2015. február 25., szerda

A spanyolok rájöttek, hogyan kell történelmet tanítani

Miközben az Álmosvögy Legendája érthetetlen módon megint meg lett hosszabbítva egy évaddal (bár legtöbb történelem iránt érdeklődő ismerősöm az első epizód felénél menekült ki sikítva a szobából) a tócsa európai oldalán egy másik ország rájött, mire jó a nagy költségvetésű királyi (hehe) tévé. Spanyolország az Isabel három évados elsöprő nemzeti és nemzetközi sikere után belevetette magát egy újabb történelmi témájú sorozatba - ezúttal időutazással fűszerezve.

(Zárójelben Isabel-ről: A tavaly befejezett három évados sorozat Kasztíliai Izabella kiránynő életét és pályafutását mesélte végig; az első évad Isabel trónra lépésével, a második Granada visszafoglalásával, a harmadik pedig a királynő halálával zárult. A spanyol történelem egyik legfontosabb korszakában a zseniális királyi pár mellett felbukkant sok ismerős alak: a Borgiák, Kolombusz Kristóf, sőt, még a kicsi VIII. Henrik is. A sorozat rengeteg munkával, magas költségvetéssel készült, és hatalmas érdeklődés kísérte országos és nemzetközi szinten; sok jelenetet eredeti helyszíneken [például a granadai Alhambrában] forgattak. A sorozat új utakat vágott nem csak a spanyol tévé, hanem a történelmi ismeretterjesztés számára is: az alkotók irdatlan mennyiségű történelmi adatot és érdekességet tettek elérhetővé a sorozat honlapján és a közösségi médiában, amiket különféle interaktív módokon fogyaszthattak a rajongók)

A Ministerio del Tiempo (Az Idő Minisztériuma) egy Spanyolország egész történelmét felölelő ambiciózus project, remek színészekkel és bejáratott alkotói gárdával; az első epizód február 24-én került adásba, és az RTVE jó szokása szerint másnap reggelre már ki is tette ingyen a honlapjára (lásd a linket). A történet szerint a spanyol kormány titkos minisztériumában válogatott ügynökök százai dolgoznak rajta, hogy a megfelelő úton tartsák a spanyol történelmet; az első epizódban például meg kell akadályozniuk két, a modern időkbe tévedt francia ügynököt, mielőtt a könyvtárból lopott történelemkönyvek segítségével megnyernék a spanyol függetlenségi háborút.

Az első epizódból és a promóciós dömpingből ítélve a sorozatnak több erőssége is van:

1. Nem nézi hülyének a nézőket. A sorozat feltételez egy bizonyos szintű alaptudást a spanyol történelemmel kapcsolatban - nem akar mindent az ember szájába rágni, ami tiszta felüdülés sok amerikai sorozat "bombabiztosan hülyebarát" hozzállásához képest. Így az én szememmel nézve nagyjából érettségi szintű történelemtudást várnak el; a kevésbé ismert részleteket pedig ügyesen kitöltik azzal, hogy a három főszereplő három különböző történelmi korból (16. század, 19. század, 21. század) származik, így néha egymást is kölcsönösen fel kell világosítaniuk. És nem mindig a legmodernebb tudja a legtöbbet.

2. Számol a kultúrsokkal. A kultúrsokk állandó forrása a sorozatban humornak és konfliktusnak egyaránt. A 16. századi kapitányt például végtelenül elvarázsolja az automata kocsiablak, ellenben az első küldetésen kiderül, hogy a 21. századi pasas nem tud lovagolni. Mindenki folyamatosan bajban van az üdvözléseknél, nem tudván hogy puszilkodjon, kezet csókoljon, vagy tán meghajoljon-e. Az első rész számomra lejobb pillanata az volt, amikor a 19. századi csajt a minisztérium főhadiszállásán a 21. századi (nő) főnöke azonnal a szárnyai alá vette, és első dolga volt megismertetni a hölgyet a modern tamponok varázsával. Külön bónusz pontot ért, hogy a "nem vihetsz ki a minisztérium épületéből nem az adott korba származó tárgyat" szabály alól a női higiéniás termékek kivételt képeznek. Bravó.


3. Van benne humor. A sorozat főszereplő hármasa nagyon bájos csapatot képez, és az első epizódban rengeteg apró pillanat volt, amin jókat kacarásztam. Az egyik kedvencem a minisztérium ügyeletes fantomkép-rajzolója volt, aki csodálatos portrékat vázolt fel a gyanusítottakról... aztán kiderült, hogy Diego Velázquez-t ugrasztották oda a feladatra. A készítők nem csak a kalandra és a történelmi hűségre figyelnek, hanem arra is, hogy a sorozat szerethető és szórakoztató legyen.

4. Plusz információ a honlapon. Az Isabel-hez hasonlóan most is erős médiaháttér kíséri a sorozatot, történelmi részletekkel, dátumokkal és térképekkel, és rengeteg interjúval. Egy biztos: Aki kíváncsi az epizód mögötti további részletekre, egy helyen mindent megtalál.

Az első epizóddal azonnal megvettem a sorozatot; biztos, hogy hétről hétre követni fogom. Reméljük, hamarosan más nyelveken is elérhető lesz majd. Addig pedig gratula a spanyoloknak, hogy ilyen jópofa dolgokkal keltik fel az ifjak (és idősek) érdeklődését a történelem iránt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése