2011. szeptember 10., szombat

A galamb is lehet trickster

Főleg, ha Dovie Thomason-ról van szó.

Ismét péntek, ismét egy újabb mesemondó a Házban. Ezúttal Sara, Joshua és én együtt vonultunk ki Jonesborough-ba hogy meghallgassuk az előadást, és pontokat szerezzünk órára mesemondó fellépés alapos élvezetéért.
Már az előtérben összefutottunk Dovie-val, aki azonnal megismert és meg is ölelgetett. Kicsit szét volt esve, mert Pennsylvania, ahonnan jött, épp eltűnni készül az aktuális özönvíz hullámai alatt a házával és a lányával együtt. Hősiesen és remek humorral kezelte a helyzetet. Ebben az országban mindig zajlik valami.

Mivel még volt egy óránk a mesélésig, mászkáltunk egy kicsit Jonesborough-ban. Joshua, aki először járt itt, úgy viselkedett, mint én annak idején; ide-oda szaladgált a boltok között, és mindenre hangosan rácsodálkozott, nagyon vicces volt nézni. Kisétáltunk a parkba, megcsodáltuk a nagy fűzfát ami alatt pár röpke hét múlva majd kísértettörténeteket fogunk hallgatni, aztán visszaballagtunk a központba, útközben le-leválasztva Joshuát a boltok kirakatáról.

Dovie, mint mindig, most is elbűvölő volt. Nem ugrott fejest a hagyományos mesékbe; helyette sok kisebb vicces történetet mesélt a saját mesemondó pályafutásából, és megtűzdelte őket "régi-új" mesékkel. Előbbiek közül a kedvencem volt az, amikor először járt az egyik ír sziget mesemondó fesztiválján, és közölték vele, hogy ő az első indián, aki a sziget földjére lép. Ugye ilyet az ember nem mond egy tricksternek... a sziget rögtön fel lett fedezve, birtokba lett véve, gyarmatosítva és átnevezve, és azóta is minden fesztiválon felhúzzák Dovlandia zászlóját. Ennyit a történelem-kritikáról, mesemondó módra.

Ami pedig a régi-új történeteket illeti: Dovie megosztotta velünk az elméletét, miszerint történeteknek igenis születnie kell a mai világban is, és ugyan ki találja ki őket, ha nem a nép. A dolog könnyű, mert előttünk járó generációk százai már kikísérletezték a formát, nekünk csak meg kell újra tölteni. És amikor kész van, és ha jól csinálta az ember, az 'új történet' helyett egy új 'régi történet' születik, válaszul a mai világ kérdéseire, időtálló formában. Rögtön elő is adott két ilyen mesét; ha nem mondta volna, hogy nem ősiek, simán elhitte volna mindenki. Azt mondta, szerinte egy mesemondó már hátradőlhet és nyugodtam abbahagyhatja a mesélést, ha sikerült egyetlen olyan történetet alkotnia, amit az emberek felkapnak, és szájról szájra adnak, anélkül, hogy tudnák, ki találta ki. Ez a sok amerikai copyright-vita közepén üdítően pozitív hozzáállásként hatott.

Dovie-nak továbbra is csodálatos hangja van; lágy és mély amikor mesél, kislányosan éles amikor tréfálkozik (olyankor egészen gyerekes szikra csillog a szemében, 'láttátok mit csináltam? figyeltétek?'), és mély és érdes amikor férfi szereplő szólal meg a mesében. Nem tudok betelni vele.

2 megjegyzés: