2016. április 30., szombat

Északvidék 2016 - A mesemondók előbújnak barlangjukból

A húzós, disszertáció-hajrás tavaszi félév tökéletes lezárásaként ismét elutaztam Wisconsinba, a Dungeons&Dragons kies őshazájába, hogy részt vegyek az immár hagyománnyá vált Northlands mesemondó konferencián. Kilencven-egynéhány ismerős mesemondó társaságában töltöm a hétvégét, és míg odakinn zuhog az eső, és a fejünk felett a hotel lobbiját renoválják, mi ismét elmerülünk a mesemondás elméletében és gyakorlatában.

A pénteki nap egy négyórás, egész délelőttös mesterkurzussal indult, amit Tim Tingle tartott. Ő egy choctaw indián mesemondó, akiről nem csak sokat hallottam, de könyveit is olvastam (sőt, használom is őket tanításhoz) - viszont élőben még sohasem találkoztunk, így izgatottan vártam a lehetőséget. A műhelynek (amire külön kellett befizetni, és még így is több tucatnyian voltunk) eléggé általános címe volt, így senki sem tudta, mire számíthatunk... de nem is ez volt a lényeg, hiszen gyakorlatilag mindenkit Tim hírneve vonzott be a terembe. Négy órával később remek élményekkel és sokkal bölcsebben távoztunk... csak éppen azt nem tudtuk még mindig, hogy miről szólt az előadás...
(Leginkább arról beszéltünk, hogyan lehet irodalmi idézetekkel egybeszőni személyes sztorikat, és hogyan lehet a saját élményeinknek univerzális üzenetet adni azáltal, hogy irodalmi élményekhez kötjük őket... vagy valami hasonló) (Közben jót vitáztunk azon is, hogy egy mesemondó kimondhatja-e a "szar" szót megfelelő kontextusban - szerintünk igen, Tim szerint viszont nem, így ezen el is rágódtunk egy jó darabig).

A bőséges ebéd végeztével elkezdődött a konferencia tényleges programja; a péntek délutánt háromórás "intenzív" műhelyek töltötték ki - három másik mellett például az enyém is. Életem első háromórás konferencia-előadása! Nem kevéssé izgultam, és közben nem kevés takony folyt az orromból (félév végi stressznátha), úgyhogy egy vödör teával és nem kevés sziruppal felszerelkezve tartottam meg az előadást... the show must go on. Még így is remekül sikerült, és megdöbbentő mennyiségű pozitív visszajelzést kaptam - közöttük pl. a puszta tényt, hogy eddig ez volt a legnépszerűbb műhelyem, extra székeket kellett behozni a szomszéd szobából (kb. 35 embert számoltam). Olyan is volt, aki előre szólt, hogy félúton le fog lépni, majd végül mégis ottmaradt.
A műhely a sokféleség és a reprezentáció fontosságáról szólt a mesemondók munkásságában. Olyasmikről beszélgettünk, mint például hogy mitől "erős női karakter" egy főhős, vagy hogyan lehet hagyományos meséket újragondolva "új" (eddig nem emlegetett) nemi identitásokat is beleszőni a repertoárunkba. Közös beszélgetés és kiscsoportos foglalkozások váltogatták egymást, és sok kérdésre sok kreatív válasz született. Csináltam egy olyan kört is, ahol a csoportoknak olyan szimbólumokat kellett újragondolnia, amik a mai világban problematikusak - például a "fekete menyasszonyt," a "csúf gonosz cigánylányt," és egyéb, bőrszínnel vagy etnikummal kapcsolatos negatív mesei elemeket. Mindenkit nagyon lelkesített a sokféleség témája, rengeteg mondandójuk és ötletük volt, és sokszorosan megköszönték, hogy időt szakítottunk a reprezentációra (ami nagy téma a médiában, de a mesemondókig ritkán jut el). Kitöltöttünk egy kvízt is, és jutalomként tündérmese-matricákat osztogattam. Vidáman telt a délután.

Az intenzív műhelyeket vacsora, majd mesemondó koncert követte. A koncerten négyen léptek fel, közöttük Yvonne Healey, aki egy hátborzongató ír legendát mesélt (emberevéssel, mocsárba fulladással, ahogyan azt illik), valamint Loren Niemi, akinek a személyes sztorija arról szólt, milyen élmény volt elolvasni a saját FBI aktáját a hetvenes évek derekán... Mivel a koncertet kényelmes plüss fotelekből néztük végig, bennünk is ragadtunk az azt követő, késő esti tündérmese-körre is, ahová bárki bedobhatta a nevét. Hét mesét hallgattunk meg, japán Hüvelyk Matyitól cornwalli tündérlegendán keresztül egy Borsószem királykisasszonyig, aminek minden egyes szava P betűvel kezdődött... Katie Knutson, aki részt vett a műhelyemen, helyben rögtönzött egy meleg verziót a Béka királykisasszonyra, és mindenkit levett vele a lábáról. Két béka királyfi jobb, mint egy.

Így telt el a konferencia mozgalmas első napja. A szombati beszámolóval holnap jelentkezem...

2016. április 27., szerda

Feminista Magyar Népmesék 23. - A titokzatos beszédű lány

Megint szerda, megint Feminista Magyar Népmesék. Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző huszonkét mese itt olvasható.

HÍREK: Egy időre ez lesz az utolsó FMN. A Feminista Magyar Népmesék tavaszi szünetre megy! Kis lazítás, kis olvasás, kis kutatómunka. Júniusban folytatódik a sorozat! Addig is ajánlom az Ünnepi Könyvhétre megjelenő, Mesemondók Márpedig Vannak című vadonatúj kötetemet, melyet május 10-én Budapesten az Írók Boltjában, június 9-én pedig Győrben a Kisfaludy könyvtárban fogok dedikálni. A könyv a kiadótól már előrendelhető, és Facebook oldala is van!

Most pedig lássuk a mesét.

A titokzatos beszédű lány

Források:

Benczes I.: Amit a cigány kisgyermekekről megtudtam (Tanulmányok a Romológia Köréből X.)
Béres A.: Rozsályi népmesék (Akadémiai Kiadó, 1967).  
Faragó J.: Jászárokszállási cigány népmesék (MTA Néprajzi Kutatócsoport, 1985).
Gönczi F.: Göcsej népköltészete (Zalai Táj- és Népkutató Munkaközösség, 1948). 
Penavin O.: Jugoszláviai diakrón népmesegyűjtemény II. (Forum Könyvkiadó, 1993).

A mese az AaTh 876-os típusba (Az okos leány és a kérők / The clever maiden and the suitors) tartozik.

A történet:

Egy (két, három) legény leánykérőbe indul, és a kiszemelt leányt egyedül találja otthon, valamilyen kényes helyzetben (fürdés közben, hálóingben, satöbbi). Ennek ellenére úgy dönt, a helyzet pontosan alkalmas az ismerkedésre, és kérdéseket kezd feltenni a lánynak, például hogy mit csinál éppen, és hogy hol vannak a szülei. A lány furcsán és ködösen válaszolgat, mire a kérő úgy dönt, hogy biztosan bolond szegény, és odébb áll. Nem sokkal később azonban egy idősebb, tapasztaltabb személy (szomszédasszony, a kérő bátyja, stb.) rátapint a dolog lényegére, és kifaggatja a fiút, hogy ugyan mi rettentette el a lánytól - majd jól kioktatja, megmagyarázva, hogy mindennek értelme volt, csak rá kell jönni. Néhány esetben magát a lányt kérik, hogy fejtse ki bővebben, mit értett a válaszok alatt. Megértve, hogy a lány nem bolond, csak furfangos, az ifjú kérő megnyugodva feleségül veszi.

Mitől feminista?

Tegye fel a kezét, aki hallott már vicceket arról, hogy "a nők sose azt mondják, amit gondolnak" meg hogy "az asszonyokat képtelenség megérteni." A nők beszédének regulázása hosszú hagyományokra tekint vissza: Az asszonyok cserfesek, pletykásak, folyton panaszkodnak, fel van vágva a nyelvük, pereg mint a motolla, de közben képtelenség megérteni őket, néma gyereknek anyja se érti a szavát, hát nem vagyok én gondolatolvasó, miért nem mondja meg az Ica, hogy mit akar tőlem?! (Lásd az illusztrációt) (És akkor a hanghordozásról még nem is beszéltünk). Amellett, hogy tényleg léteznek passzív-aggresszív személyek, akik nem mondják el, mi bajuk, a szterotípia leginkább arra jó, hogy mentesítse a vicces kedvű férfiakat minden nemű erőfeszítés alól. Ha elfogadjuk, hogy a nőket képtelenség megérteni, akkor minek próbálkozzon az ember?
Leginkább azért, mert mindent lebetűzni a férfiak kedvéért hosszú távon állati fárasztó. A társadalom alapjáraton sokkal magasabb szintű empátiát vár el a nőktől, mint a férfiaktól - Ági, látod hogy szomorú, menj vigasztald meg... Juli, szerinted mit szeretne az anyukám karácsonyra? - és ez mentesíti a férfinemet az alól, hogy meg kelljen erőltetniük magukat, és olvasni a sorok között. Mivel ezt a képességet kiskorban legtöbben nem sajátítják el (nem biológiai csököttségből, hanem mert senki sem követeli meg tőlük) (igen, tudom, tisztelet, hála, glória és angyalkórus a kivételnek), felnőtt kapcsolatokban is sokkal nehezebben birkóznak meg az utalásokkal és rezdülésekkel. Ebből pedig az lesz, hogy frusztráltak, mert nem értik, mit akar tőlük a nő, a nő meg frusztrált, mert el kell magyaráznia, és kész a veszekedés. Erre még rátesz egy lapáttal a "nyaggatós barátnő" sztereotípiája, aki folyton akar valamit, vagy panaszkodik, vagy nyávog. Borotvaélen táncolunk, ha el is akarjuk magyarázni, mi bánt, meg nem is akarjuk a pasit túlságosan leterhelni vele. (Mindkét esetben előfordulhat, hogy úgy dönt, bolondok vagyunk, és lelép.)
Külön szeretem a mesében, hogy a lányt nyilvánvalóan idegesítik a kérők - és egyben próbára is teszi őket. A cigány változatban egyenesen matematikai fejtörőt ad fel a királynak (éljenek a reálos lányok!). A hölgy nyilván tudja, milyen férjet szeretne magának, és nem adja alább. Érdemes megfigyelni, hogy a lényeg nem abban rejlik, hogy a jelölt azonnal rá tudja-e vágni a választ - hanem abban, hogy veszi-e a fáradságot, hogy rákérdezzen. Az is érdekes, hogy általában egy másik nő, vagy egy idősebb, tapasztaltabb férfi segít a megfejtésben. Nagyon sok múlik rajta, hogyan reagál a társadalom, és az ember saját környezete, az ilyen jelenségekre: A "hülye a nő" kijelentésre lehet az a reakció, hogy "ja, mindegyik az" - vagy az is, hogy "miért, mit mondott?"
Nőként mondom: A legtöbb rejtvénynek egészen egyszerű megfejtése van. Kis gyakorlattal bele lehet jönni.
(A "nem" például minden esetben "nemet" jelent.)

Amit érdemes átgondolni

Nagyon jópofa történet, és a különböző változatokban különböző kérdések és válaszok szerepelnek - mindenki összeválogathatja a kedvenceit.

Megjegyzés

Ez a mese néha magában fordul elő, néha pedig a korábban már tárgyalt Okos Leány nyitó jelenete. Hivatalosan külön számot kapott.

2016. április 20., szerda

Feminista Magyar Népmesék 22. - A só

Megint szerda, megint Feminista Magyar Népmesék. Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző huszonegy mese itt olvasható.

Ma megint egy ismertebb mesét hoztam.


A só

Források:

Benedek, E.: Magyar mese- és mondavilág I. (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1987).
Merényi L.: Dunamelléki eredeti népmesék (Heckenast Gusztáv, 1864).
Nagy, I.: Ondava menti népmesék (Madács-Posonium, 1994).
Sebestyén Á.: Bukovinai székely népmesék (Tolna megyei tanács, 1979-1986).
Mesemondó: Fábián Ágostonné (A só)
Mesemondó: Györfi Ferenc (Semmi sincs jobb a sónál)
Mesemondó: Burus Péterné Román Brigitta (A fekete kiráj legkedvesebb lánya)
Vekerdi J.: Cigány nyelvjárási népmesék II. (Debrecen, 1985).

A mese az AaTh 923 novellamese-típusba (A só / Love like Salt) tartozik.
A Magyar Népmesék rajzfilmsorozat vonatkozó epizódját itt találjátok.


A történet:

Egy öreg király próbára teszi a három lányát: Arra akarja hagyni az országát (avagy a legszebb országát) amelyikük a legjobban szereti őt. A két idősebb lány dicshimnuszokat zeng, de a legkisebb csak annyit mond, hogy úgy szereti az édesapját, mint az emberek a sót. A király haragra gerjed, és elűzi a legkisebb lányt.
A királylány az erdőben bolyongva egy vadászó királyfival találkozik, aki hazaviszi magával. A fiatalok egymásba szeretnek és összeházasodnak; egy nap a királyfi megkérdezi a feleségét, miért űzte el őt az apja annak idején. A lány elmondja az egész történetet, mire a férje elhatározza, hogy megleckézteti az apóst. Az öreg királyt meghívják lakomára, és csupa sótlan ételt tálalnak fel neki. Amikor végre leesik a tantusz, az öreg király bocsánatot kér a lányától. Minden jó, ha vége jó.

Mitől feminista?

Adott egy királykisasszony, aki nem csak esélyes arra, hogy birodalmat örököljön, de ráadásul okos is (sőt, az apjához képest túl okos). Fontosabb neki az őszinteség, mint hogy legyőzze a nővéreit az apa szeretetéért (avagy az örökségért) zajló vetélkedésben. Ez azért érdekes mozzanat, mert a népmesékben nagyon gyakori a nők közötti versengés, vetélkedés, főleg, ha egy férfi figyelméről/szeretetéről van szó - és a való életben is általános képzet, hogy a nők folyton "fúrják egymást." A legkisebb lány azonban nem áll le a nővérei fölé licitálni - inkább vállalja, hogy kidobják a palotából.
Sok érdekes, szimbolikus tartalom búvik meg a történetben a családon belüli erőszakkal és a bántalmazás túlélőivel kapcsolatban is. A királykisasszonyt, önhibáján kívül, értetlen és kegyetlen módon elkergetik hazulról, és mire a királyfi megtalálja, már jóformán ruhája sincs. A királyfi hazaviszi, felöltözteti, feleségül veszi, vagyis teszi, amit a leányt megmentő királyfiaknak tennie szokás. Ami viszont ennél jóval fontosabb mozzanat a történetben: Az ifjú férj nem csak megkérdezi, hogy mi történt, hanem segít is a lánynak megleckéztetni az apját, és bebizonyítani, hogy neki volt igaza. Egyrészt szeretni való az empátia, amivel a királyfi tudni akarja, honnan jött a felesége, mit élt át, és mi bántja. Másrészt pedig kiáll mellette, segít neki bizonyítani az igazát, és nem jön elő azzal, hogy "de hát mondhattad volna azért kedvesebben is, édesem..."


Amit érdemes átgondolni:

Magyar verziót nem találtam rá, de más kultúrákban a mese gyakran összefonódik az álruhás királykisasszony motívumával, ahol a lány nem az erdőben tévelyeg, hanem munkába áll szakácsnőként egy másik király palotájában (így már érthetőbb is, miért a só jutott először az eszébe...). Nem csak remekül főz, de ráadásul besurran egy bálba is, ahol a király fia rögtön beleszeret. Amikor az ifjú ágynak esik a szerelemtől, a szakácsnő ételbe rejtve küldi neki el a gyűrűjét, és fény derül rá, hogy kicsoda is valójában. Ezekben a változatokban a királylány sokkal aktívabb szereplő, és úgy tűnik, pontosan tudja, mit akar.
Szintén érdemes átemelni azt a mozzanatot, amikor a királyfi és a királylány közösen kovácsolnak tervet (avagy menüt) az öreg király megtréfálására - vagy az ötlet egy az egyben a lánytól származik. Néhány magyar változatban utalnak rá, hogy az akcióterv közös munka eredménye, és szerintem jót tesz a mesének egy ilyen párkapcsolat.

Megjegyzés

Népszerű mesetípus a világ más kultúráiban is. Itt van például belőlük egy hosszas (angol nyelvű) gyűjtemény. Shakespeare Lear királya is ezen a mesén alapul, ezért néha "Lear típusként" is emlegetik.

2016. április 13., szerda

Feminista Magyar Népmesék 21. - Zrínyi Miklós leánya és a török szultán

Megint szerda, megint Feminista Magyar Népmesék. Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző húsz mese itt olvasható.

Megint elhavaztam a disszertációval, úgyhogy könnyű mesét - pontosabban történelmi legendát - hozok.


Zrínyi Miklós leánya és a török szultán


Források:

Kováts V.: Szigetvári történelmi néphagyományok II. (Janus Pannonius Múzeum Évkönyve, 1962).
Mészáros Gy.: Budapesti Hírlap (1912, július 21.)
Vargha K.: Régi regék Zrínyi földjén (SzVTVB, 1971).
Vargha K. - Rónai B.: Rejtett kincsek nyomában: Baranyai népmondagyűjtemény (Baranya Megyei Könyvtár, 1992).

A történet:

Szigetvár 1566-os osrtomáról rengeteg történelmi legenda szól - közöttük nem is egy Zrínyi Miklós lányáról, a hősies Erzsébetről. A történet egyes változatai szerint Szulejmán azt ígéri Zrínyinek, hogy elvonul Szigetvár alól a teljes hadseregével, ha feleségül megkapja a hadvezér szépséges leányát. A lány látszólag belemegy az alkuba, ám az esküvőnél jóval vakmerőbb szándékai vannak. Forrástól függően...


A) Kivonul a szultán sátrához, majd bombát dob rá, és így hal meg Szulejmán 
B) Éjszaka lovagol ki a várból, hogy merényletet kövessen el a szultán ellen, ám a nyílvessző célt téveszt és a sátor mögött egy hársfába fúródik
C) Utolsó túlélőként az apja kirohanása után elbújik a belső vár pincéjében, és a fosztogatni érkező törtökökre rárobbantja a puskaporos hordókat, feláldozva a saját életét.
Azokban a változatokban, ahol nem a lány végez a szultánnal, a történet szerint egy ágyúgolyó öli meg Szueljmánt. Történelmi tény, hogy a szultán az ostrom alatt halt meg, és halálát egy jó ideig eltitkolták a saját serege elől.

Mitől feminista?
Hősies lány, akit Szigetvár legendás férfi védőivel egy lapon említ a hagyomány. Még akkor is, ha a szultánt végül nem ő öli meg, leány legyen a talpán, aki bemerészkedik a török tábor közepébe egy szál íjjal felfegyverkezve. Bónusz pont, hogy a hősies akció az után következik, hogy a lányt elígérik (látszólag vagy ténylegesen) a szultánnak feleségül - ahelyett, hogy belenyugodna a sorsába, inkább a tettek mezejére lép, és passzív token helyett aktív szereplője lesz a történetnek. Azokban a változatokban, ahol feláldozza magát, olyan férfi hősökkel válik egyenlővé, akik ugyancsak az életüket adták a hazáért, becsületért, stb. Mindenképpen érdekes, hogy a szigeti hősök mellett egy ilyen hölgyeményt is kitermelt és megtartott a néphagyományt. Nyilván szükség volt rá.

Amit érdemes átgondolni
Külön szeretem a történetben, hogy a lány elvéti a célt a nyílvesszővel. Nem kell mindig mindenben sikeresnek és tökéletesnek lenni ahhoz, hogy valakire hősként emlékezzen a hagyomány. Ebből néhány mai ifjúsági regény is tanulhatna, mert nagyon elszaporodtak az utóbbi időben a Zsuzsimariskák.
(Igen, ez az én anyszüleményem a Mary Sue-ra)

Megjegyzés
Zrínyi Miklósnak egyébként nem volt Erzsébet nevű lánya. Annyi baj legyen.

2016. április 10., vasárnap

Kardhalak ostromolják Szingapúrt (Népmesék nyomában a világ körül 8. - Szingapúr)

A Népmesék nyomában a világ körül blogsorozat, (majdnem) minden vasárnap új bejegyzéssel bővül. A bemutatkozást itt olvashatjátok, az eddigi állomásokat pedig itt. Aki szeretne csatlakozni a világ körüli olvasáshoz, itt találja a Moly.hu kihívást.

Nem gondoltam volna, hogy könnyen találok szingapúri népmesés kötetet - de könnyen találtam egyet. És ráadásul jó is volt!


Myths and Legends of Singapore
Pugalenthi Sr.
VJ Times, 1991.

A szingapúri mítoszokat és legendákat tartalmazó kis kötet szingapúri szező tollából született, aminek az az előnye, hogy autentikus válogatás, a hátránya viszont az, hogy elég sok benne az elgépelés és a helyesírási hiba. Nem annyira, hogy élvezhetetlen legyen, de egyértelműen látszik rajta, hogy nem anyanyelvű szerző fordította angolra (vagy csak a szerkesztőjük volt rossz). 18 mesét tartalmaz, amik nagyjából kronológiai sorrendben követik egymást, Szingapúr alapításától a kalózok koráig.

Kapcsolatok


A kötet meséi és legendái nagyon egyediek voltak, általánosabb motívumokon kívül nem nagyon találtam hozzájuk hasonlót. Egy volt, A varázslatos korona, ami egy szigetközi mesére emlékeztetett - egy szegény halász addig-addig csalt ki midnenféle ajándékokat a tenger alatt lakó dzsinnektől, míg végül kapzsiságában összekapott a feleségével, és mindketten pórul jártak (itt ugyan nem kolbász nőtt az orrukra, hanem megfulladtak mindketten, de lényeg a lényeg...).

Fénypontok

A kötet fénypontja vitathatatlanul a Kardhalak támadása, Szingapúr méltán egyik leghíresebb helyi legendája. A történet szerint egy rossz királyt azzal büntetnek meg az égiek/szellemek, hogy kardhalakat küldenek a városra, amik a tengerből kiugrálva mészárolják a lakosságot, amíg egy kisfiú elő nem áll az eget rengető ötlettel, hogy talán építsenek falat a város köré... Amibe a kardhalak aztán jól bele is fúródnak, és szépen le lehet őket szurkálni. Nesze neked, Sharknado.
Szintén nagyon szerettem Szingapúr egyik alapítási legendáját, melyben egy király üveggömbben ereszkedett le az óceán mélyére, ahol összeházasodott a tengeri emberek királyának lányával, három fiút nemzett, és évekig élt boldogan, míg kedve nem támadt visszatérni a felszínre. Amikor felbukkan a habokból az üveggömbben, rádöbben, hogy alig tíz percig volt a víz alatt... A mesékben ez általában fordítva szokott történni.
(Az is szép pillanat, amikor a fiai felnőve először látogatják meg a szárazföldet, és csodálkozva érzik, milyen a felszínen levegőt venni)

Hova tovább?
Brunei aprócska királyságába, Borneó szigetére. Utána egy kis szünetet tartunk majd, a disszertációra és a tavaszi félév végi hajtásra való tekintettel...

2016. április 6., szerda

Feminista Magyar Népmesék 20. - A kígyóölő asszony

Megint szerda, megint Feminista Magyar Népmesék. Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző tizenkilenc mese itt olvasható.

Huszadik feminista népmese! Mindenkinek köszönöm a lelkesedést és a támogatást :)
Gondolkodtam rajta, belevegyem-e ezt a mesét a sorozatba, de az eleje annyira menő, hogy muszáj volt. Lássuk.

A kígyóölő asszony

Források:

Bari K.: Az erdő anyja: Cigány mesék és hagyományok (Gondolat Könyvkiadó, 1990).
Mesélte: Rafael Aranka, Szolnok, 1904.
(A linket követve olvashatjátok az egész szöveget online)

Fotó innen
A történet:
Egy cigányasszony egyedül neveli a kisbabáját, mert a férje börtönben van verekedésért, tizenkét évre ítélve. Az asszony minden látogatási napon elmegy a börtönbe, visz magával pálinkát is. Egy nap gyaloglás közben éri a vihar, és bőrig ázva behúzódik egy kis kunyhóba, ahol megszoptatja a kislányát, majd elbóbiskol. A tej illatára előkúszik egy hatalmas kígyó, és kis híján halálra rémíti az asszonyt; amikor rájön, hogy mit akar a szörnyeteg, az asszonyka kigombolja az ingét és a melléből inni ad neki - majd miközben szoptatja, előveszi az üveg pálinkát, és csorgatni kezdi a mellén lefelé, hogy a tej közé keveredjen az is. Ily módon elaltatja a szörnyeteget, és amíg az részegen hever, levágja hosszú, erős haját, kötelet fon belőle, a ház cölöpéhez kötözi a kígyót - és csak ekkor sírja el magát. Majd a babájával együtt elrohan.
A városba érve bekopog a törvényszékre, és jelenti, hogy megfogott egy szörnyeteget; a kunyhóhoz vezeti a bírákat, hogy bizonyítsa a tettét. Jutalmul azt kéri, engedjék ki az urát a börtönből. A kérését teljesítik, ám nem sokkal a hazatérés után a férj szidni, majd verni kezdi, és azzal vádolja, hogy biztosan lefeküdt a börtönőrökkel, ezért engedték el. A férj azt is elhatározza, hogy megöli a feleségét - ám amikor rőzseszedés közben a tóba akarja taszítani, helyette ő csúszik meg, és csak azért nem fullad meg, mert a felesége végül kihúzza (de előbb a szemére hányja a gonoszságát, és megesketi, hogy megjavul). A férj meg is javul, és az asszony ártatlanságának bizonyságául a vessző, amit a tópartra szúrt, arany fűzfává változik.

Mitől feminista?
Az asszony lélekjelenléte és zsenialitása a történet első felében teljesen lenyűgözött - elsősorban ezért akartam írni róla. Meg azért is, mert a sorozat folyamán még nem volt cigány hősnőnk, és már éppen ideje.
A történet eleve így indul: "Ennek a cigányasszonynak picike volt még a gyereke, mellére kötve hurcolta magával mindenhová, s ha elérkezett az evésnek az ideje, szégyenkezés nélkül a csecsemő szájába adta az emlőjét, akárhol volt, megszoptatta a népek előtt is." Mivel még mindig rengeteg kulturális vita zajlik a nyilvános szoptatással kapcsolatban, külön tetszett, hogy a (női) mesemondó kiemelte ezt a mozzanatot.
(Itt találtam egy nagyon érdekes blogbejegyzést arról, hogyan alakult ki a nyilvánosan szoptató cigányasszony toposza; a fotó a Fotómúzeum oldaláról származik)
És az még csak egy dolog, hogy hősnőnk szoptat, de szoptatás közben mintegy mellékesen sárkányt is öl. Ezt csinálja utána a Fehérlófia!
A mese első fele az anyai ösztön, a lélekjenelét, és a kreatív megoldások egészen érdekes egyvelege. Az asszony nem csak a saját életét menti meg, hanem a kisbabájáét is, olyan eszközökkel, amik a rendelkezésére állnak: A tejével, a hajával, és az urának félretett pálinkával. Minden lehetséges, kéznél levő dolgot felhasznál a túlélés érdekében. Külön szeretem azt a pillanatot, amikor a megkötözött, legyőzött (sárkány)kígyó felett végül elsírja magát. Még az "erős asszonyok", akik minden próbát kiállnak, és összeszorított foggal menetelnek át minden veszélyen, sem tudnak örökké bátrak és összeszedettek maradni - amint elmúlt a közvetlen veszély, mindenkinek joga van összezuhanni.
Hősnőnk nem csak megmenekül, de büszke is a tettére - sokszor még a férfi hősök is eltitkolják, hogy ők ölték meg a sárkányt, amíg alkalmuk nem adódik előrukkolni vele. Gyakorlatias asszonykánk viszont azonnal látja, hogy a tette jutalmat érdemel (amiben teljesen igaza van), és nem átall bekopogni kora hajnalban a törvényszékre, hogy be is hajtsa.

Itt akár véget is érhetne a történet, de nem teszi. A realitás talaján mozogva feltárul, hogy a férj joggal volt börtönben - nem csak megvádolja hősies feleségét azzal, hogy kurva, de meg is veri, sőt, vízbe is akarja fojtani. Ezen a ponton az asszonykán már isteni erő segít - a férj esik a tóba helyette, és amikor megesküszik, hogy megjavul, varázslatos módon hirtelen lesz eszköz és erő is rá, hogy a felesége kihúzza a vízből. Az asszony ártatlanságát ragyogó, színarany csodafa bizonyítja. A mese üzenete egyértelműen az, hogy hősnőnk jobb bánásmódot, a férje pedig büntetést érdemel, ami nagyon pozitív hozzállás a feleségveréshez, főleg más (sokkal népszerűbb) népmesék tanulságaihoz viszonyítva.

Amit érdemes átgondolni
A bántalmazás a népmesékben (meg igazából minden mesélt történetben) nagyon kényes téma. Míg sokaknak abszolút megfelelő befejezés az, hogy a férj megbánja tettét és megjavul, előfordulhatnak ellenvélemények is: Sok nő (avagy férfi) marad benne bántalmazó kapcsolatokban azért, mert azt hiszik, meg tudják győzni, változtatni, javítani a másikat (Szépség és a Szörnyeteg szindróma). Az ilyen történetekkel nagyon óvatosan kell bánni.
Sok múlik a mese jelentéséből, üzenetéből azon, hol vágja el az ember. Szívem szerint igazából a sárkányos epizód végén abba is hagynám, esetleg azzal, hogy a férj kiszabadul a börtönből. Ott is el lehet vágni, hogy a férj a tóba esik... Vagy el lehet mesélni végig, kinek hogy ízlik. De bármelyik változatot, vagy egyéb lehetséges variációt választjuk, legyünk biztosak benne, mit akarunk vele mondani.
Megjegyzendő az is, hogy itt egy olyan meséről van szó, ami cigány (női) mesemondó szájából hangzott el - nem-cigány előadótól esélyes, hogy nem ugyanúgy szól. És most nem kiejtésre meg hasonlókra gondolok, hanem arra, hogy ami a mese realitása - a börtönben ülő férj, az egyedül küzdő anya - kívülálló szájából könnyen szterotípiaként, cigánysággal kapcsolatban sokat emlegetett kliséként is értelmezhető. Kötéltánc, hogy kulturális érzékenységgel adjon elő valaki egy ilyen sztorit - mindenképpen érdemes aprólékos gondossággal dolgozni rajta.

Megjegyzés
Kicsit megdöbbentem rajta, mennyi információt találtam kígyókat szoptató asszonyokról. A világ minden táján - Brazíliában, Spanyolországban, Trinidadon, Olaszországban, és Afrika több részén élő hiedelem, hogy a kígyók szeretik a tejet - elsősorban az anyatejet. A legenda szerint úgy jutnak hozzá, hogy a szoptatás közben elbóbiskoló anyának a mellét a szájukba veszik, a farkuk végét pedig a gyerek szájába dugják, hogy ne sírjon (természetesen a hiedelemnek egy szava se igaz, a kígyók nem szeretik a tejet - de annyira elterjedt a sztori, hogy ezt be kellett bzonyítani). Wales-ben úgy hiszik, a sárkányok olyan viperákból keletkeznek, amelyek anyatejet ittak.
Fene tudja, hogyan alakult ki ez a hiedelem, de én Kleopátra ikonográfiájára gyanakszom...