2017. április 22., szombat

Tricksterek és tündérmesék (Népmesék nyomában a világ körül 34. - Ecuador)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Cuentos folklóricos de la costa del Ecuador
26 registros de la tradición oral ecuatoriana
Paulo de Carvalho-Neto
Instituto Panamericano de Geografía e Historia, 1976.

Na, ezzel a könyvvel megszenvedtem rendesen. Pontos és részletes, tudományos igényű néprajzi kiadás - ami azt jelenti, hogy minden mesét szó szerint jegyeztek le hangfelvételről, beleértve olyan töltelékeket is, mind az "aszongya" vagy az "ésakkor," amikből rengeteg volt. ("És akkor - aszongya - kisasszony - aszongya - ide hallgasson, mondom - aszongya a királyfi"). Értem én, hogy így sokkal többet megtudtunk az eredeti előadásmódról, de sajnos borzasztóan nyögvenyelős lett tőle a könyv. Arról nem is beszélve, hogy mindent fonetikusan jegyeztek le, ezért amikor a mesemondó elharapta vagy elmotyogta a szavakat, a szöveg is hiányos volt, és nagyon nehezen lehetett  követni anélkül, hogy hangosan ki ne olvastam volna mondatról mondatra. De legalább volt benne mesetípus-mutató, így nagyjából meg tudtam saccolni, mire számíthatok.
A mesék maguk nem hagytak különösebben mély nyomot bennem. Legtöbbjük ismert mesetípusok valamilyen helyi változata. Voltak bennük érdekes pillanatok, de nehéz volt kimazsolázni őket a szavak rengetegéből...

Fénypontok

Tetszett a Sárkányölő Hős meséjének az a változata (Az árva fiú), amelyben a hőst három nagyon aktív és bátor kutya - Santa María, Ligero (könnyű), és Pesado (nehéz) - segítette, akik valójában álruhás angyalok voltak. Szintén érdekes mesekombináció volt az Egyszemű király és a Mór királynő meséje, ahol az öreg király egyik szemét csatában elnyerte a mór királynő, és a fiai elindultak, hogy visszaszerezzék (később kiderült, hogy a királynő az elrabolt szemgolyót a pofazacskójában tartogatta). A szemet kereső küldetés összefonódott a Macskacicó helyi verziójával, ahol a legkisebb királyfi egy varangyot vett feleségül (aki később persze királykisasszonnyá változott). Végül ők hozták vissza a király szemét, bár a bátyusok korábban megpróbálták macskaszemmel pótolni a dolgot, és az öreg király azzal is egészen jól boldogult...
Érdekes volt a helyi verzió a "Négy Ügyes Testvér" mesetípusra is, ahol egy ács, egy mesterlövész, egy tolvaj, és egy zenész közösen mentett meg egy királykisasszonyt, és nem tudták eldönteni, kinek legyen a felesége. Végül úgy határoztak, az apjukhoz adják feleségül, mert mind a négyük az apától kapta a mesterségéhez szükséges első ajándékot... Hogy a királykisasszony mit szólt ehhez, arról nem szólt a fáma.

Kapcsolatok

A könyvben szereplő legtöbb történet ismert tündérmese-típusok valamilyen verziója volt. Akadt Táltos Fiú (Puntete), többféle Fehérlófia (avagy Öszvér fia és Medve fia - utóbbi deréktól lefelé medve volt), és varázslatos menekülés (Bella Flor Blanca) is.
Afrikai mesékből volt ismerős a "trickster adományt kér" mese, melyben Tío Conejo (a nyúl) azt szerette volna, ha Isten naggyá és félelmetessé teszi őt. Isten mindenféle feladatokat szabott ki rá, amiket Nyúl sorra meg is oldott - annyira jól, hogy a Teremtő aggódni kezdett, mi lenne, ha a ravaszsága tetejébe még nagy és erős is lenne. Ezért inkább a füleit növesztette csak meg. Tío Conejo amúgy ügyeletes tricksterként volt jelen a mesékben - akadt például itt is egy nemzetközi klasszikus, a Kátránybábu története. Míg a Nyúl az afrikai bajkeverőket képviselte, Európából átköltözött Pedro barátunk, aki ezúttal Imala vezetéknéven tett mindenféle rossz fát a tűzre.
És végül megint csak nem múlt el gyűjtemény versenyfutás nélkül: Ezúttal a varangy győzte le (családtagjai segítségével) a fürge szarvast.

Hova tovább?
Kolumbiába

2017. április 19., szerda

Feminista Magyar Népmesék 59. - A bátor szívű királylány

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző mesék itt olvashatók.

Ez a mese olyan típusba tartozik, amiről már volt szó a sorozatban - mégis rászántam egy külön bejegyzést, mert sokban eltér a korábban tárgyalt verzióktól.


A bátor szívű királylány

A történet


Egy öreg királynak három lánya van, de fia nincs, ezért elhatározza, hogy az a lánya örökli a királyságot, aki elég bátor hozzá, hogy a kardját visszaszerezze egy Százkesely nevű vitéztől. El is indul a két idősebb lány, de egy medve (a király álruhában) mindkettejüket visszarettenti a kalandtól. Végül a legkisebb lány karddal megy neki a medvének, és megkapja az apja áldását (plusz lovát és lószerszámát) az útra. A ló kis kúrálás után beszélő táltos paripává változik, és elviszi a lányt a rettenetes Százkesely házához. Százkesely, aki fiúnak nézi az idegent, szolgálatába fogadja, és megbízza, hogy hozza el neki Tündérszép Ilonát. A királylány neki is vág, és mindenféle egyéb ellenfeleket cselez ki úton (és mindnek odaígéri Ilonát is). Végül magával Ilonával is meg kell küzdenie, mert ő meg tűzzel védi magát. Amint meghallja, mi járatban van az idegen vitéz, úgy dönt, hogy ő majd inkább elbánik Százkesellyel, óriással, stb., és aztán hozzámegy a lányhoz (akiről ő is azt hiszi, fiú). Előbb azonban hősünknek ki kell szabadítania Ilona bátyját a pokolból, amihez el kell hoznia Szent Péter fekete csődörét - és mivel Péternek ez nem tetszik, azzal átkozza meg a lányt, változzon férfivá. Tündér Ilona és a vitéz hazafelé menet gond nélkül átjutnak a korábbi akadályokon (jórészt azért, mert az ellenfelek tudják, milyen hatalma van Tündér Ilonának, és nem állnak ki ellene). Ilona csellel megmérgezi Százkeselyt is, így már semmi akadálya annak, hogy összeházasodjanak. A királyfi nem is fogadja el az apja birodalmát, inkább hazatér az üveghegyre Tündér Ilonával.

Mitől feminista?

Amikor először olvastam a mesét, a felénél már tapsikoltam, hogy juhé, van egy bátor, kardozós, kalandozós királylányunk... aztán mintegy mellékesen kiderült, hogy ja, fiúnak volt öltözve. Innen persze már ismerős volt a mesetípus, tudtam, mit várhatok, de valahogy mégis megfogott a mese, és különbözik annyira a korábbi verzióktól, amiket ismertem, hogy megérdemeljen egy saját bejegyzést is.
A tündér + kalandorlány felállást az
Odaát is eljátszotta már... (8x11)
Elsősorban azért akartam felhívni erre a változatra a figyelmet, mert a királylány/királyfi mellett ezúttal egy másik egyenrangú - sőt, bizonyos mértékben erősebb - női karakter, Tündérszép Ilona is szerepel. Míg ennek a mesetípusnak a "másik királylány" általában csak háttérfigurája, rosszabb esetben aktív gonosztevője, addig itt nem csak neve van neki, hanem hatalma is. Maga védelmezi saját magát a betolakodóktól, és feladatot is állít az őt "megmenteni" próbáló vitéz elé. Kereken közli, kihez szeretne hozzámenni inkább, és magára vállalja azt is, hogy elhárítja az útból az ellenfeleket - amit hazafelé menet meg is tesz, egy esetben pusztán azzal, hogy hatalmának a híre már megelőzte őt.
Szintén tetszik a mozzanat, amikor a(z immár fiúvá vált) királyfi nem fogadja el az apja országát - inkább Tündérszép Ilonával tart a saját birodalmába. A mesékben sokszor magától értetődő, hogy a menyasszony költözik a vőlegény otthonába, így jó látni némi változatosságot; plusz királylányunk az apja nyomdokaiban indul el a kalandra (apja lován, apja lószerszámával, apja kardját megkeresni, stb.), de a mese végére így önállő személlyé lép elő, akinek nem kell az apja királysága, mert megtalálta a saját otthonát.

Amit érdemes átgondolni

Tipikusan az a történet, amire a nemváltás mintegy utólagos gondolatként van ráerőltetve - annyira, hogy amíg a mese felénél meg nem említették, egyáltalán nem is hiányzott a fiú-álruha. Más változatokban azért öltözik be a királylány, mert az apja csatába küldi maga helyett - de itt már a mese elején eldől, hogy a lányokat állítják próba elé, hogy örökölhessék a trónt. Az álruhát egy az egyben ki lehet hagyni, ha úgy gondolja az ember. Szerintem még dobna is a sztorin - főleg, mert két nagyon karakteres női hősünk van. Plusz ezzel kiiktatnánk azt a kérdéses mozzanatot is, hogy a lányból fiúvá változás "átok" lenne (mert nyilván nem az).
Ha én mesélném ezt a mesét, biztos a táltos ló is kanca lenne.

Források

Varga D.: Ritkaszép magyar népmesék (Hét Krajcár Kiadó, 1998.)

Megjegyzés



2017. április 15., szombat

Az Álmosmadár Legendája (Népmesék nyomában a világ körül 33. - Peru)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Tíz évvel ezelőtt perui mesékkel kedztem hivatásos mesemondói pályafutásomat. Nosztalgikus volt ismét elmerülni bennük.


Mitos, leyendas, y cuentos peruanos
José María Arguedas, Francisco Izquierdo Ríos
Siruela, 2009.

Klasszikus gyűjtemény; 1947 óta több kiadást is megért. Összesen hatvanöt történet található benne, műfaj és földrajzi régió szerint csoportosítva: Mítoszok, legendák, és népmesék Peru három nagy tájegységéből - a csendes-óceáni partvidékről, az Andok hegyeiből, és az Amazonas-medence dzsungeléből. A könyv országos gyűjtőmunka ederménye, melynek során kérdőíveket küldtek ki minden város és falu tanítóihoz, akik a diákjaik segítségével gyűjtötték be, jegyezték le, és küldték be a történeteket a saját házuk tájáról. Az eredmény változatos, érdekes, és izgalmas; tartalmaz bennszülött legendákat éppúgy, mint keresztény szentekről szóló anekdotákat, nemzetközi mesetípusokat, és kísértet-történeteket. A könyv végén bőséges jegyzetek magyarázzák az idegen kifejezéseket, kulturális elemeket, és mesei utalásokat. A maga műfajában klasszikus, nagyszabású, és dicséretes kötet, érdemes forgatni.

Fénypontok

Az egyik kedvenc történetem A három bika nevezetű volt, melyben egy hegy bőséges legelőit három szörnyűséges bika - egy vörös, egy fehér, és egy fekete - védte. A legenda elmeséli, hogyan vették üldözőbe a vadászok a bikákat, és hogyan kergették őket háromfele, míg mindegyiküknek nyoma nem veszett. Később a vörös bika eltűnésének helyén rezet és aranyat, a fehérén ezüstöt, a feketéén pedig szenet találtak a bányászok.
És ha már a bányáknál tartunk: Végtelenül szórakoztatónak találtam a Só Anyjáról szóló legendákat. Ő egy öreg boszorkány, a sóbányák őre (a perui hagyományban hegyeknek, tavaknak, bányáknak, stb. "anyja", védelmező szelleme van, ami nem feltétlenül nőnemű vagy ember alakú). A legendákban általában enni kér, vagy vacsorát főz egy utazónak - majd a taknyával tüsszenti tele, hogy sós legyen. Az emberek utálkozásán megsértődve máshová költözteti a sóbányáját. Jó étvágyat.
Nagyon tetszett a két szomszédos hegycsúcsról, Huatuscalla és Ccaser nevezetűekről szóló legenda, amelyben az előbbit emberek kínozták (útépítés céljából). A helyiek azt mesélik, hogy éjszaka hallották, amint a két hegycsúcs beszélget egymással, és Huatuscalla eldöntötte, hogy átadja a kincseir Ccasernek megőrzésre. Ekkor hatalmas kapuk nyíltak mindkét hegyoldalban, megjeglent egy gigantikus híd, és vörösbe öltözött harcosok áthordták a megsebzett hegy kincseit a másikba.

Huatuscalla (kép innen)

Szintén bájos volt a Szitakötő születése - a szitakötő, avagy Az Ördög Lovacskája, eredetileg egy titkozatos, semmirekellő bajkeverő volt, aki álhíreket terjesztett, mígy egy falu meg nem fizetett egy varázslót, hogy változtassa rovarrá. Azóta büntetésből jó hírek előjeleként jelenik meg az embereknek.
A spanyol hódítás koráról szólt egy tipikusan régészeknek való legenda, mely szerint Narihuala falu lakói Pizarro érkezésének hírére annyira megrémültek, hogy élve eltemették magukat az értékeikkel együtt. Így magyarázták a helyiek, hogy a környéken gazdag sírok kerültek elő arannyal, ezüsstel, és gyöngyökkel tele.
Mókás volt az a keresztény legenda, amelyben két szomszédos falu védőszentet cserélt (Szent Annát és Szent Izidort), de a szobrok folyton visszatértek a helyükre, mert Izidor fázott, Anna pedig megbetegedett.

Kapcsolatok

Elég sok ismerős mitikus lény bukkant fel a történetekben. Volt sellő, tündér, törpe, sőt, találtam egy baziliszkusz-legendát is, ahol a kakastojásból született szörnyeteg egy egész falut kiirtott. Külön tetszettek az esőerdei yacuruna-hiedelmek; ők vízi lények, akiknek a folyó mélyén lévő házán homok a tető, viperák a gerendák, és teknősök a székek. A helyi szörnyek között kiemelkedő volt a pishtaco, ami a bolíviai legendákhoz hasonlóan olyan éjjeli lény, ami a zsírt szívja ki az áldozataiból (és néha a vért is) (aki néz Supernaturalt, az találkozott velük, Dean Winchester következetesen fish taco-nak hívta őket). Több legenda szólt kedvenc perui mitikus lényemről, az Amarúról, ami nem más, mint egy lámafejű szárnyas kígyó, aki hegyi tavakban él, és néha vízözönt hoz a világra. Az egyik történetben két Amarú, egy fehér és egy fakat harcolt egymással, és okozott gyakori földrengéseket (ami Merlin két sárkányát idézi).
További álmosmadarak itt
A Jancsi és Juliska perui verziója volt az Álmosmadár legendája, melyben két gyereket vitetett ki az erdőbe a mostohájuk - ám itt boszorkány helyett egy tündérrel találkoztak, aki álmosmadarakká (ayamaman vagy ayaymama) változtatta őket, hogy boldogan élhessenek az erdő lényei között (a kiáltásuk azóta is az édesanyjukat hívja). Kezdő tündér lehetett, mert az álmosmadár a világ egyik legmókásabban kinéző lénye.
Volt természetes itt is trickster-figura: Carachupa, azaz a tatu, aki ezúttal a tigrist (pumát) csalta tőrbe - ráadásul a Törpeszarvastól más ismert módon azzal ugratta be, hogy egy falevélről olvasta fel, hogy közeleg a világvége. Hiába, ezek a tricksterek...

Hova tovább?
Ecuadorba.

2017. április 12., szerda

Feminista Magyar Népmesék 58. - Szögény asszony lánya

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző mesék itt olvashatók.

Hetek óta kerestem ennek a mesetípusnak egy ilyen változatát - erre tessék, teljesen más témában kutakodtam, hát nem szembejött?!


A szögény asszony lánya

A történet

Egy szegény asszonynak van egy nagyon szép, ám lusta lánya. Az asszony nem tűri a lustaságot, mivel azt reméli, a lánya jól házasodik majd, és eltartja őt is. Egy napon mérgében megveri a lányt. Arra jár egy királyfi, látja a szép lányt, kérdezi, miért veri az anyja. Az anya hirtelen azt hazudja, hogy a lány mindenből arany fonalat fon, nem lehet megállítani. A királyfi persze azonnal feleségül kéri a szép (és állítólagosan hasznos) lányt. A lány persze esküdözik, hogy ő nem fon aranyat, de a királyfi nem hisz neki.
Ugrás a palotához: A királyfi elment kendert venni, a lány meg búsan üldögél a kapuban. Arra jár egy öregasszony, és megkérni, mi bántja. A lány elsírja bánatát, mire az öregasszony megígéri, hogy ha kap valami pénzt, megoldja a problémát. Ez három nap alatt három öregasszonnyal játszódik el, és mindhárman nagyon hasonló taktikával segítenek a lányon: Szörnyen elcsúfítják magukat, és úgy jelennek meg a királyfi előtt (szájból kilógó műfogak, karomszerű körmök, dülledt szemek, szoknya alá rejtett disznóhólyag ami minden lépésnél trottyos hangot ad, stb.). A királyfi elrettenve kérdezi, mitől ilyen rusnyák a nénik, mire mind azt válaszolja, hogy a fonástól csúnyult meg ennyire. Erre persze a rémült királyfi megtiltja a feleségének, hogy valaha is fonjon - és boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

Mitől feminista?

Megint csak olyan történettel állunk szemben, ami egy általánosan ismert mesetípus "feministább" változata - ráadásul női mesemondótól. A sztori első fele (hazugság az aranyfonálról) a Pancimanci (nemzetközi nevén Rumpelstiltskin) típusba tartozik, a második fele (a három öregasszony) pedig a Három fonóasszony típusba, amit nép mesemondók nagyon szeretnek hozzácsapni az előbbihez - de általában csak az után, hogy a lánynak mágikus módon már a segítségére sietett a Pancimanci nevű kétes egyén, és megteremtette az aranyfonalat. Az is általános továbbá, hogy a három fonóasszony nem tettetésből rút, hanem valóban az, és hazudozás nélkül állítják, hogy a fonástól rútultak meg. Palásti Annuska meséjében ezekhez képest megfigyelhető néhány árnyalatnyi, ám annál lényegesebb különbség.
"Mindketten nem nézhetünk ki jól -
Vagy én, vagy a ház."
Azért szeretem ezt a mesét, mert a nőkkel szembeni két alapvető elvárást ütköztet meg egymással: A szépséget és a házimunkát. A lány szép, ám lusta; az anya hazugságának köszönhetően azonban a királyfi azt hiszi, hogy szép ÉS szorgos is. Amikor azonban a három öregasszonytól azt hallja, hogy a házimunka elcsúfítja a nőket (három példa már nem lehet kivétel, ugye), a fiatal férjnek választania kell: Szép legyen a nő, vagy dolgos? A három furfangos öregasszony tudatosan kijátssza a férfiúi elvárásokat egymás ellen, hogy megmentsék a lányt a lehetetlen feladattól - és ez teszi igazán feministává a mesét. A nők nem csak tudatában vannak a társadalmi elvárásoknak, de a saját hasznukra is fordítják őket. Extra szépsége a dolognak, hogy a harmadik öregasszony, aki disznóhólyaggal a lábai között "trottyoskodik" fel-alá, azt mondja a királyfinak, hogy a sok üléstől "tortyosodott el." Ezt több formában is lehet értelmezni, de nem kizárt, hogy utalás a nők... ööö, altesti rugalmasságára. Ami ugye mindennél fontosabb. Meg is retten rögtön az ifjú férj (aki nyilván nem tudja, hogyan működik a női anatómia).
Megint csak nők segítenek nőkön, amit mindig jó látni egy népmesében. Nagyon szeretem a furfangos vénasszonyok figuráját, akik előnyt kovácsolnak a saját tapasztalataikból (és a kinézetükből, mert a társadalom az idősebb nőket még kegyetlenebbül elítéli, mint fiatalabb társaikat), egy fiatalabb lány megsegítésére. Ők már régóta tudják, mi a dörgés, és segítenek a lánynak navigálni a zavaros vizeken. Külön tetszik, hogy mindenféle maskarákkal rútítják el magukat - az idős kor önmagában nem jelent csúfságot a mese világában sem. Munkájukért természetesen meg is fizetik őket. (Ez egyébként szokásos más verziókban is - ismerek olyat, ahol befogadja a lány a néniket a palotába, míg máshol egyenesen azt állítja, neki "két anyja" van).
Végül pedig tetszik a mesében, hogy a varázslat egy az egyben kimarad belőle. Az anya hazugságával indul, és az öregasszonyok hazugságával végződik; nem történik csoda, nincs elígért elsőszülött meg önmagától manifesztálódó aranyfonál. Ahhoz képest, hogy tündérmese-verzió, eléggé gyakorlatias sztori.

Amit érdemes átgondolni

Kérdés: Aranyásó-e a szegény asszony lánya? Tőrbe csalja-e a királyfit az öregasszonyok segítségével csak azért, hogy élete végéig lusta maradhasson? Ezen azért érdemes eltöprengeni, mert ez a mese azon kevés népmesék egyike, ahol a "lusta lány" nem "javul meg" a történet végére - hanem olyan lustán, ahogyan indult, boldogan él amíg meg nem hal. Megint csak egy apró részletre hívnám fel a figyelmet: Palásti meséjében a lány kereken megmondja a királyfinak, hogy nem tud aranyat fonni - csak a királyfi nem hiszi el neki. Azért folyamodik cselhez (az öregasszonyok segítségével), mert hiába állítja a maga igazát arról, hogy ki ő és ki nem (avagy, hogy mire hajlandó és mire nem), a férfi nem hisz neki. Ez sajnos a mai világban is elég gyakori jelenség.
Korábban már értekeztem arról is, hogy miért lehet egy mese feminista még akkor is, ha a gonosz szereplő (jelen esetben a gyerekét verő és kihasználó, hazug anya) is nő. A feminista meséknek nem követelménye, hogy minden nő szent legyen - ahogyan a feminizmus sem állítja azt, hogy nincsenek ostoba, gátlástalan, hazug, stb. nők. Jelen esetben az anya nagyrészt a társadalmi elvárást testesíti meg - legyen a lány szép ÉS szorgos, és ráadásul lesz szíves jól házasodni, hogy idős anyját eltarthassa. Míg a szülőket ápolni és eltartani általánosságban véve magasztos gondolat, felmerül a kérdés, bele lehet-e kényszeríteni ebbe a szerepbe például olyasvalakit, akit a szülei egész életében bántalmaztak (hint: nem). Ha én mesélném ezt a mesét, anyusnak tutira nem lenne helye a végén a királyi udvarban.

Források

Bereznai Zs. - Georgiádes I.: Tengöri Hereberi atyámuram. Palásti Annuska meséi. (Csongrád Megyei Levéltár, 2011.)
Mesemondó: Palásti Anna, 1941.

Megjegyzés
A mese két mesetípus kombinációja: ATU 500 (Pancimanci) és ATU 501 (A három fonóasszony), de mindkettőtől el is tér, nem is kicsit. A három fonóasszony figurája cserébe erősen a Párkákra emlékeztet, nyilván mitikus áthallásai is vannak.

2017. április 8., szombat

Az esőerdők mesekincse (Népmesék nyomában a világ körül 32. - Brazília)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Brazilian folktales
Livia de Almeida, Ana Portella, Margaret Read MacDonald
Libraries Unlimited, 2006.

A sorozat többi kötetéhez hasonlóan kiegyensúlyozott, szép gyűjtemény (de a szerkesztéssel még mindig nem vagyok kibékülve). Műfajok és kulturális háttér tekintetében is visszaadják a történetek Brazília változatosságát, és kapunk háttérinformációt az ország történetéről, a népek keveredéséről, helyi ünnepekről, és még a hagyományos étkezésről is. A mesék tematikus fejezetekre oszlanak, és mindegyik tartoznak források és megjegyzések is a kötet végén.

Fénypontok

A bennszülött legendák közül az Amazonas születése volt az egyik legszebb. A Nap és a Hold szerelméről szólt, és arról, hogy nem lehettek együtt, mert a szenvedélyük elpusztította volna a világot. A folyó a Hold könnyeiből született az elválás után. Ismét találkoztam egy régi kedvencemmel, a tupi indiánok mítoszával arról, Hogyan született az éjszaka. Az emberek a Nagy Kígyótól kérték el, egy kókuszdióba zárva, de hazafelé menet hallották belőle az éjszaka különös hangjait, és ezért feltörték a kókuszdiót, túl korán kiengedték az éjszakát, és majmokká változtak.
Ő az aguti
Az állatmesékben legtöbbször Jaguár húzta a rövidebbet különféle tricksterek, például Teknős és Aguti jóvoltából. Az egyikben például Teknős megölte Jaguárt úgy, hogy egy fáróla fejére ugrott; egy másikban pedig Aguti a Termeszek Királyának tettette magát azzal, hogy mézbe hempergett, és nyüzsögtek rajta a termeszhangyák.
Nagyon tetszettek az "Ijesztő mesék" fejezet történetei - különösen, mert általában nem kedvencem a műfaj, de ezúttal jól sikerült a válogatás. Az ördög a palackban mesében például egy féltékeny férj az ördögre bízta a feleségét, amíg elutazott - a feleség viszont túljárt az ördög eszén, bepalackozta, és csinált, amit akart. Hátborzongatóbb és szomorúbb volt az Éjszakai lény, ahol egy lányt hűséges kutyája még a halála után is védelmezni próbált a démon-szeretőtől (annak ellenére, hogy a lány nem hitt neki). Hajszál híján menekült csak meg az a lány, aki véletlenül egy olyan férfihoz ment feleségül, aki éjszakánként hatalmas bogárrá változott, és állatok vérét szívta. Afrikából, a bantu hagyományból kerültek át az Újvilágba a kibungo-hiedelmek; a kibungo egy szörny, ami embereket rabol a hátán található üregben, és később megeszi őket. Az egyik mesében egy bátor nagymama mentett meg egy lányt, a másikban pedig egy okos, madarakkal barátságban élő fiú mentette meg az egész faluját.

Kapcsolatok

Guaraná gyümölcs
A guaraná történetében hasonlóságot véltem felfedezni egy híres mítoszhoz - a főszereplő lányt ugyanis azért űztek ki egy idilli, elvarázsolt erdőből, mert egy kígyó elcsábította... Más mítoszokhoz hasonlóan pedig itt is egy eltemetett halottból sarjadt ki az első guaraná gyümölcs (jelen esetben a szemeiből, ami a gyümölcsöt elnézve logikus is). Észak-amerikai Coyote mesékre emlékeztetett a Repülő szemű rák, aki el tudta küldeni a szemgolyóit, hogy nézzenek körül; ám amikor Jaguár is megpróbálta a trükköt, néhány húsevő hal megette a szemeit, és Keselyű csinált neki újakat, csillogó gyantából (azóta Jaguár mindig hagy Keselyűnek húst). Más dél-amerikai országokból már ismerős volt az Égi mulatság, ahol Teknős beszökött a madarak partijára a Keselyű gitárjába rejtőzve - ám később észrevették, és a visszautat már sokkal gyorsabban tette meg...
Meglepő volt egy arab-perzsa eredetű mesével, Csótány kisasszonnyal találkozni ilyen távol a közel-keleti országoktól. Hasonlóan mókás, bár nem meglepő, hogy ide is eljutott a Kiskakas gyémánt fél krajcárjának spanyol-portugál változata, a Kopasz csirke. A tündérmesék közül majdnem mindegyik ismerős volt (Bolhabőr trón bolhabőr cipő helyett, ami ezúttal a Nyúlpásztor meséjébe futott ki; egy nagyon bájos varangyos változat a Macskacicóra; Holle anyó; Széttáncolt cipellők gonosz manóval, stb.).
Természetesen trickster is akadt bőven: A helyi legényt Pedro Malasartes-nek hívják (Pedro Urdemalas portugál haverja). Afrikai és amerikai trickster-történetekből köszönt vissza itt is a Kátránybábu használata (ezúttal majmot fogtak vele). A Halál-mesék között is sok sikerős volt, például a spanyol nyelvterületen népszerű Tía Miseria (Nyomor néni), és a "találkozunk Szamarkandban" helyi verziója is.

Hova tovább?
Peruba!

2017. április 5., szerda

Feminista Magyar Népmesék 57. - Répahős

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző mesék itt olvashatók.

A mai népmesénk megint csak rendhagyó; magyar szájhagyományból gyűjtötték, ahol generációkon át öröklődött, de eredetileg a sziléziai kultúrkörből származik.


Répahős

A történet


Egy királynak három lánya van, akikkel egy erdei patakhoz járnak nyaranta fürdeni. Egy nap a Répahős, aki egy földi szellem, elrabolja a legkisebb királylányt, Emmát, és leviszi magával a víz alá, föld alatti birodalmába. Szerelmes a lányba, és feleségül akarja venni, de Emma boldogtalan, magányos, és rosszul érzi magát. Ezt megmondja Répahősnek is, de az nem érez együtt vele: "Nagyon boldog vagyok én mög, hogy elrabolhattalak, mert mán régen fentem rád a fogamat." Azért abba beleegyezik, hogy társaságot kerít a lánynak: Kimegy a kertbe, és varázspálcájával emberré változtat egy csomó répát. Sajnos azonban a nyár végére a társalkodónők és komornyikok mind fonnyadni kezdenek, és Emma még mindig nem hajlandó feleségül menni a Répahőshöz, mág akkor sem, amikor ültet neki újakat. Végül sikerül rávennie a fogva tartóját, hogy bízza rá a varázspálcát; Répahős meg van győződve róla, hogy Emmuska már úgysem szökik meg tőle. A lány egy nap megkéri, hogy menjen ki a kertbe, számolja meg a palántákat - és amíg Répahős számolgat, addig ő veszi a varázspálcát, visszamegy oda, ahol annak idején leszálltak a föld alá, és a pálca segítségével visszatér a felszínre. Hazasiet a családjához, akik már meggyászolták, később férjhez megy, és boldogan él.

(Az Emmát kereső Répahős mindenféle kalandokon megy keresztül, néha megtréfál embereket, néha segít nekik, de Emmát többé nem találja meg.)

Mitől feminista?

Elrabolt királylány magát menti meg.
Valahol szeretem ebben a mesében, hogy a szokásos királylány-elrablós történet főhőse továbbra is a királylány marad, és nem a megmentésére induló akárki. Megtudjuk a meséből, hogy magányos és boldogtalan, és az "udvarló", aki elrabolta, és mindent megad neki, nem tudja elcsábítani. Más tündérmesékkel ellentétben a föld alatti birodalom királya nem változik csodás módon herceggé, nem szépül meg a szerelemtől (*köh*SzépségésSzörnyeteg*köh*), és hiába halmozza el a lányt társasággal és minden földi (föld alatti) jóval, nem sikerül szerelmet ébresztenie benne, Emma továbbra is a menekülésre gondol (ami, valljuk be, elég érthető reakció). Erőszak helyett csellel sikerül elrablója bizalmába férkőznie annyira, hogy megszerzi a varázspálcát, mert a Répahős abba a hitbe ringatja magát, hogy a lány nem fog elmenekülni tőle. Pedig de. Okos és talpraesett lány, annak ellenére, hogy megviseli a föld alatt töltött idő (úgy bátor, hogy közben emberi); van bátorsága megragadni a menekülésre nyíló alkalmat, és kimenteni magát a rabságból. Plusz tanulság a meséből, hogy a nem az nem - akármennyi ajándékot halmozol valakire, vagy akármennyire is szereted őt, ha az érzés nincs viszonozva, akkor nem is lesz. Szerelmet nem lehet vásárolni. Rabolni meg pláne nem.




Amit érdemes átgondolni

Répahősről sok egyáb történet is szól; néhányat Annuska is beleszőtt a mese második felébe. Néhol segítő, néhol kópé; szegényeknek pénzt ad, bűnösöket büntet. Tulajdonképpen egy trickster-figura, és attól függően, hogy épp melyik mesét halljuk/olvassuk/meséljük róla, lehet szeretni, vagy nem szeretni. A karácsonyi mesés programjaimban pl. szerepel egy Répahős-mese, amit nagyon szeretek.

Források

Bereznai Zs. - Georgiádes I.: Tengöri Hereberi atyámuram. Palásti Annuska meséi. (Csongrád Megyei Levéltár, 2011.)
Mesemondó: Palási Anna, 1941.

Megjegyzés
Répahős Annuska magyar verziója a német Rübezahl-ra. Rübezahl egy hegyi, erdei szellem, aki megtalálható a német, lengyel, és cseh hagyományban is. A fenti mese megtalálható Johann Karl August Musäus Legenden vom Rübezahl c. 18. századi könyvében.

2017. április 1., szombat

Minden, ami Uruguay (Népmesék nyomában a világ körül 31. - Uruguay)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

A mai napra rendhagyó bejegyzés jut - nem sikerült uruguayi mesegyűjteményt találni. Válogatáskötetekből halásztam össze kilenc népmesét, azokat fogom itt felsorolni, forrásokkal együtt.


Kétnyelvű kötet, válogatás Dél-Amerika déli országainak (Peru, Bolívia, Chile, Paraguay, Argentína, Uruguay) meséiből. Öt uruguayi mese volt benne. Egy rövid bevezetőből azt is megtudtam, hogy az uruguayi mesekincs jelentős része spanyol és olasz eredetű; sajnos bennszülött meséket csak elvétve lehet már gyűjteni.

