2015. július 25., szombat

Mesemondó Hellászban 1: Egy régen várt utazás

Amikor megtudtam, hogy a 2015-ös FEST mesemondó konferenciát Görögországban rendezik, azonnal eldöntöttem, hogy részt veszek rajta. Nem kis szervezés, számolgatás, jó időben pottyant fellépés, és kenyérkereső munka kellett hozzá, hogy összejöjjön az összeg a kiruccanásra, de végül úgy tűnt, a görög istenek is legalább annyira szeretnének velem találkozni, mint én velük: Július 15-én útra keltem Hellász felé.
Nem csak a sokat (suttogva) emlegetett öt féléves klasszika-archeológia szigorlat inspirálta a lelkesedésem. Mesemondóként mindig is szerettem volna eljutni arra a tájra, ahol olyan sok kedvenc történetem, mondám és mítoszom játszódik; annyira ismerős volt Athénnak már a gondolata is, hogy az indulás előtti héten lelkes álmaimban el tudtam igazodni a város alaprajzán (régészflashback). Ráadásul az útra való tekintettel elolvastam újra Devecseri Gábor útniaplóját (Epidauroszi tücskök, szóljatok) és Szabó Magda görög nyaralásának történetét (Zeusz küszöbén) is. A szívem Devecserihez húz (SzM rengeteget nyafog a meleg miatt, sajnáltatja magát, és keveset ír a látnivalókról), és a Görögországban töltött tíz nap alatt sokszor gondoltam a megjegyzéseire és a tájról írt verseire. Egy kicsit olyan volt, mintha ötven év távlatából együtt utaztunk volna. A repülőn két további útitársunk is akadt: Lukianosz (aki nélkül nyilván nem megyek Hellászba) és John Tomkinson, aki útikönyvek zseniális sorozatát szerkesztette össze Travels in Greece címmel, 17.-19. századi útinaplókból válogatott részletekből, városokra lebontva.
Helyi vezetőm és gondviselőm Vasilia Vaxevani volt, a Holnemvolt Fesztiválról ismert Paramythokores mesemondó trió egyik tagja, aki amellett, hogy mesemondó, múzeumi fellépő és képregényíró, ráadásul az athéni comic con egyik szervezője is, úgyhogy rögtön megvolt a közös alaphang most, hogy végre személyesen is találkoztunk. Kijött elém a reptérre, befogadott a saját lakásába, etetett-itatott, és lelkesen cipelt mindenhová a három Athénban töltött nap alatt. Csípem a csajt. Legalább annyira szeret múzeumokban szöszmötölni, mint én, érti a mitológiai poénokat, és végtelenül karakán, szókimondó nőszemély.
Késő éjjeli érkezés után (melynek során megpróbáltam felülről megtippelni, melyik fénypont vagy fénysáv melyik várost jelöli, és csúfosan megbuktam), csütörtök reggel ragyogó napsütésre ébredtem a Hüméttosz oldalában. Minden zöld volt, a szél átfújt a nappalin a két terasz között, és a távolban hegyeket láttam, amiket szégyenletes módon nem tudtam beazonosítani (utólag kiderült hogy a Pentelikon látszott oda). Jó mediterrán szokás szerint tíz körül mindenki kikászálódott az ágyból, és Vasiliával kettesben a nyakunkba vettük a várost.
Mielőtt rátérnék a görög kalandokról való részletes (és képes) beszámolóra, gyorsan megemlítem még, hogy a krízishelyzet ellenére semmi zökkenő nem akadt a nyaralásban. Egyetlen rendőrt sem láttam, senki sem tüntetett, a turisták által látogatott részeken teljes volt a derű és a nyugalom. A helyiek az ötven eurós napi limittel gondban voltak ugyan, és mi is mindent készpénzzel fizettünk ki, de ettől eltekintve egyáltalán nem volt ijesztő a hely. A görögök tudják, hogy az a legnagyobb segítség, ha a turisták náluk költik a pénzüket, és meg is tettek mindent, hogy mindenki jól és biztonságban érezze magát.
Az utazás menetrendje így alakult: Három nap lézengés (kettő Athénban és egy Epidauroszban), egy nap utazás Kea szigetére (Szunion közbeejtésével), három nap FEST konferencia Keán, két nap mesemondó fesztivál ugyanott, és végül egy nap hazaút, Athén közbeejtésével. Az időjárás végig fényes volt és szeles, huszonhat és harminc fok közötti hőmérsékletekkel.
Kezdődjenek tehát a kalandok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése