Eggnog és candy cane

Kiszabadulva végre az órák és házi feladat mindennapi körforgásából, Kata meg én elmentük karácsonyi nagybevásárlást tartani. Nagyon nagy bevásárlást.
Kezdünk egyre hatékonyabbak lenni: alig két óra alatt sikerült letudnunk az akciót, és ebben már mindenféle céltalan lézengések és időpazarló vágyakozások is benne foglaltatnak. A ruhaméretekkel gondban voltunk, mint mindig; hosszú perceket töltöttünk lelkesen turkálva a matchboxok között (Kata nagyszemű babái számára, természetesen), felfedeztük a barkácsosztályt (ahol, miután sikerült eltépnem magam a gyönypolctól, végre találtam bőrzsinórt a vadiúj coyote fogacskáim számára), böngésztünk karácsonyi képeslapokat, ajándékot kerestünk a némettanárnő tengerimalacának (sic!), némi lézengés után rádöbbentünk hogy összetévesztettük a kutyaruha-osztályt a gyerekosztállyal, szörnyülködtünk az előre csomagolt ajándékok minőségén, számba vettük a karácsonyi csokikat, parfümöket szimatoltunk, matricákat válogattunk. A nap fénypontja a candy cane pult volt, ahol igazi candy cane-eket lehetett kapni mindenféle szinben és csomagolásban (aki nem tugja mi az a candy cane, Google it. Egyébként meg az a sétapálca alakú, piros-fehér csikos nyalóka, amit magyarra számomra ismeretlen okokból árpacukornak szoktak forditani). Láttukra előtörtek bennem a Mary Poppins által hátrahagyott nosztalgikus érzések, és hirtelen nagyon nagyon vidám karácsonyi hangulatom támadt; nem igzaán tudom megmagyarázni, miért volt rám a candy cane ilyen hatással, de még mindig tart (itt csücsül két vidám piros-fehér-zöld doboz a polcomon:). Voltak továbbá mézeskalácsformák és tészta kis batyukban és eggnog, dobozban mint a tej. És persze karácsonyi zoknik, amiket a kandalló fölé lehet akasztani.
Hazafelé jövet a házakat néztük az utca két oldalán: némelyikük úgy fel van villanyozva, mintha kigyulladt volna. A műanyag Mikulásokat és hóembereket leszámitva az égők és füzérek nagyon barátságos látványt nyújtanak...
Visszaérve a koleszba előkerestem a karácsonyi zenéimet.