2013. február 25., hétfő

Szuperhősök egymás közt

Azért jó Cathyvel egy lakásban élni, mert mindig történik valami szórakoztató. Ha más nem, hát partit szervezünk. Kicsit megkésve ugyan, de a farsangra való tekintettel a hétvégére meghirdettünk egy szuperhős estét, amikor is barátaink és üzletfeleink kötelesek voltak a saját maguk által kitalált (!) szuperhősökként megjelenni.
Cathy már három hétre előre belevetette magát a szervezésbe. Dekorációkat tervezett, meghívókat küldött ki, Facebook eseményt kreált, és természetese tervezte a saját jelmezét. Úgy döntöttünk, titokban gonosz karaktereket kreálunk magunknak, hogy amikor a sok szuperhős megérkezik a partira, alaposan meglepődjenek. Így született meg Lady Amethyst (a ravasz cselszövő aki egy érintéssel bárkit drágakővé tud változtatni) és a Szarka (a hivatásos tolvaj akinek természetfeletti hatalma van a drágakövek felett) verhetetlen kettőse. Hetekig válogattuk a jelmezekhez való kellékeket.
Közben a lakás maga sem maradt érintetlenül. Először is Cathy elment a helyi italboltba és elkunyerált tőlük minden üres dobozt, amiket aztán egymásra ragasztott és befestett, így kreálva a képek hátterében látható felhőkarcolókat. Utána képeket gyűjtöttünk a képregényvilág híres gonoszairól (a Jokertől Emma Frostig), bekereteztük őket, és elhelyeztük a lakás különböző pontjain. Közéjük került a Csipkerózsika boszorkánya is (mint minden idők legstílusosabb Disney gonosza) valamint Taylor Swift, aki a csapat közös véleménye szerint egy szipirtyó.
A nagyszoba dekorációjának kulcsfontosságú darabja volt az a beton vízköpő amit Cathy a srácokkal cipeltetett le a padlásról, és csillogó gyöngysorokkal dekorált. Ezek után már csak a fekete fonalból készült pókháló volt hátra, amit a bejárati ajtó elé fontunk, hogy akárki bejön, át kelljen másznia rajta.
Készen álltunk a vendégek fogadására.
A csapat megint csak kitett magáért. Először is megérkezett egy hivatásos zombivadász a szomszédból, majd nem sokkal utána egy 18. századi francia-kanadai vámpírvadász. Erre következett Doctor Feelgood ezredes katonai kabátban, majd az Afrikai Duó, Szerengeti Kapitány és a Kenya Kölyök, akik vicces módon két fehér srác voltak színes állatmintás ruhákban (szerencse hogy privát parti voltunk különben kaptak volna a fejükre a nagy amerikai egyenlőségtől). Őket követte a Vörös Pók, elegáns köpenyben, kalapban és álarcban, egyenesen a hétvégi Scion játékainkból, majd két-három egyén akik azt állították, vannak szuperképességeik, de jelmezzel nem nagyon bajlódtak. Végül még besétált egy lila-fekete femme fatale is a DC univerzumból, és teljes volt a létszám.
Természetesen nincsen parti játék nélkül. Az egyik egész estés feladat az volt, hogy a résztvevőknek fel kellett ismerniük a háttérben játszott dalokat - aki a legtöbbet elcsípte, a végén nyereményben részesült. A másik játékhoz felfújtunk harminc darab fekete-lila lufit, és mindegyikbe tettünk egy cetlit egy feladattal. A csapatnak az összes lufit egyszerre kellett a levegőben tartania; aki hagyott egyet leesni annak ki kellett pukkasztania, és végrehajtani a feladatot. Olyan dolgok voltak a listán mint pl. "Vágj öt szuperhős pózt tíz másodperc alatt" vagy "Emelj a fejed fölé egy épületet" esetleg "Énekeld el a saját szuperhős indulód". Ez a játék külön vicces volt, és nem is hagytuk abba, amíg mind a harminc lufi ki nem pukkadt.
Az este jó néhány kör maffia játékkal és hosszas beszélgetéssel zárult. Valamikor kora hajnalban küldtünk haza mindenkit, amikor már jó fáradtak voltunk, és egyszerűen bedőltünk az ágyba.
Büszke vagyok a Szarka jelmezemre, szerintem megtartom, jó lesz mesemondáshoz.
Cathy már szervezi a következő jelmezbált.

2 megjegyzés:

  1. Hali!
    Nem magassarkú illett volna a jelmezedhez. Ez a csizmi egy bagolynak járna, nem egy kecses szakának. ;-)

    VálaszTörlés
  2. Na ja, de uj szarkakepes labbeli mar nem fert bele a koltsegvetesbe :D Jo nekem a bagoly is.

    VálaszTörlés