Slam!

Na ki nyerte a novemberi Stor-etry Slam mesemondó kategóriáját? Na ki? Na ki? Na ki?

Hosszas vergődés és nyűglődés után úgy döntöttem, mégiscsak ki kell állni a mundér becsületéért; először megjelenni se akartam, kicsit kimerített a nap korábbi része, sztorim meg végképp nem volt. De mindenki más is hasonlóan volt vele, és ha már mi szerveztük, illik odatolni a képünket, hogy ne álljon azért a kocsma teljesen üresen... úgyhogy mindannyian összevakartuk magunkat estére kiskanállal, és két beadandó dolgozat közti szünetben leruccantunk a belvárosba mese/vers slamet tartani. Leírás valahol egy korábbi bejegyzésben, túl lusta vagyok megkeresni.
Először is alaposan meglepődtünk, mert ezúttal volt közönség! Bizony. Nagyjából húszan voltunk Misty blues és jazz kocsmájában, plusz a törzsközönség, ami még mindig kiscsoportos foglalkozás, de határozott haladás a múlt hónaphoz képest. Többen eljöttek az egyetemről, és valaki még az utcáról is besétált; Sara meglátott egy költőt a kirakatban, utána rohant, és behurcolta őt is. Végül aztán hét versenyzőnk gyűlt össze: három a sztori, és négy a vers kategóriában. Három-három bíró is jutott mindegyikre.
Sorsolással döntöttük el a fellépési sorrendet; nagyfőnöknek sikerült engem kihúznia elsőként, úgyhogy mire észbe kaptam, már fel is raktak a színpadra. Mivel a slam előtt fél órával találtam ki, miről fogok beszélni, az előadás nagy része rögtönzésszerű stand-up comedy-be fordult (amit normális esetben nem mernék megkockáztatni, pláne nem "bemelegítetlen" közönség előtt...). Mivel a hónap témája Dőzsölés vagy éhínség volt (a hálaadási lakomákra való különös tekintettel) úgy gondoltam, mesélek az egybegyűlteknek egy kicsit a magyar konyháról. A sztori maga is parizerre hasonlított: került bele a végére minden, ami épp eszembe jutott, mama málnaszörppel töltött kórházi üvegeitől kezdve a disznóvágás rejtelmein keresztül egészen a sült vér fogalmáig. A közönség nagyszerű volt, jókat kacarásztak és hangosan, amitől aztán megjött a bátorságom is; külön jól jött, hogy ott volt Danielle, aki New Orleans-i, és értékelte az összehasonlítást az otthoni kaják és Angela déli vendéglátása között... nem nagyon emlékszem, mit meséltem, és valószínűleg jó személyes sztori módjára a valóság torzult némileg... de fel lett véve videóra, úgyhogy majd visszanézem.
A többiek hasonlóan lazán és jókedvűen álltak színpadra; az est házigazdája Danielle volt, aki egy verset is szavalt, ami nagyon nagyon tetszett. Rajtam kívül Patrick és nagyfőnök meséltek még személyes sztorikat családi ünnepekről és lakomákról; a berángatott költő egy vicces kis verset olvasott fel egy maffia-áldozat utolsó gondolatairól, Sara pedig valamit, ami nagyon költőien hangzott és szilvákról volt benne szó. Misty és családja közben ingyen rántott sajtot szolgáltak fel, és sört is bontottunk mert kellett a hangulathoz.
Amikor mindenki végzett a meséléssel/szavalással, a bírák visszavonultak döntést hozni; Danielle beszedte a belépőket és három felé osztotta, egy rész a bárnak, egy rész a győztes költőnek, egy rész pedig a győztes mesemondónak. Amikor mindenki visszaült a helyére, eredményhirdetést tartottunk... és kiderült, hogy a három (három!!!) mesemondó közül ma este én bizonyultam a legjobbnak. Juhú! A nyereményemből kifizettem a sört, meg a pizzát amit utána ettünk, mert az estének csak nem akart vége szakadni. A vers kategóriát Danielle nyerte, meg is érdemelte nagyon. Én meg külön büszke voltam magamra, mert mindig úgy gondoltam, a stand-up olyasmi, ami nekem nem menne. Hát. Sikerélmény.