2016. szeptember 24., szombat

Miért nincsenek Borneón tigrisek? (Népmesék nyomában a világ körül 11. - Indonézia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; aki pedig csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Elsőre nem úgy terveztem, hogy ezt a könyvet fogom olvasni Indonéziához; még a nyáron kaptam ajándékba egy kedves barátnőmtől Kiss Márta Sziklavirág című csodaszép könyvét, és azt terveztem itt értékelni. Sajnos végülis annyira ínycsiklandó volt a könyv, hogy elolvastam mielőtt ideértem volna; itt olvashatjátok róla az értékelést. Mindenkinek szeretettel ajánlom.


Indonesian legends & folk tales
told by Adéle de Leeuw
Thomas Nelson & Sons, 1961.

A könyvnek erősen jót tett volna egy térkép, vagy legalább egy forrásjegyzék. Néhány mesében megemlítették ugyan, hogy Indonéziának épp melyik szigetén járunk, de részletes földrajzi tudás nélkül nehéz volt mindet beazonosítani. Egy intró sem ártott volna, mert így semmit sem tudtam meg sem az íróról, sem arról, honnan jöttek a mesék, vagy mennyit változtatott rajtuk. De legalább a könyv végén fityegett egy "indonéz szavak jegyzéke"...

Kapcsolatok
Sok nép meséiből visszaköszönt az a láncmese, amelyben egy bóbiskoló vadász előre eltervezte, hogyan gazdagszik meg a zsákmányából - és annyira beleélte magát az ábrándozásba, hogy elszalasztotta a vadat. Amerikai mesemondóktól hallottam már korábban a Tűz, Víz, és Becsület meséjét, melyben a három jóbarát külön utakra indul; a Tűz és a Víz megtalálják egymást, de a Becsületet, miután elvesztették, soha többé nem lelik meg (az amcsiknál azt hiszem Szorgalom, Együttérzés, és Becsület voltak). Skótoktól hallottam az egész Európában népszerű pókos mesét; ezúttal az ellenségei elől menekülő Mohamed prófétát védte meg egy pók azzal, hogy friss hálót szőtt a barlang bejáratába, mintha évek óta nem járt volna ott senki.
Volt természetesen ismét Törpeszarvas, hazai terepen, krokodilszámlálással, tigris-átveréssel, világvégével együtt. Bruneiből volt ismerős (valszeg nem véletlenül) az a mese, ami megmagyarázza, miért nincsenek Tigrisek Borneón (azért, mert Kancsil elijesztette őket) (nyilván). Egy tiszteletkörre még felbukkant Hanumán is, aki az indiai mitológiából ismerős.



Fénypontok



Két kedvenc történetem volt a könyvben. Az egyik a Gyermekek tengere címet viselte, és egy fiúról szólt, aki megette a tenger istennőjének szánt áldozatot, ezért fecskefészek-gyűjtés közben az apját elragadta a tenger. A fiú egy kísértet segítségével, gyíkká változva indult el megmenteni - és nem csak az apját hozta vissza a polipok karmai (csápjai) közül, hanem a saját hibáját is sikerült jóvátennie. A másik történet, Polaman szent halai, egy páriájól szólt, aki egy marék varázserejű hallal vágott neki a dzsungelnek; útközben találkozott egy brahman nővel, akit a családja el akart égetni a férje halotti máglyáján, így elmenekült. A két bolyongó egymásba szeretett, és nem csak a dzsungelt sikerült együtt túlélniük, de a végén még csodát is tettek.
Eléggé ütős volt az a sztori, amelyben a Kolera, a Halál, és a Félelem együtt utazott, és betértek egy városba; míg a Kolera csak négyszáz embert vitt el, a Félelembe több, mint ezren haltak bele. Volt egy nagyon bájos mese egy dolgos fiúról, akiről azt híresztelték, hogy rossz szelleme van, és rontást hoz a rizsföldekre; végül egy anyóka fogadta be, és ketten együtt gondoztak egy apró rizsföldet, amíg az égiek meg nem jutalmazták őket az egymáshoz való kedvességükért. Szintén megható volt az a szerelmi történet, melyben nem csak a száműzött herceg és kedvese váltak fává, illetve forrássá, hanem a herceg öccse is, aki nem akarta elárulni a fivérét, utánuk ment a száműzetésbe, és madárrá vált.
Voltak szépséges apróbb részletek is, mint például az Esők Királya, aki szivárványszín palotában lakik, vagy a csodafa, amely selyem leveleket és fülbevaló-virágokat termett. Régészként külön értékeltem azt a sztorit, amikor egy isteni fazekas mágikus edényei egy vihartól megrémülve elmenekültek, és beásták magukat a föld alá, hogy senki ne találja meg őket... a mesemondó szerint ilyen különleges agyagedényt találni a földben szerencsét hoz. A régészeknek biztosan.

Hova tovább?
Kelet-Timorba. És igen, sikerült hozzá könyvet szereznem. Kétnyelvűt. Kíváncsi leszek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése