Epic Day 3 - Tarkabarka eléri a Csendes-óceánt

Nyolcan maradtunk ott éjszakára is szombat este. Vasárnap reggel Cathrynnel és a férjével együtt elmentünk egy közeli étterembe kiadós reggelire (szalonna, rántotta, satöbbi), és a reggelizők seregét túlharsogva folytattuk az eposz, mesék, és a világ ügyeinek részletes tárgyalását. Nagyon remekül összecsiszolódtunk, kedves, jópofa, szeretni való banda volt (kivéve egy személyt, de ő nem mesemondó, árukapcsolással érkezett, és mindenki egyhangúan utálta, mert az élő fába is belekötött) (kijelentette, hogy ő nem mesemondó, hanem számítógépes nyelvész, és egy nagy presztízsű nyugati parti cég alkalmazottja, nevezzük mondjuk Uglinak) (ehhez képest a saját epizódjában az egyetlen nevet képtelen volt megjegyezni) (oké, abbahagytam). A reggelit kávé, majd hosszas és beszédes búcsúzkodás követte, míg végül elszállingózott az utolsó vendég is, és nagy, megelégedett sóhajjal magunkra maradtunk a házban. Ekkor aztán Cathryn kocsiba pakolt engem, és elvitt kirándulni.

Csak fél napunk volt, és már eléggé ki voltunk merülve, úgyhogy nem merészkedtünk be a nagyvárosba. Cserébe viszont csodás, zöldülő-virágzó dombok és hegyek, almafák és szőlők között elkocsikáztunk az erdőbe.

Az EEERDŐŐŐŐBE.

Ilyen is csak filmen láttam eddig. Nagyjából húsz fok volt, vasárnap, és kutyasétáltatók, családok és kocogók tömegei járkáltak teljesen eltörpülve a nemzeti parkban évszázados fák árnyékában. A mamutfenyő-erdőnek különös, nem-fenyő szerű illata és sajátos, áhítatos varázsa volt. A kidőlt fákat belepte a moha és a páfrány, és az álló törzsek között is volt olyan, amibe odút égetett egy erdőtűz, akkorát, hogy ketten bele tudtunk sétálni, mint egy kicsi tündérbarlangba.

A fákkal és erdővel betelve lecsurogtunk a hegyről, és a Russian River-t (itt ilyen is van) követve elértük a Csendes-óceánt. Egy sziklapart szélén megálltunk ebédelni, remek kilátással a folyó torkolatára és a benne csalingázó vitorlásokra. Természetesen az egész kirándulás alatt be sem állt a szánk; Cathryn nem csak zseniális mentor és mesemondó, de végtelenül jópofa személy is, aki beutazta az egész világot, és őrült kalandokban volt része. Képtelenek voltunk kifogyni a témákból.

Beszéltünk az óceántól hazáig, azután otthon a karosszékben ülve, borral-vacsorával, Cathryn könyvei és CD-i között bogarászva, egészen addig, amíg este tizenegy körül ki nem ütött az álmosság meg a maradék jet lag. Reggel már csak arra volt idő, hogy reggelizzünk, összepakoljunk, és még egyszer, ezúttal nappali fényben, áthajtsunk a Golden Gate-en a reptérre.

Az Eposzok Napja minden szempontból zseniális, epikus, és felejthetetlen élmény volt. Alig várom a következő kört!

(Má' megin jól elgyüttem a háztól...)