Amerikai Gyorstappancs 2

(Közkivánatra:)

GYORSTALPALÓ AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOKHOZ
(Fajra, nemre, korra és vallási hovatartozásra való különös tekintettel)

Második Lecke: Szex és micsoda?!

(Képességeim teljes birtokában kijelentem, hogy az alábbi mű megirásakor nem befolyásolt semmiféle előitélet vagy sztereotipia, az igazat és csakis az igazat irtam, ahogy azt láttam és hallottam a tulajdon érzékeimmel.)

Amikor nekiálltam az első Trinity félévem hiányzó kreditjeinek kitöltéséhez potya kurzust keresni, abban a tévhitben éltem, hogy a potyázás fogalmával teljes mérétkben tisztában vagyok. Nem az első tévedésem, és alighanem távolról se az utolsó. Besétálva a Szex és szexualitás az ókori Görögországban és Rómában cimet viselő kurzus tantermébe még csak bizonytalan sejtéseim voltak; a rá következő másfél órában viszont olyan erővel ütött mellbe a valóság, hogy csendes röhögéssel és fuldoklással töltöttem az egész előadást. Ime, olvassátok, és okuljatok belőle.

Nem a tanár volt a hibás. Ő az a fajta, akiről több kilométer távolságban is lesüt a klasszika-filológia: mosolygós, halk szavú, vékonyka, és leginkább egy zöld mezőn kéne szökellnie fehér tógában, lantot pengetve, napi huszonnégy órát.

A probléma a diákokkal kezdődött.

Békésen üldögéltem az egyik széken és csodáltam az előadó felszereltségét, amikor hangos trappolással bevonult az egész amerikaifoci-csapat, szorosan a nyomukban pedig a hokisok és a csirliderek nagy százaléka. A fiúk hangos szuszogással bepréselték magukat a székekbe, és pacsikat meg vállon veregetéseket osztottak egymásnak, értékelvén azt a lelki erőfeszitést, hogy felemelt fejjel bejöttek egy kurzusra, melynek cimében benne van a „szex”. Mint néhány perccel később kiderült, eddig az egy szóig jutottak; az alábbi párbeszéd ismétlődött körülöttem végtelen sok variócióban:

- Helló, haver, melyik kurzus ez?

- Nem tudom, szex és valami.

- Ja, ha szex, akkor jó.

A csirlidereknek nem volt ilyen könnyű dolguk: a terem közepén álltak, a melltartóikat igazgatták, és egymás közt vitatkoztak, vajon melyik sor tenné a tanárra a legkedvezőbb első benyomást. Végül a jobb első mellett döntöttek.

Mire elkezdődött az óra, a termet alapvetően háromféle diák töltötte meg, gondosan elszeparált körzetekben, amely látvány leginkább a Z kategóriás amerikai tinifilmeket idézte: a sportolók, a csinibabák és a feminista-önmegvalósitók (utóbbiakra jellemző a rövid haj, piercing, tetoválás és izompóló). Kezdett bennem felderengeni, minek is köszönhető a szituáció: Amerikában az ember nem szakot választ, hanem egyetemet, következésképpen az órára jelentkező közel 60 diákból én voltam az egyetlen, aki hallott már görögökről és rómaiakról, a többiek csak betévedtek. A helyzet komolyságát érzékelteti az adat, miszerint a teremben több baseball-sapka volt, mint jegyzetfüzet (Eskü. Megszámoltam.) Szóval a hiedelmem, miszerint az embereket az ókori kultúra iránti mélységes tisztelet, áhitatos rajongás, és a görög-latin szerzők művei iránti olthatatlan tudásszomj vonzotta ide, alapjaiban ingott meg, majd nagy recsegéssel összedőlt. A tanár sejthetett valamit, mert rögtön az elején letisztázta, miről lesz szó és miről nem, amivel jó sok csalódott pilantást szerzett magának; klasszikus műveltségű emberként azonban nem méltatta emlitésre méltónak a tényt, hogy itt bizony, ahogy ismerősök mondták, „homokosokról lesz szó”. Hátradőltem szép kényelmesen, és vártam, mikor dereng majd fel az arcokon a megvilágosodás első sugara (úgy helyezkedtem, hogy minél jobb rálátásom legyen a többiekre. Persze kizárólag a tudomány és az irodalom érdekében.)

Ha a megvilágosodásé nem is, a méltatlankodásé hamar jelentkezett, amikor a kivetitőn felsorakoztak a kötelező olvasmányok. Számomra mind kedves és ismerős; éltem azonban a gyanúperrel, hogy a 12 közül kedves diáktársaim csak a Homer-t ismerik, azt is a Simpson családból. Méla undorral tekingettek egymásra – „olvasnunk kell?” – nyilvánvaló volt, hogy az óra cime alapján valamiféle gyakorlati tanfolyamra számitottak... a kezdeti lelkesedés tehát perceken belül csendes kérődzésbe fulladt (nem vicc, a rágókat is számoltam), melyet csak néha-néha szakitott meg egy-egy visszafogott böfögés a sportolók felől.

Tanár úr, tudat alatt érzékelve a hangulat lohadását, néhány mondatban próbálta felkelteni az érdeklődést az olvasmányok iránt. Az első elismerő bólintásokat az Ovidius-féle „szerlemi kézikönyv” emlitése szerezte neki (ekkor már fel-felkuncogtam; lelki szemeim előtt felderengett a focicsapat, amit Ovidiusból tanulja, hogyan kell szerelmes levelet irni... mert hogy az Ars-ból technikai részletek nem derülnek ki, egyem Naso husiját). Véleményem szerint eljuthatott volna a tapsig is, ha nem mulasztja el kiemelni a tényt, hogy Apuleius regényében a szamár hány nőt kefél meg egy fejezet alatt... de hát kezdő tanár szegényke, nem ért még a diáklélekhez. Minden tiszteletem az övé, ezt elég hamar eldöntöttem (még volt egy jó poénja is, amit sajnos én vettem le egyedül – „a Daphnis és Chloé az ókori világ Kék Lagúnája” – azt hiszem, benn maradok a kurzuson, csak azért, hogy legyen néha egy kis sikerélménye...)

Azért kapisgálhatott valamit, mert az óra felénél szólt, hogy a csalódott shoppingolók elhagyhatják a termet; senki sem mozdult (ezt a tényt még elemeznem kell, mielőtt véleményt alkotok. A shoppingolás az a tevékenység, amikor az ember beül az első órára, csak hogy megnézze milyen). Folytatta tehát a félév folyamán megtárgyalni kivánt kérdésekkel; én pedig eljutottam a fulladás határára, amikor a „szó eshet esetleg szexuális zaklatásról is” megjegyzésre minden csirlider felkapta a fejét és jelentőségteljesen egymásra mosolygott...

Az óra hátralevő része azzal telt, hogy jegyzeteket készitettem jelen Gyorstalpalóhoz, miközben tanárúr valami „mitológia hülyéknek” kurzussal próbálta lekötni a főemlősök figyelmét (az egyetlen koherens kérdés az volt, hogy Zeusz és Héra közül melyik a férfi). Széles mosollyal az arcomon hagytam el a termet, az eredménnyel teljes mértékben elégedett vagyok: van egy über-potya kurzusom és egy remek GyT. témám.

A főemlősök a folyosón megegyeztek, hogy leadják az órát a cim második felének tudatában; a csirliderek körberajongták tanár urat, hátha lesz valami abból a szexuális zaklatásból; az önmegvalósitó nők pedig morcos arccal elmentek máshová önmegvalósitani.

Kiváncsi vagyok, a következő órára hányan maradunk.

Kiegészités

Úgy tünik, a várt megvilágosodás még várat magára; a második órán is szép számmal jelentünk meg, a csirliderek mozdultak egy sort előre, a főemlősök hátra, én meg maradtam a helyemen. Miután az első fél órában tanárúr leterhelte a csoportot a „görög történelem vázlatosan” gyorstalpalóval, úgy döntött, különleges, modern tanitási módszerekre alapuló „félidős pihentető elfoglaltságként” filmet vetit nekünk. Arra is ügyelt, hogy témánál maradjunk, de a vegetálásból kizökkentett hallgatóság legnagyobb csalódására nem Paris Hilton, hanem David Attenborough sétált be a képernyőre (ami elég lohasztóan hatott). Az elkövetkező húsz percben lelkesen és felszabadultan kefélő pintyeket néztünk.