2011. október 25., kedd

Stor-etry Slam

Ezt meg sem próbálom lefordítani. Csak annyit mondok el, hogy a Stor-etry (amit egyáltalán nem egyszerű kimondani) a story és a poetry szavak bal kézről való gyermeke.

A slam műfaj lényege annyi, hogy költők/mesemondók gyűlnek össze valamiféle alvilági helyen (lehetőleg ott, ahol sör is van), és felváltva szavalják el legújabb költeményeiket, melyeket aztán a közönségből választott bírák bírálnak el, és a győztesnek pénzjutalom jár, amit a belépőkből dobnak össze. A mozgalom eredetileg a steril egyetemi környezetet megunt költők köréből indult, de mára a mesemondók is átvették, mert jó.
Hetek óta dolgoztunk a saját slam-ünk szervezésén. Plakátokat terveztünk és nyomtattunk, terjesztettük az igét, felraktuk Facebook-ra, levelezőlistára, beszéltünk az angol tanszékkel és a versmondó körrel, elmentünk más szavaló eseményekre reklámozni, és egyáltalán, minden fronton megtámadtuk Johnson Cityt és tíz kilométeres körzetét. Bejártunk minden egyes lehetséges helyszínt a belvárosban, míg végül rátaláltunk a Misty's nevű fekete blues és jazz bárra, ami tökéletesnek bizonyult, nem csak a remek tér miatt, hanem azért is, mert a család, aki üzemelteti, és Misty személyesen, mind nagyon kedvesek és barátságosak voltak velünk egészen a kezdetektől.
Végül aztán elérkezett a nagy nap (ma) és a hangfalakkal, mikrofonnal stb. felszerelve testületileg levonultunk a belvárosba, hogy slammeljünk egy kicsit.
Senki más nem jött el. Ott volt nagyfőnök és főnökasszony, előbbi feleségestül; ott volt az egész osztály, és néhányan a korábban végzettek közül, összesen tizenöt fő; ott volt továbbá Misty teljes családja valamint barátai és üzletfelei. Összességében véve még így, magunk között sem voltunk kevesen. Két kalap állt a vendégek rendelkezésére; aki verset akart mondani, az Indiana Jones kalapba dobta a nevét, aki pedig mesét, az a nepáli usánkába. Végül összesen nyolcan iratkoztunk fel, nagyfőnök, hogy mentse a mundér becsületét, kétszer is. A zsűri három-három főt tett ki, és mivel Sara volt a házigazda és Joshua mérte az időt, végül be kellett vonnunk Misty anyukáját is, hogy pontozzon verseket.
Az estnek témája is volt, bizony: "Skeletons in the Closet" (Csontváz a szekrényben; a közelgő Halloween szellemére - avagy szellemeire - való tekintettel, hehe)
Felváltva húztunk a vers és a mese sapkából. Danielle verset szavalt (és bemutatott nekünk egy remek, bár ritkán használt szót: erinaceous = sünszerű); Patrick arról beszélt, hogyan változtatta meg erős alkoholos befolyásoltság alatt a politikai nézeteit; Sara előadott egy verset arról, hogy a nagy könyváruházak sötét terveket szőnek az emberiség ellen; és utána következtem én.
A slam egyetlen megszeghetetlen szabálya: csak és kizárólag saját verset lehet szavalni, a sztori pedig csak és kizárólag veled megtörtént személyes sztori lehet. Így aztán a témára való tekintettel úgy döntöttem, a kollégiumi életről fogok mesélni (voltak a mi szekrényünkben rosszabb dolgok is, mint egy csontváz...). Egy órával indulás előtt sikerült összeraknom egy kisebb történetet különböző apró mozzanatokból, amik a kollégiumban estek meg; inkább stand-up comedy-re hasonlított az előadás, mint mesemondásra, de hát ezt is ki kell próbálni egyszer. És nem is kellett sokat színezni a dolgon, külföldiek számára elég viccesen hangzott magától is... a sztori meglehetősen jól sült el, a közönségen kívül hallottam Misty családját is kuncogni a bárpult mellett a sarokban, és az est végén az egyik fickó meg is jegyezte, hogy tetszett neki a sztori. Juhé!
Utánam még voltak páran: nagyfőnök egy verssel és egy családi sztorival; Saundra, egy korábbi osztályból, egy másik verssel (egy halott macskáról); Joel pedig egy mindent elsöprő beszámolóval arról, hogyan lépett fel nőimitátorként az egyetem alatt. A mesélés végeztével a zsűri visszavonult döntést hozni; mi pedig, hálából Mistynek, megtámadtuk a bárpultot. A belépőkből összeszedett horribilis összeget felosztottuk három részre: egy harmad a helyszínnek ment, egy-egy harmad pedig a két győztesnek. A mese kategóriát természetesen Joel nyerte (de ahhoz képest, hogy életemben először meséltem személyes sztorit hivatalosan közönség előtt, én is sok dicséretet kaptam); a vers kategóriát pedig Saundra. A slammelés végeztével összepakoltunk, és nagy vidámságban és egyetértésben hagytuk el a helyszínt; még akkor is, ha senki más nem dugta oda a képét, mi nagyon jól éreztük magunkat.
Az est Sara lakásán folytatódott, lustaságunkból kifolyólag alkohol és rágcsa hiányában, ám annál nagyobb röhögések közepette. Kötetlenül folytattuk a sztorizást; vicceket meséltünk (felejtsük el a gulyást és a paprikát, Agresszív Kismalacot kell exportálni!!!) és addig beszélgettünk, míg mindenkinek majd' leragadt a szeme. Aztán rájöttünk, hogy holnap is lesz nap, sőt, pszichológia óra is, és mindenki nyugovóra tért. Kivéve engem, ugye, mert éppen blogolok.
Jó éjszakát! :)

2 megjegyzés:

  1. Szia, nem ismerjük egymást valószínüleg sehonnan, (Olgi vagyok) de te vagy az emberem ahogy így nézem a blogodat. Egyrészt grafikus vagyok, és leszek (BA) másrészt szeretem a meséket. Mondjuk storyteller nem vagyok, és az angolom sem 100-as, de amiért írok: van nekem egy mesekönyvem. Angol. Brit. És ooooolyan de olyan, hogy ha valakinek, akkor neked tuti hogy el kell küldenem. Lefotózom, és valahogy elküldöm, persze csak ha kéred. Ha gondolod írj: olga.petrovitskukacgémélpontkom :)) szia, és további jó mesélgetést. Üdv, én.

    VálaszTörlés
  2. Ó te jó ég!!! Ez szörnyű!!!
    XD XD XD
    Jó, mondjuk, mi mást várunk a Monty Pythontól, mint könyvben laposra szárított tündéreket... XD

    VálaszTörlés