2015. július 8., szerda

MythOff Budapest - Mítoszok csatája II: Az élet sója

Nincs is jobb orvosság a kánikulára, mint jó sok mojito, egy hangulatosan bevilágított romkocsma, és egy második Mítoszok Csatája (az első alkalom sikerére való tekintettel). Úgy tűnt, nem csak szerintünk nyerő kombináció: Több, mint 60 néző gyűlt össze, és ezzel rögtön ismét ki is nőttünk egy helyszínt. Cél a Sportaréna!
A hangosítással és a világítással akadt némi gond, de igyekeztünk a legjobbat kihozni belőle - a mítoszokra pedig igazán nem eshetett panasz. A MythOff hagyománya szerint, íme az est programja:

Első kör: Élet és Halál a Tengerből
A kelta (skót/ír) sarokban: Jómagam, egy Fianna történettel, amit régóta tartogattam már mesélésre, csak sohasem illett be sehová. A Fianna harcosai megküzdenek a Keleti Tengert megszemélyesítő boszorkánnyal.
A karjalai (finnugor) sarokban: Csapatunk új tagja, Sőrés Rozka, aki egy teremtéstörténetet mesélt Istenről és az Ördögről - utóbbi búvárkacsa képében hozta fel a földet a tenger legaljáról.
A díj: Egy kis szütyő, benne egy tégely sóval (mert a tenger sós)
A szavazókérdés: "A tengeri boszorkány és az Ördög közül ki lehetne inkább úszómester egy hullámmedencéhez?"
A győztes: Az Ördög

Második kör: Családi perpatvar az istenek között
A hindu sarokban: Bumberák Maja mesélte Ganésha isten születésének történetét, és azt, hogyan lett elefántfeje. Egyszer már elhangzott Ganésha mítosza egy amerikai MythOffon, és azt kell mondjam, nagyon más volt ezúttal női mesemondótól hallani. Maja előadásmódja ráadásul nagyon választékos és lírai, jól illett a történethez.
Az asszír sarokban: Nagy Enikő, aki Istár pokolra szállását mesélte el. Nagyon szép, lírai, erős előadás volt, személy szerint teljesen le voltam nyűgözve.
A díj: Egy kis szütyő, benne egy tégely sóval (mert az isteni családoknál kiborult a só)
A szavazókérdés: "Ha ezek a konfliktusok egy-egy halandó családban merülnének fel, melyikük békülne ki előbb?"
A győztes: A hindu mitológia

Harmadik kör: Az Elégedetlenség Mesterei
(Ismét volt egy tricksteres körünk! Ez mindig bónusz a számomra :)
A maori sarokban: Varga-Fogarasi Szilvia (akinek egyébként a remek díjakat is köszönhettük) mesélte el, hogyan hozta el Maui az embereknek a tüzet. Mindenkivel sikerült azonnal megszerettetnie a fickót.
A kínai sarokban: Gregus László, aki a Majomkirály születését és felemelkedését sűrítette össze 12 izgalmas és humorral teli percbe. 
A díj: Egy kis szütyő, benne egy tégely sóval (mert a tricksterek az élet sója)
A szavazókérdés: "Ha egy nagyvállalat vezetője lennél, és beszerzési pozícióba keresnél egy új alkalmazottat, melyik trickstert vennéd fel szívesebben?"
A győztes: A Majomkirály

Nagyon jó élmény volt megint összegyűlni, mítoszokat mesélni, jókat nevetni, és beszélgetni. Ez úton is közönjük a közönségnek a közreműködést, szavazatszámlálást, időmérést, és a lelkesedést! Biztosan ígérjük, hogy lesz még MythOff Budapesten!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése