2013. december 31., kedd

Az év könyvekben - 2013

Miután Rigó barátosném (aki nem sokkal ezelőtt elsőkönyves íróvá vált!) idén belerángatott a Moly.hu életmódba (ahonnan aztán áttettem működésem a Goodreads.com-ra a kiadóm sürgetésére), úgy döntöttem, lekoppintom egy másik jó ötletét is, és írok összegzést 2013-as könyes kalandjaimról.

Először is: Idén jelent meg az első angol nyelven írt könyvem! Nem csak abban újdonság, hogy Amerikában adták ki, hanem abban is, hogy az első próbálkozásom népmesegyűjteménnyel - nagyon ritkán szoktam leírni a meséket, amiket fellépéseken előadok. A könyv összerakása angy kaland volt, sok új és érdekes történetet gyűjtöttem, és nagyon sok kedves és segítőkész emberrel hozott össze a kutatómunka. Az új évre tervezek egy újabb mesegyűjteményt, de még nem döntöttem el, a lehetséges témák közül melyikbe vágjak bele.

És ha már elsőkönyveseknél tartunk: Idén jelent meg Patrick Gerard barátom vadonatúj képregénye, Ungrounded címmel. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a képregényeket, rengeteg belső poénnal megtűzdelt, élvezetes kaland.

Ami az olvasást illeti: 50 könyvet olvastam ki az idén (nem számolva az órára feladott kötelező olvasmányokat és a részleteikben átolvasott vagy folyamatban lévő köteteket). Visszatekintve rájuk azt kell mondanom, 2013 a történelmi regények éve volt. Néhány kiemelkedő élmény:

Philippa Gregory Rózsák Háborúja sorozata: Amikor felköltöztem Északra és nem volt Internet a lakásban, majdnem két teljes hónapot töltöttem lázas esti olvasás-maratonokkal, melyek során kis híján kivégeztem Philippa Gregory teljes életművét. A kedvencem a Rózsák Háborújáról szóló sorozata volt (amiről BBC tévésorozat is készült, White Queen címmel), abból is a Lady of the Rivers (A folyók asszonya) című első kötet, ami sokkal kevésbé nyálas-romantikus mint a fülszöveg alapján gondolná az ember. Gregory történész aki főleg női történelemmel foglalkozik, és remek könyveket ír belőle. Általában nagyon válogatós vagyok, szeretem ha a történelmi regényeim egyszerre izgalmasak, szerethetőek és korhűek is. Háromból három.

Klasszikus, de nekem újdonság volt: Gene Wolfe Latro-sorozata (Soldier of the Mist, Soldier of Arete, Soldier of Sidon). Egy római katonáról szól aki a görög-perzsa háborúkban fejsebet kap, és reggelre mindig minden elfelejt ami előző nap történt vele, ezért aztán naplót kezd írni (ez maga a könyv). Klasszikus, alapos kutatómunkára épített történelmi regény egy hitetlenül zseniális alapötlettel. Latro nem görög, így aztán minden nevet lefordít magának, amitől az egész könyv olyan volt, mint egy nagy rejtvényjáték klasszikus műveltségű olvasóknak. Én nagyon élveztem.

Idén rákaptam a spanyol nyelvű történelmi regényekre is. Az év fénypontja (amit a júliusi spanyol fellépés alatt olvastam, stílusosan) Albert Salvadó három kötetes sorozata volt Hódító Jakab aragóniai királyról. Azért figyeltem fel a sorozatra, mert a második kötet a La Reina Húngara (A magyar királyné) címet viseli, és II. András királyunk lányáról, Jolántáról szól. Maga a sorozat remekül (és olvasmányosan) megírt történet egy fiúról, akit kicsi korától kezdve királynak és hódítónak neveltek; aki kiélvezte az életet az utolsó cseppig, harcolt az égvilágon mindenkivel, és alapjában rajzolta át a 13. századi Ibériai-félsziget térképét.

A történelmi regényeken kívül idén rávettem magam tündérmese-regények olvasására is, és nem bántam meg. A nagy kedvenc Marissa Meyer sorozata lett (Hamupipőke a kiborgok között), alig várom már az újabb kötet megjelenését. Hasonlóan élvezetes volt Jennie Bates Bozic Damselfly sorozata, ami Hüvelyk Panna meséjére biggyesztett egy 23. századi csavart. Catherynne M. Valente varázslatos-mesés könyvei (Marja Morevna és a Halhatatlan, Six Gun Snow White) is felkerültek a kedvencek polcára.

És hogy ejtsünk egy szót a rossz könyvekről is, amiken végigverekedtem magam: Szerencsére nem volt belőlük túl sok. A filmre való tekintettel ledaráltam a Mortal Instruments sorozat első részét is, amiről hamar kiderült, hogy boldogult gyermekkorában Harry Potter fanfiction volt, és a kiadás se tett túl jót neki. A másik nagy csalódás a zseniális Orange is the New Black tévésorozat alapjául szolgáló (azonos című) könyv volt, ami olvasva nem csak unalmas, hanem egyenesen ellenszenves. Szerencsére a Netflix csapata csodákat művelt a történettel.

Ami pedig a jövő évet illeti: Három óvatos fogadalmat szeretnék tenni a 2014-es könyvélmények megalapozására.

1. Fáj a fogam több magyar könyv olvasására.
2. Szeretnék minél több kevéssé ismert (19. századi) mesegyűjteményt felfedezni, elolvasni és véleményezni. Ezen már most is dolgozom, és csodás kincsekre bukkantam.
3. Mindenképpen dolgozom a következő saját könyvön - regényen és mesegyűjteményen egyaránt.

Mindenkinek bodog, kalandos, sikeres, könyvekben gazdag 2014-et kívánok!

2013. december 21., szombat

A Boldog Borz és Barátai

A félévi hajrá végére való tekintettel tegnap délután harmadszor is elmentünk megnézi a karácsonyi Disney filmet (igen, még mindig a popkultúra tanszékkel lógok együtt). Továbbra is jó. Mivel a film után egy óra holtidőm volt az SCA szokásos csütörtöki táncmulatsága előtt, úgy döntöttem, hazamenni már nem érdemes, inkább beülök a Boldog Borz nevű vendéglátóipari egységbe egy forró csokira.
A Boldog Borz a helyi hippi társadalom törzshelye. Egy lakóházból kialakított kávézó, ahol minden falat tarka kendők borítanak, és minden sütemény vega és gluténmentes. Amikor besétáltam, egy lélek nem volt benn; hamar kiderült hogy azért, mert ilyenkor már zárva szoktak lenni, kivéve csütörtökönként, amikor "open mic" est van - bárki felléphet bármilyen műfajban. Úgy terveztem, elüldögélek a sarokban egy könyvvel és a forró csokival, de persze nem ez lett a dologból; becsattogott ugyanis egy ifjú házaspár, és nagy gyakorlattal kezdték el átrendezni az egész kávézót hogy helyet csináljanak két mikrofonnak, egy erősítőnek, néhány dobnak, meg a sarokba tolt zongorának. Közben pedig engem kérdezgettek, mint az egyetlen új arcot, hogy ki vagyok és mit keresek itt. Hamar élénk társalgás alakult a dologból; a házaspárról kiderült, hogy az asszony zenész, a férj pedig volt standupos és jelenleg szervező minőségben van jelen. Elkezdtek szállingózni a többiek is, ki gitárral, ki dobbal, ki szaxofonnal, ki nádi hegedűvel. Tom, a szervező, eddigre már fellelkesült azon felfedezésén, hogy mesemondó vagyok, és bár hamar le kellett lépnem a táncmulatságra (nálam volt a zene...) azért rávettek hogy maradjak ott egy mesére, és erre a jelen, félév végi mesemondásra kiéhezett állapotomban nem tudtam nemet mondani. Arra is rögtön fellelkesültek, hogy akkor majd a zenészek rögtönöznek a háttérben. Ilyet már csináltam korrábban, akkor meglehetősen jól sült el, úgyhogy rábólintottam a dologra. A mesemondás jópofára sikerült, csillogó szemű, lelkes (és nem kicsit meglepett) közönséggel, forró csokival, némi gitárral, és egy betévedt bácsi lelkes (és teljesen ritmustalan) dobolásával a háttérben. Kétperces sárkányt meséltem, meg Wedderbur Kapitányt; érdekes közönség volt, mert ámulva és teljes odaadással hallgatták a sztorikat, de semmin nem nevettek... utána viszont nagy volt a taps, és többen oda is jöttek beszélgetni velem.
A mese után ott maradtam zenét hallgatni egy kicsit, majd átkocogtam táncolni a szomszédba. Mielőtt kislisszoltam volna, beszéltem a Boldog Borz tulajával: Szívesen (és ingyen) fogadnak a jövőben mesemondó rendezvényeket. Azt hiszem megtaláltuk a helyszínt - és a közönséget - a következő MythOff-hoz...