2015. május 31., vasárnap

MythOff: Mítoszok Csatája Budapesten!

Stockholm, London, és Johnson City után végre itthon is rendeztünk egy MythOff estét: A világszerte egyre népszerűbb mitológia-mesélő slam sorozat Budapestre érkezett!
Még Amerikából kezdtem el szervezni a hazautazás előtt (mitológiát kevesen húznak elő készen a kalapból, egy jó MythOff-hoz legalább három hét intenzív felkészülés kell), és azonnal rengeteg segítség és lelkesedés áradt a projektbe a résztvevő mesemondóktól. Egyedül én tudtam tapasztalatból, mekkora buli tud lenni egy MythOff, de a többiek látatlanban is megbíztak bennem és a mitológia varázsában, és az eredmény fenomenális lett.
A Kis Á pincéjében gyűltünk össze, hangulatos világításban a táncparketten, és színültig meg is töltöttük a nézőteret - nagyjából ötven ember ült a közönségben. A rendezvény hat mesemondót és három kategóriát foglalt magába; a MythOff hagyományok szerint következzen tehát az összecsapások részletes leírása:

Első kör: A Szavak Hatalma
A skandináv sarokban Hajós Erika, aki a Hárbard-ének gyönyörű verses soraival mesélte el, hogyan vívott szócsatát egymással az álruhás Ódin és Thór.
A finn sarokban Bumberák Maja, aki a Kalevala egy részletét mesélte-szavalta-énekelte el, azt, amelyikben Vejnemöjnen kicsalja Vippunen óriásból a mágikus igéket.
Mindkét hölgy előadása lírai és magával ragadó volt.
Szavazókérdés a közönségnek: "Szerintetek ki nyerné meg a szópárbajt Vejnemöjnen és Ódin között?"
Díj: Egy méhecskés medál, arra a legendára utalva, hogy Pindarosz görög költő mézédes szavait a méhektől nyerte el.
Győztes: A közönség véleménye szerint Vejnemöjnen nyerné a szóváltást.

Második kör: Tettek és testvérek
A joruba sarokban Varga-Fogarasi Szilvia, aki arról mesélt, hogyan teremtették meg Olorun fiai a világot (valamint a pálmabort és a másnaposságot is).
A mongol sarokban Nagy Enikő, aki arról mesélt, hogyan mentette meg a vitéz Bühe Beligte a Nap haldokló leányát.
A két hölgy előadásmódja egyébként nagyon különböző (Szilvi mókás, Enikő lírai), pont ezért alkottak remek párt a MythOff keretei között.
Szavazókérdés a közönségnek: "Melyik isteni családfához tartoznátok szívesebben?"
Díj: Egy Ikrek medál, mely a Testvérek Türelme nevet kapta, és éldott türelemmel ajándékozza meg viselőjét testvérek és idegenek iránt egyaránt.
Győztes: Mindenki joruba istenség szeretne lenni. Gondolom, a pálmabor miatt...

Harmadik kör: Ármány és cselvetés
Itt kerültem sorra jómagam, a perzsa sarokban - Zahhak bukását meséltem, emberagyevő kígyókkal, a Gonosz ármánykodásával, és egyéb nyalánkságokkal.
A görög sarokban Gregus László mesélte Hermész születését és gyermekkori csínytevéseit.
Teljesen véletlenül született egyébként görög-perzsa kör... De jól jött ki, főleg, hogy humorral zártunk a véres perzsa sztori után.
Szavazókérdés a közönségnek: "Ha elvesztenéd a nyertes lottószelvényed, és Hermész és Eblisz a város két végébe küldene érte, de csak egy helyet lenne időd megnézni, mert indul a repülőgéped, akkor melyiküknek hinnél?" (a kérdést ez úton is köszönjük Szilvinek és Majának!)
Díj: Egy apró medál, a Tisztánlátás Tükre, mely remélhetőleg megóvja viselőjét minden cselvetéstől.
Győztes: Mindenki előbb hinne Hermésznek, mint a megtestesült Gonosznak. Én is.

A rendezvény jó hangulatban, jó italok fogyasztása közben zajlott; a közönség lelkesen szavazott, szavazatszámlált és időmért nekünk. Többen kérdeztek minket menet közben és utólag is a mítoszok forrásairól; ez azt jelenti, a MythOff elérte eredeti célját, amint annak idején az ötletgazda, Clare Murphy tűzött ki: Újra felkelteni az emberek érdeklődését a mitológia iránt.

Biztos, hogy rendezünk még ilyet a közeljövőben! Figyeljétek a MythOff Facebook oldalát!

A rendezvényről igazi cikk is íródott, amit a Vs.hu portálon olvashattok, itt. Köszönjük szépen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése