2009. október 20., kedd

Fantom Comics

Két évvel azután, hogy először tettem a lábam az Újvilág földjére, végre teljessé és tökéletessé vált számomra a nagybetűs Amerika-élmény:
Elmentem képregényboltba.

A Fantom Comics nevezetű barátságos, picike bolt a Union Station bevásárlósorának részét képezi (ahol egyébként sok már érdekes dologra is bukkanhat az ember a kanyargó csigalépcsők és a miniatűr kirakatok között, amik a központi csarnokot szegélyezik. A szokásos gigantikus arányok társulnak egy bazár hangulatával). Csak hogy értsétek, mire a nagy felhajtás: Sziasztok, Csenge vagyok (kórus: "Szia Csengeee!"), 23 éves, és szeretek képregényeket olvasni. (Taps.)
Másodszor pedig, tisztelegni kell Sheldon Cooper és társai előtt. Ha szerda, akkor új képregény - nap.
(Tudom, hogy vasárnap volt. Pssszt.)

(Az alábbiakat mindenki csak a saját felelősségére olvashatja. A kockulás súlyosan károsíthatja ön és környezete egészségét. Ne mondjátok, hogy nem szóltam előre.)

Vigyorogtam, mint a tejbetök. Egyszerűségében felemelő élmény volt polcról levenni a képregényt ahelyett, hogy a hülye kék csíkot kéne figyelni a képernyőn.
*ártatlan fütyörészés*
Valójában persze nem polcról volt szó, hanem egy sorozatnyi zsebről, amikben az újonnan érkezett kötetek díszelegtek, takaros ábécésorrendben. Valójában minden takaros ábécésorrendben volt az egész voltban, meg méret szerint, meg színek szerint, meg egyáltalán, kedvenc fizikusunk büszke lenne rájuk. A pult mögött egy fiatal srác álldogált. Úgy tettem, mint aki nagyon érti a dolgát. Azután elszörnyedve döbbentem rá, hogy értem is. A vég kezdete.
Mivel az ilyen nagy eseményeket megfelelően dokumentálni is illik, természetesen nem jöttem el üres kézzel; hosszas bogarászás után vidáman fedeztem fel ehavi Fables és House of Mystery - adagomat az újdonságok között. Miután elkötelezett Vertigo-drukker énemet ily módon sikerült jó kedvre hangolnom, úgy döntöttem, ideje tisztelegni a Marvel csapatának is, és mivel a húsz-harminc szálon futó X-men spagettit még nem sikerült kibogoznom, beszereztem az új Runawayst, mint második befutót. Az a jó a képregényben, hogy olcsó.
Időközben egy anyuka is betévedt a boltba, magával hurcolva öt-hat éves kisfiát, akinek megfelelő esti olvasmányt keresett. Nem volt éppen a helyzet magaslatán - egyértelmű volt, hogy ha bármelyiket megveszi azok közül, amiket leemelt a polcról, akkor a kissrácnak nagyon tanulságos estéje lesz. Kuncogtam egy sort az 'esti képregény' fogalmán. Nesze neked, esti mese. Az eladó srác szája sarka is rángatózott kissé, amikor a néni megkérdezte, való-e Deadpool egy hatévesnek - hát, a humora mindenképp csak fejlődhet tőle, ha maga a gyerek meg is áll a fejlődésben...
(Lábjegyzet azoknak, akik látták az új Rozsomák-filmet: a két karddal hadonászó fickóról van szó)
Csak hogy megvillantsam, milyen művelt is vagyok valójában, fizetésnél megkérdeztem az eladót, kijött-e már az új Fables regény. Nemleges választ kaptam.
Beolvadtam. Elképesztő.

RÁADÁS:

Bár a könyv- és filmkritika nem az én műfajom, itt nem tudom megállni, hogy ne írjak egy-két sort a fent említett regényről. Mert hogy megjelent ám. A múlt héten.
A címe Peter & Max, és a Fables kiváló hagyományai szerint sok sok klasszikus mesét gyúr egybe, és helyezi át vagányul a modern világba, ezúttal elenyészően kevés rajzzal, viszont 400 oldalon. Már a borítója is gyönyörű! (Nézzétek meg) Nem beszélve arról, hogy az egész kötetnek barátságosan csapzott kinézete van, a lapok direkt nincsenek élre vágva (vagy valaki a nyomdában nagyon elrontott valamit...).
Elfogult vagyok a Patkányfogó-legendával kapcsolatban, de ha valakinek a karmai között biztonságban érzem a sztorit, akkor az Bill Willingham. Egy könyvesboltban sikerült tegnap beszereznem a kötetet, és azóta hurcolászom magammal mindenhová. Merje még mondani valaki, hogy a képregény nem művészet, amikor ilyen sztorik vannak mögötte! És úgy tűnik, a szerző a kétsorosnál hosszabb szövegben is remekül megállja a helyét. A többiről majd akkor nyilatkozom, ha elértem a hátsó borítóig.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése