2013. február 25., hétfő

Szuperhősök egymás közt

Azért jó Cathyvel egy lakásban élni, mert mindig történik valami szórakoztató. Ha más nem, hát partit szervezünk. Kicsit megkésve ugyan, de a farsangra való tekintettel a hétvégére meghirdettünk egy szuperhős estét, amikor is barátaink és üzletfeleink kötelesek voltak a saját maguk által kitalált (!) szuperhősökként megjelenni.
Cathy már három hétre előre belevetette magát a szervezésbe. Dekorációkat tervezett, meghívókat küldött ki, Facebook eseményt kreált, és természetese tervezte a saját jelmezét. Úgy döntöttünk, titokban gonosz karaktereket kreálunk magunknak, hogy amikor a sok szuperhős megérkezik a partira, alaposan meglepődjenek. Így született meg Lady Amethyst (a ravasz cselszövő aki egy érintéssel bárkit drágakővé tud változtatni) és a Szarka (a hivatásos tolvaj akinek természetfeletti hatalma van a drágakövek felett) verhetetlen kettőse. Hetekig válogattuk a jelmezekhez való kellékeket.
Közben a lakás maga sem maradt érintetlenül. Először is Cathy elment a helyi italboltba és elkunyerált tőlük minden üres dobozt, amiket aztán egymásra ragasztott és befestett, így kreálva a képek hátterében látható felhőkarcolókat. Utána képeket gyűjtöttünk a képregényvilág híres gonoszairól (a Jokertől Emma Frostig), bekereteztük őket, és elhelyeztük a lakás különböző pontjain. Közéjük került a Csipkerózsika boszorkánya is (mint minden idők legstílusosabb Disney gonosza) valamint Taylor Swift, aki a csapat közös véleménye szerint egy szipirtyó.
A nagyszoba dekorációjának kulcsfontosságú darabja volt az a beton vízköpő amit Cathy a srácokkal cipeltetett le a padlásról, és csillogó gyöngysorokkal dekorált. Ezek után már csak a fekete fonalból készült pókháló volt hátra, amit a bejárati ajtó elé fontunk, hogy akárki bejön, át kelljen másznia rajta.
Készen álltunk a vendégek fogadására.
A csapat megint csak kitett magáért. Először is megérkezett egy hivatásos zombivadász a szomszédból, majd nem sokkal utána egy 18. századi francia-kanadai vámpírvadász. Erre következett Doctor Feelgood ezredes katonai kabátban, majd az Afrikai Duó, Szerengeti Kapitány és a Kenya Kölyök, akik vicces módon két fehér srác voltak színes állatmintás ruhákban (szerencse hogy privát parti voltunk különben kaptak volna a fejükre a nagy amerikai egyenlőségtől). Őket követte a Vörös Pók, elegáns köpenyben, kalapban és álarcban, egyenesen a hétvégi Scion játékainkból, majd két-három egyén akik azt állították, vannak szuperképességeik, de jelmezzel nem nagyon bajlódtak. Végül még besétált egy lila-fekete femme fatale is a DC univerzumból, és teljes volt a létszám.
Természetesen nincsen parti játék nélkül. Az egyik egész estés feladat az volt, hogy a résztvevőknek fel kellett ismerniük a háttérben játszott dalokat - aki a legtöbbet elcsípte, a végén nyereményben részesült. A másik játékhoz felfújtunk harminc darab fekete-lila lufit, és mindegyikbe tettünk egy cetlit egy feladattal. A csapatnak az összes lufit egyszerre kellett a levegőben tartania; aki hagyott egyet leesni annak ki kellett pukkasztania, és végrehajtani a feladatot. Olyan dolgok voltak a listán mint pl. "Vágj öt szuperhős pózt tíz másodperc alatt" vagy "Emelj a fejed fölé egy épületet" esetleg "Énekeld el a saját szuperhős indulód". Ez a játék külön vicces volt, és nem is hagytuk abba, amíg mind a harminc lufi ki nem pukkadt.
Az este jó néhány kör maffia játékkal és hosszas beszélgetéssel zárult. Valamikor kora hajnalban küldtünk haza mindenkit, amikor már jó fáradtak voltunk, és egyszerűen bedőltünk az ágyba.
Büszke vagyok a Szarka jelmezemre, szerintem megtartom, jó lesz mesemondáshoz.
Cathy már szervezi a következő jelmezbált.

2013. február 24., vasárnap

A jó boszorkány esete a csillámporral

A szokásos havi családi este keretein belül a művelődési központ úgy döntött, Óz napot tartunk. A klasszikus film vetítését játszóház, rengeteg cukorka és nem kevés dekoráció előzte meg. Főnökasszony kibérelt egy rend jelmezt (nagyrészt méretre való tekintet nélkül) és leosztotta a vonatkozó szerepeket.
Én lettem a jó boszorkány.
A jelmez szörnyen rózsaszín tüllből készült, és már mellben nagyon bő volt, legalább földig ért. Kívül ezüst csillámporból szórt csillagok borították az egészet, melynek következtében bőséges csillámcsíkot húztam magam után amerre csak jártam az épületben. Úgy döntöttem, hogy ha már lúd, legyen kövér, és felvettem a jelmezt délután kettőkor. Mivel továbbra is én felügyelem a recepciót este hatra már minden széket és felületet bőséges csillámpor borított. Végtelenül szórakoztató volt Glindaként üldögélni a pult mögött és figyelni az emberek reakcióját. Sok felnőtt egyszerűen nem vett tudomást a ruháról, míg mások tudni akarták, miért viselem; a gyerekek kerekre nyílt szemekkel lelkesen bámultak. Voltam tündér, királykisasszony, királynő, angyal, Csipkerózsika, Hófehérke, Hamupipőke, és gyakorlatilag minden, csak jó boszorkány nem. A kedvencem az a tinédzser srác volt aki megállt a pultnál és rám kacsintott. "Elvesztettél egy fogadást, mi?..."
Pfft.
Este hatra aztán végül mindenki más is belerázta magát a jelmezébe, és érkezni kezdtek a gyerekek. Rózsaszín vattacukornak lenni jó dolog, azt minden gyerek imádja, úgyhogy volt sok fotózkodás meg ölelgetés. Előrelátó módon vittem magammal egy csokor szappanbuborék-fújó üvegecskét is, amik hamar elárasztották a folyosót buborékkal és lelkesen visongó gyerekekkel.
A gonosz boszorkány nem volt ennyire szerencsés. Mivel tetőtől talpig zöldre volt festve és egy hosszú fekete köpenyt viselt, minden gyerek sikítva futott előle. Több apróság harsány és vigasztalhatatlan bömbölésben tört ki a láttára, és sokan nem voltak hajlandóak bemenni a moziterembe sem. A sikító és bőgő gyerekek sorfala között végül is vissza kellett vonulnia az irodába. A madárijesztő és az oroszlán jobban jártak, Dorothyt különösebben nem szerette senki.
Miután mindenki lefotózkodott mindenkivel és mindenki megkapta a kellő adag cukrot és pattogatott kukoricát, végre elkezdődhetett a film, és meg levedlettem a jelmezt és mehettem haza. Ott ahol a tüll a bőrömhöz ért a csuklóm körül piros karikák maradtak, és mindenem viszketett a csillámportól. Most, két nappal később, még mindig csillámban úszik minden amihez hozzáérek, beleértve a macskát, a szobatársat és a pasit is. Buli.
Ennyit a jó boszorkányokról.

2013. február 13., szerda

Con, con, konferencia

Na végre, magyar billentyűzet. ÍÍÍÍÍÍÍÍ

Szóval.

Lementünk a hétvégén a Laposra. A Lapos alatt Ohio állam értendő, ami, meglepő és eredeti módon, tök lapos. Nekem ez csak jól jött, mivel a nyolc és fél órás út éjfél és hajnal fél három közötti szakaszát én vezettem, autópályán, esőben, maguk mögött vidám ködfelhőt húzó kamionokat kerülgetve. Életemben nem voltam még ennyire vallásos (meg az ember sem), de megúsztuk a dolgot karcolás nélkül.
(Amerikában így jár az aki betartja a sebességhatárt. Nem illik.)

Az úti cél ezúttal Bowling Green egyetemvároskája volt. Előadni hívtak meg az idei Ray Browne Popkultúra Konferenciára. Mivel ide is beadtam idén a PhD jelentkezést gondoltam összekötöm a kellemest a hasznossal és alapos pofavizitet tartok az ország leghíresebb popkultúra tanszékén.
És még azt hittétek a mesemondásnál már nem találok furábbat, mi?!

A konferencia péntek este kezdődött az egyetem hallgató központjában, büfével és kötetlen ismerkedéssel. Emberrel természetesen négy és fél perc valamint egy emelet leforgása alatt találtuk mely a helyi szerepjáték-klubot, melynek két-három tucat tagja egy társasjátékokkal, kártyákkal és szabálykönyvekkel tömött klubszobában ülésezett (mert mi mást csinál az ember péntek este). Gondosan el voltak különítve a folyosó másik végén pattogatott kukoricát ropogtató anime klubtól, hogy senkit ne zavarjon a zaj. (Ezen a ponton elgondolkodtam rajta hogy szagmintákat hagyok a sarkokban, így buzdítva a fejlett szaglószervű tanszékvezetők tudatalattiját arra a felismerése, hogy nekem feltétlenül itt kell PhDznom).

Magára a konferencia-megnyitóra nagyjából két tucat ember gyúlt össze, főleg előadók; időközben pár száz kilométerre tőlük a keleti parton az évszázad hóvihara tombolt, úgyhogy sokan a reptereken rekedtek. Az a pár szerencsés aki időben odaért a büfére hamar lefutotta a kötelező tiszteletköröket, majd lelkesen belevágott a kockulásba. Miután professzorok és diákok megtárgyalták az olyan végtelenül életbe vágó kérdéseket, mint például hogy kinek ki a kedvenc Doktora, ki hol találkozott Neil Gaimennel, és ki melyik szervét adná el egy ComicCon belépőért, eljött végre a megnyitó előadás ideje. Egy dokumentumfilmet néztünk meg ami a fekete szuperhősök szerepéről szólt a képregénytörténelemben, és ebbe természetesen mindenki osztatlan figyelemmel vetette bele magát. A film után hosszas társalgás következett arról, a DC vagy a Marvel rasszista-e jobban, illetve hogy javult-e a helyzet az elmúlt tíz évben. Végtelenül élveztem öltönyös-nyakkendős professzorokkal vitatkozni úgy, hogy nem kellett elmagyarázni nekik, melyik képregényre gondolunk éppen.

A konferencia az elkövetkező két napon hasonló hangnemben folytatódott. Szombat reggel megtartottam én is az előadásomat, amiben a szakdolgozati témámat dolgoztam fel. Külön vicces volt, hogy amikor megkérdeztem az elején, hányan vannak tisztában a szerepjáték fogalmával, mindenki feltette a kezét. Ilyen se történt velem a folklór konferencián... Az előadás jól sikerült, voltak okos kérdések, bár kissé rosszul éreztem magam, hogy nem idéztem annyi tudományos forrást mint a többiek. Na bumm.
A többi előadás hasonlóan szórakoztató volt. Volt szó az égvilágon mindenről: fanfiction, online szerepjáték, zombik, dokumentumfilmek, még több fanfiction, Szürke ötven árnyalata, Justin Bieber, Sherlock Holmes, Avengers, X-men, ami a csövön kifért. Nehéz volt eldönteni, mikor melyik előadásra üljünk be. Bár a témák mind a popkultúra aktuális világából származtak, az előadásmód változatlanul tudományos volt, és minden panel nagyon érdekes elméleti kérdéseket vetett fel az anyaggal kapcsolatban.
A két vezető előadó szintén zseniális beszédeket tartott. Az egyikük, Dr. Brendan Bailey, mellesleg zombiszakértő, arról beszélt, hogy a mai világban hogyan változik meg a tanárok szerepe, miután már nem ők a tudás egyedüli birtokosai. Dr. Thomas Malaby a játéktervezés és játékfejlesztés gyakorlati és elméleti hasznáról beszélt. Összességében nagyon sok okosat hallottunk a három nap alatt.
Természetesen nincs konferencia buli nélkül. A szombat este közös karaoke-élménybe torkollt a helyi Grumpy Dave's nevezetű vendéglátóipari egységben, ahol előző este a helyi agytröszt megnyerte a kvíz-estet, és most módjukban állt behajtani öt pint ingyen sört a tulajdonoson. Az Indiana-ból jött folklorista különítmény különösen jól bírta az öklömnyi rántott hagymával kiegyensúlyozott ivászatot. Közben becsöppent egy musical szakos osztály is, akik aztán nekiálltak torokból lebontani az épületet. Nagy volt a hangulat.

Néhány új barátra is szert tettem a három nap alatt, köztük egy Becky nevű csajra, akiről szeretem azt hinni, hogy szegről-végről rokon. Mindenki marha jó fej volt, természetesen, nerdök egymás közt különösen közvetlenek tudnak lenni. Ha nem is vesznek fel PhD-ra, akkor is felbukkanok majd még ezen a környéken.

Ki mondta hogy egy konferencián nem lehet jól mulatni?!



2013. február 12., kedd

Kedd esti mulatás

Az új félév kezdetével rászoktunk egy újabb hagyományteremtő műfajra: kedd esténként kedélyes közös tévézést tartunk. Nem mintha amúgy is nem folyamatosan egymás nyakán lógna kis csapatunk, de hát ugye közös mókából sohasem elég.
A kedd estéknek osztatlan kedvencünk adta meg az apropóját: elindult a RuPaul's Drag Race ötödik évada. Annak, aki nem ismerné a valóságshow-k eme hangulatos mellékutcáját: az "Amerika következő topmodellje" verseny nőimitátoroknak tervezett változatáról van szó. Magas színvonalú előadóművész urak/hölgyek versenyeznek azért hogy a színpad következő csillagává váljanak (és kognitív disszonanciát okozzanak minden férfi nézőnek). Minden héten más kategóriában kell divatbemutatót kreálniuk, sokszor olyan elmés alapanyagokból mint függöny, tapéta, turkált ruha, vagy épp szemétkosár. Női szemmel nem kevéssé frusztráló nézni hogy tizenkét férfi jobban varr, öltözik és sminkel mint én valaha is fogok, de egyben végtelenül szórakoztató is.
Csak a hangulat kedvéért álljon itt a múlt heti összeröffenés leírása: Joshua és Travis egymás mellett terpeszkednek a kanapén, miközben én egy babzsákon heverek a lábaiknál. Mindhárman sört kortyolunk és pizzát eszünk a dobozból amit öt perce hozott fel a futár, és nagy lelkesedéssel kommenteljük a képernyőn bemutatott ruhákat és sminkeket, valamint a hölgyek között kibontakozó versenydrámát. Közben Cathy, csapatunk legnőiesebb tagja, a háttérben egyik kezében sörrel, másik kezében egy kalapáccsal könyvespolcot szerel össze.
Aki nem látta még, nézzen bele: RuPaul végtelenül szórakoztató műsor, tesztoszteronnal túlfűtött baráti összejövetelek kiegyensúlyozására tökéletesen alkalmas.