Napfivér, Kagylónővér (Népmesék nyomában a világ körül 23. - Tonga)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Tonga, az eddigi szigetországokkal ellentétben, valódi királyság. 169 szigetből áll, de csak 36 lakott.

Po Fananga
Folk tales of Tonga
Tupou Posesi Fauna
Friendly Islands Bookshop, 1982.

Nagyon boldog voltam, hogy tongai születésű szerzőtől származó, tongai kiadó által publikált könyvet sikerült beszereznem. A kötet gyakorlatilag szétesett a kezeim között (a ragasztása nem volt az igazi), de a szöveg messzemenően kárpótolt az óvatos lapozgatásért. Mindössze kilencven oldalas, kétnyelvű, és illusztrált is, így elég rövid olvasmány volt - tizenegy népmese van benne, plusz a végén egy történet, amit maga a szerző hölgy talált ki (de ha nem árulja el az elején, simán népmesének néztem volna). Tupouról az derült ki a bevezetőből, hogy a tongai hagyomány nagy tudója; családja ősi tongai család, és az egyik felmenője Kahomovailahi, a szigetek leghíresebb vak navigátora volt (aki úgy tudott tájékozódni a nyílt óceánon, hogy a kezét a vízbe mártva érezte az áramlatokat). Azt is megtudtam, hogy amikor Tupou nem néprajzi előadásokat tart, akkor nagymamaként is tevékenykedik - hét lánya és egy fia révén tizenhat unkája van. A könyv a nyolcvanas években íródott, egyébként. Sajnos azóta elhunyt a szerző, de a könyve méltó emléket állít neki...

Fénypontok

Szépséges óriáskagyló

Az egyik legszebb (és legérdekesebb) mese a kötetben A kagyló lánya című volt. Ebben egy véletlen folytán egy nőnek óriáskagyló-lánya született, akit egy közeli tóban neveltek. A kagyló beleszeretett a tóban fürdő királyfiba, és addig szívogatta a királyfi hátrahagytott fürdőszivacsát, amíg teherbe nem esett (komolyan). A kagylónak szépséges (ember)lánya született, akibe később beleszeretett az immár királlyá vált királyfi. A vérfertőzést végül sikerült azzal elkerülni, hogy a kagyló szülei bevallották, honnan származik az unokájuk. A szép pillanat az volt, amikor a lány összetörte a kagylót, és az édesanyja szépséges nőként lépett ki belőle - addig volt elátkozva ugyanis, amíg valaki szeretettől könnyes szemmel el nem törte a kagylót. És a lánya mentette meg így, nem a királyfi.
Nagyon tetszett egyébként Tupou saját kitalálású meséje is, A szivárvány lánya. Mindenféle ismerős mesei elemekből építkezett, és történetében sem nagyon tért el tőlük. A kedvenc részem az volt, amikor két fiú alászállt a tenger alatti túlvilágra, ahol a nagymamájuk segített nekik kihalászni a lelkek közül a meggyilkolt édesapjukat, hogy életre kelthessék.

Kapcsolatok

Tongai királyi esküvő, 1976. 

A másik kedvencem a Nap fia című mese volt. Ennek főleg az eleje tetszett: Egy lányról szólt, aki beleszeretett a Napba, és addig heverészett a felkelő nap fényében a tengerparton, míg teherbe nem esett tőle (ilyet Italo Calvino olasz népmeséi között olvastam utoljára). A fiú később, a saját esküvője előtt személyesen is meglátogatta az apját, aki felhővel takarta el magát, hogy porrá ne égesse (Phaétón mítosza jutott az eszembe). A Nap két ajándékot adott a fiának, az egyikben balszerencse volt, a másikban szerencse - persze a fiú útközben hazafelé az előbbit bontotta ki, és a belőle süvítő szelek kisodorták a tengerre (á la Odüsszeusz). A végén persze minden jóra fordult, és még a balszerencsés csomagot is fel tudták rá használni, hogy eltakarítsa a szemetet az esküvői lakoma után.
Maui legendáiból volt ismerős a történet, amelyben egy angolna levágott fejéből sarjadt ki az első kókuszpálma. Timorból és más szigetekről származó mesékhez volt hasonló, hogy az angolna a lefejezése előtt egy ember nővel folytatott intim kapcsolatot...
A meglehetősen depresszív című "anyám megölt, apám megevett" mesetípusba tartozott A féltékeny fivér című mese, amelyben egy fiú megölte elkényeztetett húgát. A hugi később visszatért az élők közé, miután a szélben szálló hangja elpanaszolta a szüleinek a gyilkosságot (a magyar népmesék között is van hasonló, ld. A szegény ember hegedűje).

Hova tovább?
Szamoára.