2010. július 20., kedd

Szárnyaló elefántok

Vannak helyek ahová jó visszamenni.
...
Uff.
*Shotgunnal lepuffantja a közhelyet*
Bocsi.

Ilyen jópofa mesélős terep például az Aporos hittantábor Győrújbaráton. Príma közönség. Egy csomó zsibongó táboros gyerek, meg kedves felnőttek, és igazából itt meg is akadtam, mert ha meg kéne magyaráznom, mitől olyan jó az egész, nem tudnám megmondani. Csak azt tudom, hogy egy az egyben jó, és szeretek ott mesélni, mert szeretik, és élvezik, és visszhangja van minden mondatomnak. Tavaly ilyenkor Angelával együtt meséltünk ugyanitt, és természetesen emlékeztek rá. Az idén felavattam néhány új mesét.
(A tavalyi fellépésről itt: Játék Aporban)

Az új kedvenc mesém egy indiai sztori arról, hogy régen az elefántoknak szárnyai voltak, és tudtak repülni. Mivel az eredeti forrás itt abba is hagyja a részletek taglalását, teljes egészében rám maradt, hogy elfilozofáljak rajta, milyen következményekkel járhat egy (vagy több) repülő elefánt.

Támadt néhány érdekes ötletem, de kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is! :)

2010. július 9., péntek

Néhány szóban a mesélésről

"Hat hónapomba került megtanulni, hogyan kell két perc alatt tökéletes sárkányt festeni."

Kedves érdeklődők!

A mesemondás, a közhiedelemmel ellentétben, igenis munka. Attól, hogy nem szenvedek tőle, mint egy irodai munkában tenném, hanem örömömet lelem a fellépéseimben, ez még igenis ugyanolyan komoly előadóművészeti műfaj, mint a színészet, vagy a zene. A mesemondás évezredes mesterség, aminek megvannak a maga technikái, háttértudása, és nagy gyakorlatot igényel.
Egy mesemondó sem azért választotta ezt a hivatást, mert tengerparti villát szeretne venni belőle úszómedencével. Azért szeretnénk megélni belőle, ha szűkösen is, hogy ne kelljen mást csinálnunk.
De az, hogy ez az életünk, a szenvedélyünk és a hivatásunk, és minden pillanatát élvezzük, még nem jelenti azt, hogy kérdés nélkül feltételezhetik, hogy ingyen is elvállaljuk.

1. Azzal, hogy valaki kiáll/kiül egy színpadra, és könyvből felolvas egy történetet (vagy akár fejből elszavalja) - még ha színész is az illető - nem lehet pótolni egy valódi mesemondó fellépést. Egy valódi mesemondó ugyanis minden szavát, minden mozdulatát, minden apró részletet a mesében, a leírásokban és a cselekményben az előtte/körülötte ülő közönséghez igazítja. Úgy választja ki a történeteket, hogy a lehető legjobban passzoljanak az alkalomhoz, a helyszínhez, a hangulathoz, az időjáráshoz, a közönséghez, és milliónyi más dologhoz, amikre lehetetlen előre felkészülni. A mesemondó nem csak feltálal egy kész történetet - helyben készíti el, a hallgatók szája íze szerint. Mi több, együtt dolgozik a közönségével, akiknek lehetősége van a mesélésbe beleszólni, kérdezni, véleményt nyilvánítani, és a megjegyzéseikkel befolyásolni a történet menetét. Igen, még a népmeséknél is! A mese rugalmas műfaj. Kibírja.

2. Egyetlen történet elmondása mögött is, ami néha nem több öt vagy tíz percnél, hatalmas munka áll. Egy magára valamit is adó mesélő nem áll ki egy történettel úgy, hogy ne ismerné annak történelmi, kulturális és tudományos hátterét, hogy ne tudná pontosan, mik azok a kulcsfontosságú, néha talán magyarázatra szoruló elemek, melyek nélkül a történet elveszíti valódi értelmét és értékét. A mesemondónak tehát nem csak könyvtárnyi szakirodalmat kell átrágnia ahhoz, hogy egy-egy egyszerűnek tűnő mesét hitelesen adhasson elő, és ismernie kell annak minden verzióját, hanem kapcsolatban kell állnia más országok és kultúrák ma élő mesélőivel is, hogy első kézből szerezhessen információkat, kérhessen segítséget. A modern világban erre már számtalan lehetőség adódik.

3. A mesemondás sokkal, de sokkal több egyszerű szórakoztatásnál. Tanítja, formálja, neveli hallgatóságát, gondolatokat ébreszt, fontos kérdéseket vet fel, megoldásokat kínál az emberiséget évszázadok óta foglalkoztató problémákra. Mivel interaktív, lehetőséget ad arra is, hogy az összegyűlt csoport közös tudását megossza egymással, és a történetet a mai világra vetítve válaszokat keressen.

4. A mesemondás nem csak gyerekeknek való! Sok történet kifejezetten felnőttek számára született, és csak azokhoz szól igazán mélyen, akik mögött már állnak a történet témájához hasonló tapasztalatok. Jó dolog és szép dolog, hogy már egészen apró gyerekek is hallgatnak mesét, de ne felejtsük el azt sem, hogy a felnőtteknek éppen olyan nagy szüksége van rá! Egy valódi mesemondó képes rá, hogy egy tinédzserekből vagy felnőttekből álló közönséget éppen úgy elvarázsoljon, mint az apróságokat.

Aki tehát mesemondót hív fellépni, az nem csupán egy óráért és néhány történetét fizet; attól, hogy nincs díszlet, zene és hangosítás, meg egy egész stáb mögötte, egy mesélő igenis keményen megdolgozik a pénzéért. Az egy óra és néhány mese mögött ugyanis több hetes felkészülés, kutatómunka, sok éves gyakorlat és komoly tanulmányok állnak.
Ezt semilyen felolvasó vagy színész nem tudja helyettesíteni.

A mesemondás szakma.
Reméljük, egyszer majd mindenki megtanulja értékelni.