2015. szeptember 9., szerda

PhD alapvizsgák, avagy hová lett a mesemondó

Mivel jó ideje eltűntem innen a magyar nyelvű blogról, azt hiszem, illik beszámolnom róla, mi zajlik ideát. Nem mintha abbahagytam volna a mesemondó munkásságot - koránt sem - de hirtelen akadt sürgetőbb dolgom is: A doktori program harmadik évében kell letennünk az alapvizsgákat.
Holnap.
Nagyon meglepett, hogyan működik a Kulturális Tanulmányok szakon az alapvizsga (mivel tavaly strukturálták át); gondoltam, írok róla egy bejegyzést, hátha mást is érdekel.

Az elmúlt két év alatt négy kötelező alaptantárgyunk volt: Kultúraelmélet, Kultúratörténet, Film, és Kultúra és Média (mivel film és média szakirányon vagyok). Mind a négy komponensből le kell tennünk az alapvizsgákat. Korábbi évfolyamoknál mindet egyszerre kellett; a mi osztályunk számára azonban négy részre bontották a folyamatot.

Holnap reggel, amikor felébredünk, és bejelentkezünk az iskola online felületére, egy személyre szabott tanegység fog feltűnni a fiókunkban, "PhD vizsga" címmel. Három kérdést találunk majd benne - mindhárom a Kultúraelmélet tantárgyhoz fűződik valamilyen módon. Az egyik akár ismerős is lehet: Még a nyáron megkértek mindannyiunkat, hogy írjunk egy-egy kérdést a vizsgákhoz, amiket a bizottság beválogathat a lehetőségek közé.
A három kérdés közül egyet kell kiválasztanunk, és megválaszolni írott formában, legalább tíz oldal terjedelemben. A vizsga csütörtök reggeltől hétfő éjfélig tart, az elkészült dolgozatot addig kell feltöltenünk a fiókba. Jövő hét csütörtökön megismételjük a folyamatot Kultúratörténeti, majd az azt követő héten Film és Média (kombinált) kérdésekkel is.

Egyszerűen hangzik?

Nem az. Nekem is annak tűnt, az öt féléves szóbeli klasszika szigorlathoz mérten mondjuk, de az az igazság, hogy komoly különbség van a "nem szívatnak" és a "könnyű a vizsga" között. A rendszer sokkal kevésbé stresszes, mint bármilyen alapvizsga vagy szigorlat, amiben eddig részem volt, de nem azért, mert könnyebb - hanem azért, mert tisztában vagyok vele, hogy csak rajtam múlik, hogyan sikerül. Ha elolvastam minden könyvet, átrágram minden jegyzetet, és kis cetliket ragasztottam minden szöveggyűjtemény margóira, akkor az öt napnak elégnek kell lennie, hogy egy komplex elméleti kérdésre megfelelő választ tudjak szintetizálni. A kérdések általában nagyon tágak, és többféle módon is meg lehet válaszolni őket, attól függően, ki melyik elméleti irányzattal vagy mely kutatók munkásságával érez rokonszenvet (vagy, az én esetemben, melyikekből értett egy kukkot is). Úgy vannak kitalálva, hogy itthon, az Internet és a könyvespolc között üldögélve is kihívás legyen megválaszolni őket - de ne lehetetlen.

A három írásbeli kör végeztével lesz egy szóbeli rész is, októberben. Ott a tanszékvezető, a saját magunk általk kiválasztott PhD témavezetőink, egy másik tanszék és a diákönkormányzat egy képviselője lesznek jelen (az egyik témavezetőm Norvégiában van, őt majd Skypon hívjuk fel). A szóbeli vizsga lényege, hogy kérdéseket tesznek fel az írott dolgozataimmal kapcsolatban (főleg, hogy leellenőrizzék, értem-e, amit írtam), és aztán mindhárom elméleti dolgozatot a választott disszertáció-témámhoz kell viszonyítanom és értelmeznem, bemutatva, hogyan kapcsolódik az elmélet a gyakorlati kutatáshoz.
Ha minden jól megy, a félév közepétől már csak a disszertációval (és a tanítással) kell foglalkoznom.

Hát, ez van. Októbertől majd megint írok gyakrabban is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése