2007. október 9., kedd

Jonesborough 1 - Utazás és érkezés

A buszom hajnali fél egykor indult Hartfordból - sötét volt, az utasok aludtak, én meg zenét hallgattam, összekuporodva az ülésben, kifelé bámultam az ablakon és arra gondoltam, hogy úristen, teljesen egyedül vágtam neki ezerkétszáz kilométernek... (és ráadásul mennyi időbe került ezt átszámolni mérföldekből...). Az egyik mesemondó azt irta nekem indulás előtt: "Honey, you'll be all right, you're going to The South, you know". Fogalmam sem volt, mit akar ezzel mondani, de sejtettem, hogy megynugtatásnak szánta. Kiderült, hogy igaza volt, erre később majd még visszatérek.
Amikor belejöttem az utazásba (New York környékén, hajnali háromkor, amikor csodák csodája nem, késtem le az első csatlakozást) kezdtek más gondolatok is motoszkálni a fejemben: arra gondoltam, hogy amig én egy Greyhoundon kucorgok, valahol máshol, nagyon messze tőlem, mesemondók és mesehallgatók százai készülődnek az útra, vagy már utaznak is, buszon, kocsiban, repülőn, vonaton, biciklin vagy gyalog, egy isten háta mögötti déli kisváros, Jonesborough felé. A világ legnagyobb mesemondói, akárhová vándoroltak is, most mind visszafordulnak, és jönnek, hogy meséljenek (igen, ez eléggé úgy hangzik, mint a Végtelen Történet nyitójelenete, annyi baj legyen).
Figyelmeztetek jó előre mindenkit, hogy amit a Fesztivállal kapcsolatban le fogok irni, az mind úgy igaz, ahogy van, akármennyire hihetetlenül hangzik is, és akármennyire olyannak tűnik is, mint amit most olvastam fel egy mesekönyvből. Ez benne a lényeg.
Huszonkét órát töltöttem buszon. Le a kalappal a szürke kutyus előtt: mindkét csatlakozást bőven elértem, és egyik pályaudvaron sem sikerült elkeverednem; és bár az ülésen való helyezkedés egy komplett jógaórát idézett, főleg az út vége felé, azért ki lehetett birni a dolgot.
Nagyon szép helyenen mentünk keresztül; amikor elhagytuk a nagyvárosokat (bár az éjszakai New York-nak is megvolt a maga hangulata, a kihalt utcákkal, kivilágitott felhőkarcolókkal és a misztikus okokból nyitva lévő, napraforgókat áruló virágosbódékkal) szóval amikor elhagytuk a nagyvárosokat, jöttek a végeláthatatlan erdők, egyelőre zölden, itt-ott szines foltokkal; folyók amiknek a nevét sem tudom, és mezők, meg kicsi falvak fából készült templomokkal, minden méretben és formában, azután csak templomok falvak nélkül, és legelők. Virginia után átvágtunk a hegyeken; ragadozómadarak köröztek a fák felett, moha lepte a fatörzseket, és a templomok makacsul folytatódtak. És amikor előbukkantuk a hegyek közül, és Johnson City felé vettük az irányt, megváltozott a fény; az égen vonuló felhők egy pillanat alatt szivárványszinűre változtak.
Nem, ez nem költői kép, és nem, negyven óra nemalváson és egy Daedalonon kivül semmilyen anyag nem volt bennem. És igen, tudom, hogyan keletkezik a szivárvány. De tegye fel a kezét, aki látott már hasonlót (én csak egyszer, egész életemben). Nem volt hátszinű iv, mai leért volna a földig; a fehér felhők egyszerűen fogták magukat, és szivárványosra változtak. Olyan erős szinük volt, hogy fényképen is látszik, és attól kezdve igy is maradtak majdnem egy órán át, mig le nem ment a nap. Ültem a buszon, vigyorogtam mint a tejbetök, zenét hallgattam, és egy mesemondó fesztiválra igyekeztem, ahol szines felhők úsztak a város felett...


Az állomáson Karla és Billy már vártak rám (ők voltak felelősek a szállásért meg a csoportért, akikhez hozzácsapódtam). Kocsiba ültünk, és a fesztiválról meg a mesemondókról kezdtek beszélni nekem; tippeket adtak, kit érdemes meghallgatni, és felvilágositottak a hely történetéről, azután kérdezgetni kezdtek rólam meg Magyarországról. Jó fej népségnek bizonyultak.
A szállás, Buffalo Mountain Camp, az erdőben van a hegyek között (Jonesborough egy völgyben fekszik); éjszaka is csodálatos volt, milliónyi csillaggal és kétszer annyi tücsökkel, reggel pedig, amikor kinéztem az ablakom, a lélegzetem is elakadt. Ezte azonban, amint ledobtam a táskáimat, már aludtam is (egyszemélyes szobát kaptam, hála az égnek és Sylviának).

Hát igy kezdődött.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése