesen trickster-történetekkel, bár ezúttal egyik sem fogott meg különösebben. A maka indiánok egyik trickstere a Róka, a másik pedig egy Tip'a nevű személy; utóbbi elég negatív figura volt, nőket erőszakolt, és általában a történet végén meg is ölték érte. Hasonlóan járt Jaguár is, aki egy Daidalosz és Ikarosz mítoszát idéző történetben repülni tanult a keselyűtől, de a nap megovasztotta a viasszal felragasztott tollakat, és a jaguár a vesztébe zuhant.
Volt történet egy csillagmenyasszonyról; indián legendák között sokukkal találkoztam már, és biztos vagyok benne, hogy még fogok is. Szintén volt égig érő fa, amin az indiánok az égbe jártak halászni, amíg valaki le nem égette - ez több óceániai mítoszra is emlékeztetett. Szintén óceániai történetekből volt ismerős az asszony, akinek egy angolna volt a szeretője.
És természetesen szinte már mondani sem kell, hogy volt egy állatos-versenyfutós mese is - ezúttal egy nandu és egy kullancs között. Össze kéne írni, kikkel találkoztam eddig...

Hova tovább?
Argentínába.

2017. március 15., szerda

Feminista Magyar Népmesék 54. - A kalapvári kisasszony

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző mesék itt olvashatók.

A mai mese tulajdonképpen nem egy mese, hanem egy egész mesetípus - annak viszont csak az első fele. Majd meglátjátok.


A kalapvári kisasszony

A történet

Egy királykisasszonyt a saját apja akar feleségül venni.
A legtöbb magyar változatban ez azért van így, mert a meghalt királyné meghagyta, hogy csak olyan asszonyt vehet el utána a férje, aki ugyanolyan szép / rámegy a cipője/papucsa/csizmája / ugyanolyan anyajegye van / más módon felér hozzá. Az özvegy király égen-földön feleséget keres; végül felnő a kislánya, és kiderül róla, hogy az anyja szakasztott mása. Egy szó mint száz, a királyi apa közli, hogy feleségül fogja venni. A lány sír, tiltakozik, elborzad, de nincs menekvés az apa döntése elől.
A rémült királykisasszony egy idős asszonynál keres menedéket és tanácsot. Ő egyes verziókban boszorkány, máshol bábaasszony, jósnő, dajka, vagy egyéb tudós hölgy. Azt tanácsolja a királykisasszonynak, hogy kérjen eljegyzési ajándékokat az apjától - csináltasson vele három rend ruhát (aranyat, ezüstöt, gyémántot; csillagokból, tollakból, virágokból, stb.). A negyedik rend ruha pedig rongyokból, tetűbőrből, egyéb undorító dolgokból készül; a királykisasszony ebben álcázza magát koldusnak, és a három értékes ruhával (vagy az anyja más értékeivel) elmenekül otthonról.
Idáig a "feminista" rész. 
Ami ez után történik, a legtöbb változatban Hamupipőkére hajaz. A lány szolgálónak áll egy várban; a szép ruhákat felvéve eljár a bálba és táncol a királyfival, majd mindig visszavedlik koszos konyhalánnyá, amíg ki nem derül az igazság. A mese a címét onnan kapta, hogy amikor a lány szolgáló, a királyfi veri, gonoszul bánik vele, mindenféle dolgokat vág hozzá - amit aztán a lány a bálban azzal idéz fel, hogy hazudik a királyfinak, honnan jött (Korbácshát, Pálcahát, Seprűvár, Kalapvár, stb.). A végén persze van esküvő és happy end. 

Mitől feminista?

Sokat rágódtam ezen a mesén, mert az első felét nagyon fontosnak tartom, a másodikkal viszont személy szerint nem tudok megbarátkozni. Végül úgy döntöttem, hogy csak az első felét fogom a sorozat szempontjából érdekesnek tekinteni, így az elemzésben is csak arról lesz szó.
A mese első fele ugyanis nagyon komoly, és hagyományos mesékben ritkán érintett témát boncolgat: A családon belüli erőszak és a vérfertőzés tabuja jelenik meg benne. A mese persze úgy forgatja a dolgot, hogy a haldokló anyának tett ígéret indítja el a folyamatot - ez azonban nem változtat rajta, hogy elég sötét alaphangon indul a történet, ahol az apa nem hajlandó az adott szavát megszegni a saját lánya és az emberi tisztesség érdekében sem. Fontosabb neki, amit megígért, mint az, hogy ne vegye el a saját lányát feleségül. Több mesében konkrétan "erőlteti" a dolgot vagy "erősködik", vagy "kegyetlen" apaként jelenik meg. A lány sír, tiltakozik, reszket, kiborul, közli, hogy "inkább meghalok" - konkrét jeleit adja annak, hogy szenved, de a király döntését nem tudja megváltoztatni, tehetetlen vele szemben. Végül - és ez az a mozzanat, amit különösen fontosnak tartok - egy idősebb asszonyhoz menekül, segítséget kér - és kap. A női összetartásnak szép példáját látjuk a mesében, ahol egy idősebb, tudós asszony segíti ki a királylányt a bajból, mégpedig nem is akárhogyan: Segít neki megszerezni a kellő forrásokat ahhoz, hogy el tudjon szabadulni otthonról, és a saját lábára álljon
A családon belüli erőszakkal kapcsolatban nagyon gyakran felmerül a "de miért nem hagyta ott?" kérdése. Azok, akik szeretik az áldozatot okolni azért, hogy "nem hagyta ott hamarabb" a bántalmazóját, gyakran figyelmen kívül hagyják a tényt, hogy ha valakit olyan sarokba szorítottak, ahol nincsenek saját forrásai vagy lehetőségei, akkor nagyon nehéz önerőből kitörni a helyzetből. Ha nincs pénz, és nincs hová menni, akkor hiába a szenvedés, a menekülés is kilátástalannak tűnik. A mesében tehát a bábaasszony nem egyszerűen kimenekíti a lányt, hanem segít neki tanáccsal és támogatással, hogy fel tudjon készülni a menekülésre. A ruhák "megrendelésével" és az álruha elkészítésével (amit néhol maga a bába varr) olyan forrásokat teremt, amik a mese későbbi részében megvédik a lányt (álruha, hogy az apja ne találjon rá), elviszik otthonról (repülő láda), és biztosítják, hogy szebb jövője legyen (báli ruhák). Ezek mind olyan dolgok, amik a való életben is fontosak ahhoz, hogy valaki kikerülhessen egy bántalmazó kapcsolatból. 
Mesemendóként és feministaként is fontosnak tartom ezt a mesét, mert az első fele fontos témát értint, és csodásan szép szimbólumokat használ a megjelenítésére. A második felén mindenki rágódjon el maga.

Amit érdemes átgondolni

Nem mondom, hogy a mese második fele nem értékes, vagy nincsen benne semmi mélyebb mondanivaló. Azt például szeretem, hogy a királykisasszony a menekülés után munkát talál magának, és új életet kezd. Néhol még segítői is akadnak, férfiak és nők egyaránt (máshol viszont ők is rosszul bánnak vele). Még azt is el tudom nézni, hogy a happy end egyenlő a házassággal, amit a lány a szépségével ér el - ízlések és pofonok. Az viszont borzasztóan zavar, amikor a jövendőbeli férj veri, bántalmazza, szidja a szolgálólányt (korbácsolás?! most komolyan?!), és csak akkor bánik jól vele, amikor szépséges, báli ruhában van, és királykisasszonynak hiszik. Mindenki rágja át maga - vagy keressen olyan verziókat, ahol ez nem szerepel (ritka, de létezik a magyarban is, pl. Kormoska).

Források

Hajnal János

Dégh L.: Kakasdi népmesék I. (Akadémiai Kiadó, 1955.)
20.

Dömötör Á.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai, 1962.)
Korbácshát, Pálcahát, Seprűvár

Halász I.: Az aranykoporsó (Magyar Nyelvőr 18, 1889.)
Az arany koporsó

Horger A.: Hétfalusi csángó népmesék (Athenaeum, 1908.)
A kendőütött- papucsütött- ingütött városi király kisasszony

Lizanec, P.: Három arany nyílvessző (Móra Könyvkiadó, 1973.)
Kormoska

Megjegyzés
Érdekes módon a verés, és az ezzel kapcsolatos hazudozás, a magyar verziókban sokkal gyakrabban fordul elő, mint a mese más változataiban, amiket eddig olvastam. A Grimm verzióból pl. hiányzik, és a nyugaton nagyon ismert Catskins mesében sem szerepel (vagy ha igen, akkor a szakács veri a lányt, és nem maga a jövendő férj).

2017. március 11., szombat

Mítoszok, virágok, és egy hadseregnyi csincsilla (Népmesék nyomában a világ körül 28. - Bolívia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Mitos, leyendas, y cuentos populares de Bolivia
Textos en castellano; quechua-castellano y aymara-castellano
Roberto Ágreda Maldonado (szerk.)
Grupo Editorial Kipus, 2015.

Kiadós, majd' 300 oldalas gyűjtemény. Nem néprajzosok állították össze, hanem egy bolíviai költő- és írószövetség (és az alcímmel ellentétben alig van benne kecsua és aymara szöveg). A könyv fejezetei az ország egyes régióinak felelnek meg, és van bennük bennszülött mítoszoktól kezdve színjáték-részleteken át 20. századi kísértet-legendákig nagyjából minden, ami hagyományos történetnek minősül. Néhányuk gyönyörű volt, néhányukat meg alig értettem; a legtöbb szöveg korábbi, olykor 19. századi forrásokból származott (a szerzőt/gyűjtőt mindig jelölték), de volt olyan is, amit az Internetről szedtek, ahol valaki a nagymamája történeteit osztotta meg egy fórumon. Eléggé vegyes saláta, és jobban is meg lehetett volna szerkeszteni, de legalább kifejezetten hagyományos történeteket tartalmaz (spanyol nyelvterületen gyakran elmosódik a határ), és sokat tanultam belőle Bolívia történelméről és kultúrájáról. Persze azért volt benne több sztori is, ami megfogott.

Fénypontok

A könyv egyik legszebb története a kantuta virág (Bolívia egyik nemzeti virága) eredetmondája volt. Két király vetélkedéséről szólt, akik háborúba döntötték a népüket, miközben azon versengtek, kinek ragyog fényesebben a csillaga az éjszakai égen. A két király a csatában szerzett sebektől haldokolva a fiaira hagyta a viszályt. A két fiatal herceg, Vörös Csillag és Arany Villám, nem akart háborúzni, de nem volt más választásuk; végül a csatatéren a vérontást látva megálljt parancsoltak, békét kötöttek, és együtt temették el őket. A sírjukból nőtt a kantuta virág, az egység szimbóluma.
Szintén nagyon szép volt a gesztenye születéséről szóló mítosz, amelybet két istenség az őket körülvevő természetet figyelve tanulta meg, hogyan kell gyerekeket nemzeni. Az ő gyereik lettek a fák, elsőként a gesztenye, és utána az összes többi faj, amikből megszületett a dzsungel.
Mivel nagyon csípem a kolibriket, külön tetszett az a történet, amelyben a kondorkeselyű feleséget rabolt magának, akit aztán egy Lorenzo nevű kolibri szabadított ki a fogságából. Szintén megfogott a földimogyoró születéséről szóló mosetén bennszülött legenda, amelyben egy titokzatos természetfeletti hölgy a hajából fésülte ki az első földimogyorókat, hogy segítsen az embereken (nem gondoltam, hogy egyszer ilyet is olvasok majd). Igazából majd' minden őshonos növény eredetéről szóltak legendák; volt halott feleségből sarjadó kukorica, kivégzett szeretőkből növekvő burgonya, és több történet a kokalevélről is. Utóbbiak között volt egy, amely szerint a Napisten sarjasztotta a kokalevelet a bennszülöttek számára a spanyol hódítás hajnalán, hogy enyhülést adjon nekik a szenvedéseik közepette...
Kevésbé áhitatos, ám nagyon mókás volt az a mítosz, melyben négy hegycsúcs istensége versengett egy hölgy kegyeiért. Az egyik rivális hegyisten egy hadseregnyi csincsillát küldött ki, hogy ássák alá a riválisát... A csincsillák mellett megjelentek más őshonos állatok, például a tatu is (utóbbiról külön történet magyarázta, miért olyan recés a páncélja).
Érdekes történelmi legenda volt a "sakkozó Inkákról" szóló fejezet. Ezek a spanyol hódítás idején játszódtak, és rávilágítottak a spanyolok hozzáállására az őslakosokkal kapcsolatban: A fogva tartott uralkodót, Atahualpát a legenda szerint azért végezték ki, mert a börtönőreit figyelve megtanult sakkozni, és a hódítók úgy döntöttek, túl okos ahhoz, hogy életben hagyják.
A kísrétet- és szörnylegendák között is volt néhány említésre méltó. A leghátborzongatóbb a k'arisiri nevű lény volt, ami éjjelente az utakat járja, és a gyanútlan utazókat megtámadva kiszívja a testükből a zsírt...

Kapcsolatok

Nem kellett sokáig barangolni Dél-Amerikában, hogy találkozzam a Síró Asszonnyal, aki kísértetként jár fel-alá a folyóparton, megfulladt gyermekeit siratva. Sejtem, hogy vele találkozunk még, ha máshol nem, akkor majd Mexikóban...
Észak-amerikai indián mítoszokra hasonlított az a guarayo indián történet, amelyben két fivér (Nap és Hold) úgy mászott fel az égbe, hogy nyilakat lőttek ki, míg az egymás végébe fúródott nyílvesszők létrát nem alkottak földtől az égig. Volt egy özönvíz-mítosz is a chiriguana indiánotól, ahol az emberek, látva a víz közeledését, egy fiú és egy lány gyereket tettek egy kivájt tökbe, hogy legalább ők megmeneküljenek.
Az ég felemeléséről szóló polinéz mítoszokhoz hasonló volt a történet, amely szerint eleinte az ég olyan közel volt a földhöz, hogy néha egymásnak ütköztek, és megöltek egy csomó embert. Az égboltot végül egy óriási, Nyuku nevű hernyó emelte a helyére, akit azóta a Tejútként láthatunk éjjelente.

Hova tovább?
Paraguay felé vesszük az utunkat.

2017. március 8., szerda

Feminista Magyar Népmesék 53. - A királyné gyűrűje

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző mesék itt olvashatók.

Egy korábbi mese (Margit) kapcsán már szerepelt Palkó Zsuzsanna a sorozatban; most egy hasonlóan sötét, ám annál érdekesebb meséjéről lesz szó.


A királyné gyűrűje

A történet

Egy gazdának van egy szépséges lánya, aki, bár sok kérője akad, csak olyasvalakihez akar feleségül menni, akibe szerelmes. Az apja egy ideig tűri, hogy válogat a lánya, ám amikor egy királyfi érkezik kérőbe, kényszeríti a lányt, hogy igent mondjon ("Mit csinájjak, édesapám, ha nem szeretem?" "Hadd el, majd megszereted, ha jó megverlek."). A lány gyűrűt vált a királyfival, de továbbra sem boldog a döntéssel; egyszer csak mérgében földhöz vágja a gyűrűt, és azt kívánja, vigye el az ördög a (jövőbeli) gyerekével együtt. Az ördög persze azonnal ott terem, és viszi a gyűrűt; a királyné sejti, hogy a születendő gyerekének is ugyanez lesz a sorsa.
A királyi párnak kisfia születik. Mindkét szülő örül neki és szereti, ám a királyné éveken át magányosan sírdogál amíg a férje vadászni jár. Egy nap a fia megkérdezi, miért sír folyton. A királyné eleinte nem akarja elárulni, de többszöri kérlelésre végül csak elpanaszolja, hogyan esett a dolog a kényszerházassággal meg az ördöggel. A fiú elhatározza, hogy megoldja a helyzetet. 
A kis királyfi az iskolában a tanítójával osztja meg a titkot, aki egyben pap is, így szakszerű tanácsot tud adni az ördög legyőzéséhez. A fiú tömjénnel, szentelt gyertyával, és egyéb eszközökkel a pokolba indul, hogy visszaszerezze az anyja gyűrűjét. Útközben találkozik egy rablóvezérrel, aki azzal engedi át az erdőn, hogy nézze meg, mi vár rá a pokolban, és hazafelé mondja el. A fiú némi blöffölés, jó adag szenteltvíz, és némi tömjénezés segítségével bejut a pokolba, és visszaszerzi a gyűrűt; az ördögök még a borotvákból rakott ágyat is megmutatják neki, ami a rablóvezérnek (becsületes neve Megölő Istefán) készült. Hazafelé a királyfi elmondja, mit látott, mire a rabló megijed, és vezekelni óhajt. 
A királyfi hazatér, és jelenti a tanárának, hogy ő is pap szeretne lenni. A rablóhoz a püspököt küldik, aki vezeklést ró ki rá. Évek telnek el, a királyfiból püspök, majd pápa lesz; egy napon eszébe jut, hogy meglátogatja a vezeklő rablót. Épp időben érkezik, hogy lássa, ahogyan a teljes megbánástól megtisztulva a rabló lelke a mennybe száll. 

Mitől feminista?

Itt külön megjegyzem, hogy az alábbi gondolatok az én személyes olvasatomat tükrözik a mesére; gondoltam, megosztom őket, hátha más is elgondolkodik rajtuk.
Először is: A kényszerházasság nem oké. Ezt egyrészt azért emelem ki, mert a tündérmeséket sokan úgy képzelik el, mint amikben a királylány mindig gondolkodás nélkül hozzá akar menni a királyfihoz - másrészt pedig azért, mert a mesében megjelenő nyomás (ha nem is intézményesített szinten), továbbra is sok helyen jelen van a társadalomban. A "ne válogass már annyit" és a "ha túl magasra rakod a mércét, egyedül maradsz!" gyakran idézett életbölcsességek ("a férfi, ha egy fokkal szebb az ördögnél...", ugye). Plusz itt elég nyíltan becsúszik a családon belüli erőszak fenyegetése is ("majd jól megverlek"), amit elítélni valamiért még ma is "politikai" nézetnek minősül egyesek szemében.
A mese további részében a kényszerházasság boldogtalansághoz vezet, ami ráadásul elég árnyaltan jelenik meg Palkó előadásában. Egyrészt mindkét szülő szereti a közös gyermeket, ám arról szó sincs, hogy a feleség a férjét is megszerette volna (és a kettő nem zárja ki egymást). A királyné sír és sír, a férje pedig "eljár hazulról." A bánatot a kisfiú is elég korán észreveszi, és tudni szeretné, mi okozta. Az egész ördögnek-ígérős, pokolramenős történetben én személy szerint az öröklődő traumák szimbolikáját vélem felfedezni: A szülők boldogtalanságáért a gyereknek kell pokolra mennie, amint elég idős hozzá, hogy érzékelje, nagyon nincsen otthon rendben valami. Ő érzi kötelességének, hogy megoldja a helyzetet, ami abból született, hogy a szüleit (jelen esetben az anyját) akarata ellenére egy nem kívánt társadalmi szerepbe kényszerítették. 
Szeretem a mesében a tanár/pap figuráját. Egyrészt a távol lévő, alig-emlegetett királyi férj helyett ő tölti be az apafigura szerepét; papként lelki gondozó/segítő is, akinek a fiú el tudja panaszolni az otthoni problémákat, és hasznos tanácsot, támogatást kap. Nagyon fontos szereplő, aki végeredményben segít a kis királyfinak megjárni a poklot, és kikerülni onnan. Annak ellenére, hogy nem vér szerinti szülő, ő tölti be az empatikus férfiúi szerepet a történetben. 
Szintén érdekes, hogy a királyfi végül maga is pap lesz, és ő segít másokon, akik "veszett ügynek" számítanak a társadalom szemében. A pokoljárásból erősebben, okosabban, és empatikusabban tér vissza - de csak azért, mert segítettek neki visszatérni.

Amit érdemes átgondolni

Sajnos arról nem szól a mese, mi lett végül a királynéval. Mesemondói fantáziával az erdei rablóban / haramiában szeretném a lány apját látni, aki megbánta, amit művelt.

Források

Dégh L.: Kakasdi népmesék I. (Akadémiai Kiadó, 1955.) 
Mesemondó: Palkó Józsefné

Megjegyzés
A mese a kötetben cím nélkül, 29. sorszámmal szerepel.

2017. március 4., szombat

Tündérmesék chilei módra (Népmesék nyomában a világ körül 27. - Chile)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

A mai nappal megérkeztünk Dél-Amerikába! Az elkövetkező 12 hetet itt töltjük majd. 


Cuentos folklóricos chilenos
Primera antología
Yolando Pino Saavedra
Editorial Universitaria, 1973.
(Spanyolul nem olvasóknak: Ugyanebből a gyűjtésből készült angol nyelvű válogatás is, Folktales of Chile címmel)

Keskeny kis kötet, összesen 25 mese van benne. Egy sokkal nagyobb, háromkötetes néprajzi gyűjtésből válogatták, tudományos ismeretterjesztő célzattal; a meséken kívül csak egy rövid chilei szószedetet tartalmaz, illetve egy mesetípus-mutatót. Mind a huszonöt történet Európában is ismert tündérmese-típusok helyi változata; helyi ízt leginkább nyelvezetükben és apró részleteikben mutatnak. Olvasás közben jöttem rá, hog feltehetően direkt így válogatták, és a sorozat későbbi kötetei térnek ki majd a bennszülött mesékre is. Aki tehát chilei indián mesékre kíváncsi (spanyolul), annak ajánlom ugyanezen szerző Cuentos Mapuches de Chile kötetét.

Fénypontok

A kedvencem talán a Széttáncolt cipellők chilei változata volt - A királylány, aki a mór herceghez járt játszani. Itt egyetlen lány van csak, aki minden éjszaka elszakít hét pár cipellőt, míg egy mór herceghez megy látogatóba a világ végére. A mese érdekesen össze van kombinálva azzal a típussal, ahol az úton levő királykisasszonynak mindenféle kérdéseket tesznek fel, amikre meg kell találnia, és hazafelé menet elmondania, a válaszokat.
Tetszett az "elrejtett lélek" mesei motívum helyi megoldása - Lélektelen Test -, ahol a gonosz óriás lelkét kell megtalálni - itt a következőképpen működött a dolog: Lagúnában lakik egy tigris, tigrisben van egy oroszlán, oroszlánban van egy róka, rókában van egy galamb, galambban van egy tojás. Az is tetszett, hogy ebben a mesében nem barátságos állatok segítették a királyfit, hanem egyenesen ő maga változott állatokká, és győzte le a tigrist, oroszlánt, stb. Szintén ebben a mesében a fiú a húgát mentette meg az óriástól, és együtt uralkodtak utána az elnyert királyságon.
Kép innen
Mókás volt a Majomkirálylány (a mi Macskacicónk helyi verziója) történetében a mozzanat, ahol a királyfi feleségül vette az elvarázsolt majmocskát, még mielőtt tudta volna, hogy királylány. Egy vándor pap adta össze őket, aki magában így elmélkedett: "Milyen kár, hogy egy ilyen jó kiállású legény csak egy majmot talált magának feleségül! De Isten tudja, mi a célja vele. Összeadom őket." Dicséretes hozzáállás.
Az Aranyszarvú bika meséjében (Szépség és a szörnyeteg) helyi jellegzetesség volt, hogy a férjét kereső lány a különböző szelek házaiba tért be, és kérdezgette őket, látták-e a kedvesét. A legtöbb szél nevét meg kellett keresnem az Interneten, mert tipikusan chilei szavakat használtak rájuk.
Érdekes volt a Három elrabolt királylány meséjében, hogy megtudtuk, hogyan változtak a lányok naranccsá. A legtöbb ilyen típusú mese onnan szokott indulni, hogy egy királyfi megkapja a három narancsot, és amikor felvágja őket, kiugranak belőlük a tündérlányok - ez viszont azzal kezdődött, hogy egy királyi apa túlságosan féltette a lányait, és egy öregasszony segítségével naranccsá változtatta őket. (A narancsokat persze ugyanúgy elrabolták...)

Kapcsolatok

Gyakorlatilag mind a huszonöt mese ismert típusokba tartozott. Magyar szemmel külön érdekes lehet a Varázstükör című, ami a Mindent látó királylány helyi változata (a sikeres elrejtő itt nem rózsabokor, hanem egy róka, aki a királykisasszony széke alá bújtatja el a szegény fiút). A Három elrabolt királylány gyakorlatilag a Fehérlófiával egyezett meg - itt sasmadár hozta ki a fiút az alvilágból, aki a két vádliját vágta le, hogy erőt adjon a hátasának. Nagyon érdekes volt a Kalapvári kisasszony chilei verziója is, amelyben a lány szőrmebunda vagy álruha helyett egy fából faragott bábu belsejébe bújt be, és így szökött meg az apja elől.
Törpeszarvas egyébként Chilében is van
Pudunak hívják
Természetesen Chilében is akad trickster. Jelen esetben a Szarvas volt az (szokatlan módon), aki túljárt a Róka, az Oroszlán, és egyéb állatok eszén. Sok rövidke történet szólt róla az egyik fejezetben; jó néhány ismerős volt más tricksterektől, például a a Törpeszarvastól. Még a klasszikus kátránybábus mese is felbukkant, igaz, itt kátrány helyett mézzel fogták be a bajkeverőt.

Hova tovább?
Bolíviába. Ott már bennszülött mesék is lesznek...


2017. március 1., szerda

ETSUCon 2017: Kockaforma mesemondás

A tavalyi év kiruccanása után idén is meghívtak egykori alma materembe előadást tartani a szokásos éves animeconra. Az ETSUCon az elmúlt hat év alatt szépen kinőtte magát; egészen messziről is érkeznek rá vendégek, hogy két napra elmerüljenek animében, képregényben, szerepjátékban, és mindenféle egyéb kockaságokban. Mivel egy időre ez lesz az utolsó évem Amerikában, kitettem magamért: A könyveim mellett ezúttal kitűzőket is gyártottam (különböző szuperképességek vannak rajtuk), sőt, még arra is vettem a fáradságot, hogy beöltözzek, mint egy tisztességes geek girl. Életem első cosplay élménye volt, és bár eléggé lustára vettem a figurát, teljes mértékben megérte.
A jemezt az új Hawkeye képregényekből loptam; Kate Bishop, az íjász szuperhős ifjabb tanítványa, már régóta az egyik nagy kedvencem a Marvel univerzumban. A ruha maga nem volt nagy durranás, de a paróka nagyon mókás élmény volt - míg tucatjával jöttek oda hozzám vadidegenek, hogy pacsit adjanak vagy megdicsérjék a pólómat, addig hat közeli jóbarátom ment el szó nélkül mellettem, sőt, a saját szülőanyám is csak másodjára ismert fel a képen. Még azok is, akik rájöttek, ki vagyok, azt hitték, hogy a saját hajamat festettem be a jelmez kedvéért... Íjat és tegezt sajnos a fegyverekre vonatkozó szabályok miatt nem vihettem be a rendezvényre, de sebaj, majd készítek máshol fotókat velük.

A program maga a tavalyihoz hasonló módon zajlott. A hétvége nagy részét az árusok termében töltöttem az asztalomnál, ahol könyveket árultam és dedikáltam, és segítettem embereknek kibogarászni a kitűzők közül a kedvenc szuperképességeiket. Végül a két nap alatt nagyjából húsz példány kelt el a könyvemből, és jó pár tucat kitűző is; tisztes bevétel volt, és nagyon pozitív élmény. Emellett két előadást is tartottam, egyet szombaton, egyet pedig vasárnap. Az előbbi mesemondással telt, a szuperhősös mesegyűjteményből válogattam hozzá; most már azt is elmondhatom, hogy meséltem cosplay jelmezben (nem beszélve az elfekről, zombikról, és anime-karakterekről, akik a közönségben ültek). Utóbbi a disszertációm témájából került ki; online fórumos szerepjátékokról beszéltem, és arról, miért érdemes elmerülni bennük. Ez egészen népszerű panel volt a con méreteihez (és a vasárnap délutáni időponthoz) képest; több, mint húsz látogató tévedt rá be, és sok remek kérdést is feltettek a végén.

Persze egy rendes kocka rendezvény nem az igazi mindenféle random kockulás nélkül. Íme, a hétvége kiemelkedő vegyes apróságai, amik megadták a con semmihez sem hasonlítható hangulatát:

1. Egy tízévesforma Hermione vásárolt egy példányt a könyvemből; az anyukája azt mondta, ez volt az első dolog, amire a saját pénzéből költött. Ettől egészen elérzékenyültem.

2. Belefutottam a tavalyi Lokiba, aki azon nyavajgott, hogy unalmas a rendezvény. Faképnél hagytam.

3. Negan, vállán az elmaradhatatlan baseballütővel, megállt az asztalomnál, és hosszasan ecsetelte, miért van szükség Hollywoodban a sokféleségre és a reprezentációra.

4. Egy furry, aki tetőtől talpig sivatagi rókának volt öltözve, megengedte, hogy megsimogassam a fülét, majd, mivel a mancsai nem fértek bele a kitűzős dobozba, az orrával turkált a szuperképességek között.

5. Deadpool szembe jött a folyosón. Szó nélkül pacsiztunk egyet és mentünk tovább.

6. Vettem egy apró horgolt sárkányt, és egy apró horgolt Deadpoolt. Egy lány elsétált mellettem, észrevette a sárkányt, megállt, előhalászott egy ugyanolyat a táskájából, odanyomta az orrát az én sárkányoméhoz, majd elszaladt.

7. Egy srác Johnny Depp összes karakterének volt beöltözve. Egyszerre.

8. Egy Jedi lovag egy anime harcossal vívott meg pont a mi asztalunk előtt. A Jedi győzött.

9. Egy lány megállt az asztalomnál, elmesélte készülő fantasy regénye történetét, majd figyelmeztetett, hogy ne lopjam el.

10. Néha nehéz volt megállapítani, hogy valaki Supernatural-szereplőnek öltözött-e, vagy csak simán Tennessee-i lakos.

11. Rögtön két Mononoke hercegnő állt meg egyszerre az asztalomnál kitűzőket gyártani, és vagy fél órát tárgyalták, melyikük hogyan rakta össze a jelmezét.

12. Egy srác Masznak öltözve táncolt fel-alá a folyosón az öltönye alá rejtett hangszóróból áradó zenére.

13. Megöleltem egy T-Rexet.

14. Egy lány a saját rajzait és festményeit árulta. Néhányukban felismertem nép- és tündérmeséket, és megálltam beszélgetni vele; kiderült, hogy nagyon szereti a meséket és legendákat, és mivel kevés ember ismeri őket, szereti a rajzok mellé el is mondani mindegyiket. Miután vagy fél órát beszélgettünk spontán a kedvenc történeteinkről, úgy döntöttünk, cserélünk: Én adtam neki egy példányt a könyvemből, ő pedig adott nekem egy rakat rajzot - az egyikhez mese is járt, egy ír történet, amit eddig nem ismertem, de teljesen lenyűgözött. Már ezért az egyért megérte az egész hétvége. Nem gyakran fizetnek az embernek mesével a mai világban.

15. Talán azt szeretem a legjobban a kockaforma emberekben, hogy mekkora lelkesedéssel tudnak beszélni a kedvenc témáikról - legyen szó tévésorozatokról, képregényekről, számítógépes játékokról, vagy bármi másról, amiben szeretnek elmerülni. A hétvége folyamán rengeteg ilyen lelkendezős párbeszédben volt részem, és mindegyikük teljesen felvillanyozott; jó érzés olyan közösségben lenni, ahol nem nézik az embert félőrültnek, vagy pislognak rá értetlenül, amikor lepacsizik valakivel afeletti örömében, hogy ugyanabba a Harry Potter házba tartoznak (majd elvitatkozik róla, hogy a Hollóhátnak a könyves vagy a filmes színei voltak-e jobbak). Szó esett többek között arról, én melyik szuperképességet választanám saját magamnak, és miért; hogy hány formája létezhet a teleportálásnak; hogy melyik volt a legjobb dal a Moanából; hogy hogyan születnek az Alien királynők, és ez miért érdekes; hogy a Stranger Things Barbarája vissza fog-e térni a következő évadban; hogy ígéretes-e a Wonder Woman film; hogy hogyan működik a gyakorlatban az Attack on Titan kötéltáncos szerkója (jelmezes bemutatóval, természetesen); hogy logikus volt-e a genetikai háttér Korra Legendájában; hogy mi lenne, ha Iron Fist meleg lenne az új Netflix sorozatban; hogy mitől kenyérmacska a kenyérmacska; és hogy Boba Fett menő-e vagy sem (itt majdnem felborult egy asztal). Tulajdonképpen mindegy volt, hogy éppen az asztal körül állunk-e, vagy az öltözőben lógatjuk a lábunk, vagy sorban állunk a mosdó előtt, vagy a jól megérdemelt vasárnap esti pizzát fogyasztjuk a szervezőkkel; nagyon könnyű volt társalgást kezdeményezni valakivel, vagy leginkább bárkivel, akinek messziről felismertük az érdeklődési köreit. Otthon éreztem magam.

Lelkendezéssel, beszélgetéssel, pacsizással, és régen látott jó barátokkal töltött, zseniális két nap volt. A parókát pedig megtartom...



Feminista Magyar Népmesék 52. - A tündértó titka

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző mesék itt olvashatók.


A tündértó titka

A történet


Kép innen
Amikor a tündérek elhagyják a Csallóközt, és vége szakad az aranykornak, varázserejük része a vizekben marad, ahol olyan sokáig laktak. A hiedelem szerint ha egy lány Anna napját követő holdtöltekor megfürdik a cikolaszigeti Tündértó vizében, szebb, egészségesebb, és vonzóbb lesz, mint előtte volt (és "azé a legényé lesz, akit szeret").
A mese főhőse Ágnes, aki "piszle-poszla," vagyis a falubeliek szerint csúnya, vézna lány, sokat gúnyolják, a fiúk nem törődnek vele, ami nagyon fáj neki. Amikor Anna-nap után a lányok fürödni indulnak, nem tart velük, inkább otthon sírdogál - de végül csak nekiindul ő is a tónak, és egy félreeső helyen a vízbe ugrik (túl szégyenlős ahhoz, hogy levetkőzzön). Pista, egy falubeli legény, aki látta a síró lányt és rosszat sejtett, még épp idejében ér oda, hogy kihúzza a fuldokló Ágnest, akinek a ruhái megteltek vízzel, és a lábai belegabalyodtak a hínárba. Pista szépnek látja Ágnest úgy, ahogy van; a baleset után elkezd a házához járni "legényes napokon," a két fiatal egymásba szeret, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Mitől feminista?
Ez a mese érdekes kérdés, és sokat töprengtem rajta, belevegyem-e a sorozatba; nagyon sok múlik azon, pontosan hogyan meséli, értelmezi az ember, és mivel csak egy forrásból ismerhető, nehéz megállapítani, az "eredeti" mesemondó milyen céllal mesélte. Végül úgy döntöttem, érdemes írni róla - főleg azért, mert évek óta mesélem, és a legtöbb közönség egyhangúlag ugyanazt a következtetést vonja le belőle: Ez a történet a szépségről, pontosabban annak szubjektív voltáról szól.
Sokszor hallom népmesékkel, tündérmesékkel kapcsolatban, hogy a női szereplőknél a szépségen van a hangsúly - van, aki csak szép, de aki jó, az mindenképpen szép is (cserébe aki csúnya, az általában gonosz is). Bár világviszonylatban ennél sokkal árnyaltabb a helyzet, érdemes megfigyelni, hogy a királykisasszonyok, tündérlányok esetében mindig a "szépséges" a kiemelt jelző - ahogyan a valós életben is már nagyon korán a kinézetre helyeződik a hangsúly.* Azok az emberek, akiket a társadalom szépnek lát, mérhetően könnyebben jutnak előre, és népszerűbbek is; azok pedig, akiket "csúnyának" (avagy rusnyának) bélyegeznek, sokat szenvednek csúfolódástól, kiközösítéstől, vagy az állandósult társadalmi- és médianyomástól, hogy változtassanak, alakítsanak a kinézetükön. Akár a saját egészségük kárára is. 
Pontosan ez történik Ágnes esetében is. A történet végére annyira megviseli a bántalmazás, hogy elindul a tóba ugrani - fontos megjegyezni, hogy nem azért, mert ártani akar magának, hanem azért, mert a tündérvarázsba kapaszkodik, mint utolsó reménybe, hogy meg tudjon felelni az elvárásoknak, és befogadja a közössége.
Mindig is szerettem ebben a mesében, hogy tulajdonképpen nem a mágiáról szól. Kihallatszik belőle, hogy Pista nem a tó vize miatt szeret bele Ágnesbe. Egyrészt már előtte is megakad rajta a szeme - sőt, empatikus módon észreveszi, hogy valami nincs rendben, és a lány után megy, hogy meggyőződjön róla. Ez nagyon fontos mozzanat, mert a férfiakkal kapcsolatban ma is él az a hamis szterotípia, hogy nem vesznek észre finom jelzéseket ("haragszik rám az asszony, de a fene tudja, miért"). Jó olyan férfi szereplőt látni a mesében, aki nem csak észreveszi a lányt, de azt is, hogy nyomasztja valami - és tesz is ellene. Az empátia pozitív tulajdonság. Másrészt pedig kihallatszik a meséből, hogy a víz nem nagyon tett semmit a szerelem érdekében - a végén meg azt is megtudjuk, hogy Pista járt Ágneshez, és "egymásba szerettek," vagyis a mai értelemben vett ismerkedés veszi át a "mágikus szerelem első pillantásra" helyét. Ez azért külön fontos, mert így Pista nem azért menti meg Ágnest, mert tetszik neki, és Ágnes nem azért szeret bele Pistába, mert megmentette őt (a mese szerint már előtte is tetszett neki). A hősies gesztus nem teszi az ismerkedést feleslegessé.
Összességében véve azért szeretem ezt a mesét mesélni - főleg lányoknak, és főleg gyerekeknek - mert nem csak arról szól, hogy a szépség nem minden, és a "csúnya" lányt is lehet szeretni, de ráadásul arról is szól, hogy a csúfolódásnak, verbális bántalmazásnak igenis komoly következményei lehetnek, és meg tudja keseríteni az emberek életét. Ez pedig a mai világban nagyon fontos üzenet.

*Többen rámutattak már, hogy a mesék szimbolikájában külső szépség alatt minden esetben belső szépséget kell érteni - ez azonban nem változtat a tényen, hogy a külső szépség is hangsúlyosan jelen van a meseszövegekben.

Amit érdemes átgondolni
Sokáig úgy meséltem ezt a történetet, hogy a legények leskelődni voltak a Tündértónál aznap éjszaka, és Pista úgy vette észre Ágnest. Később belegondoltam, hogy a kukkolásból kár viccet csinálni (a srác biztos, hogy nem lesz tőle szerethetőbb karakter), és inkább visszatértem az eredeti verzióhoz.
Egyszer valaki azt is megemlítette, hogy a mesét úgy is lehet értelmezni, mintha azt javasolná a lányoknak, tegyenek kárt magukban, és akkor a fiú majd felfigyel rájuk. Ez az értelmezés nekem ugyan sohasem jutott az eszembe, de el lehet rágódni rajta. Azt hiszem, leginkább ott lehet vele ellenkezni, hogy Ágnes a mesében nem akar kárt tenni magában - azért fuldoklik, mert a ruhája húzza le.

Források
Timaffy L.: A tündértó titka (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1987).
Online itt olvasható.

Megjegyzés
Cikolaszigeten tényleg van tó, meg lehet találni. Táboroztunk ott az Arrabona Diákszínpaddal, és pont ezt a történetet adtuk elő...