A színes madarak folyója
Rövidke történet; leginkább a helyi madárfajok színes felsorolásával telik, és mese csak annyi belőle, hogy a guaraník a madarak sokfélesége nyomán nevezték el a folyót Uruguay-nak, ami az ő nyelvükön annyit tesz, "a színes [festett] madarak folyója."

Candombe dobok
Szintén kevés történet-jellege van; azt festi le érzékletesen, hogyan érkezett meg a dobok hangja az Afrikából elhurcolt rabszolgákkal együtt Uruguayba, és hogyan perdült táncra tőlük az egész állatvilág.

Ingele azt hitte, meghalt
Ezt a mesét eddig Naszreddin Hodzsával ismertem. Ingele, a bolond, maga alatt vágja a fát (szó szerint) egy ismerőse figyelmeztetése ellenére - és amikor lezuhan, a fejébe veszi, hogy az ismerőse a jövőbe lát. Megkérdezi hát tőle, mikor fog meghalni. Az ismerős közli, hogy majd akkor, ha a szamara hármat szellent. A szamár persze szellent is, mire Ingele hanyatt vágja magát, elhatározván, hogy akkor ő most halott. Később persze "feléled," és ezzel félholtra rémít pár másik embert.

A mate tea legendája
Ez egy szépséges történet volt arról, hogy Yasí, a hold guaraní istennője, le akart szállni a földre, hogy közelről láthassa a csodáit. Kószálás közben megtámadta egy jaguár, és egy halandó férfi sietett a segítségére; az istnenő hálából egy új növényt, a yerba matét növesztette ajándékul neki, hogy a főzetétől mindig erős, éber, és egészséges legyen.

A lajau (ombú) fa legendája
Szintén guaraní legenda. Tupá, a teremtő istenség minden fától megkérdezi, mit szeretnének a legjobban. Néhányan szép virágokat kérnek, mások erős törzset. Az ombú fa azt kéri, hogy legyen könnyű és porózus törzse, és széles koronája, hogy mindenkinek árnyékot adhasson. Az istenség az önzetlenségéért cserébe halhatatlanná is teszi a fát.
Ilyen szép nagy fa:



Más könyvekből összeszedett uruguayi mesék:

Zöld Moha Királyfi (Stories from the Americas)
Európai, esélyesen olasz eredetű tündérmese; Italo Calvino gyűjteményében Kanári Királyfi címmel szerepel egy nagyon hasonló változat. Egy lány zöld papagáj formájában látogató szeretőjét a mostohanővérei elüldözik, a lány pedig elindul, hogy visszaszerezze - ami a Szél, Hold, és Nap segítségével sikerül is neki.

A camlet (camalote) virág eredete (Ride with the Sun)
Indián legenda a hódítás korából. Egy fehér gyarmatosító lánya megment egy indián kisfiút a vízbe fulladástól, de őt magát elsodorja az árvíz. Tupá, a főisten hálából a lányt szépséges, kék színű vízi virággá változtatja. Ő lett a vízijácint.

Egy bolond fickó szomorú története (The King of the Mountains)
Ugyanaz a mese, mint Ingele, kicsit másképp kiszínezve.

A furfangos pórul jár (The King of the Mountains)
Róka úr azzal a hazugsággal akar lecsalogatni egy kakast a fáról, hogy új rendelet lépett érvénybe, miszerint egy állat se árthat a másiknak. A kakas erre ráhívja a vadászt a kutyáival, és a menekülő róka után kiabál: "Mesélj nekik a rendeletről!"

Hova tovább?
Brazíliába!

2017. március 29., szerda

Feminista Magyar Népmesék 56. - Az Aranyhajú és Kellemes

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző mesék itt olvashatók.

A mai bejegyzés hosszúra sikerült...


Az Aranyhajú és Kellemes

A történet


Adott egy rátarti, elkényeztetett, idegesítő királyfi, aki nem akar megházasodni, mert egyetlen lány sem elég jó neki. Végül egy napon hírül veszi, hogy egy távoli országban él egy királykisasszony, akinek tiszta aranyból van a haja - és látatlanban elhatározza, hogy ez aztán a neki való feleség. Csak éppen megkérni lusta, mondván "Én nem megyek utána, nem fáradok vele"; elküldi inkább egy tanácsosát egy csomó lakájjal, hogy szállítsák le a feleséget.
A tanácsos jelentkezik az Arany Királynál. Az öreg király azt válaszolja, kérdezzék meg a lányát: "Akihez ő akar hozzámenni, én csak ahhoz adom." Előadják a kérést a királykisasszonynak is, aki szintén karakán választ ad: "Én már aztán nem megyek! Egy olyan királyfihoz, aki még értem se jött? Én ahhoz megyek, akit szeretek. De látatlanban hogy szeressem? Ki hallott már ilyet?" A kérők feleség nélkül kullognak haza, pedig a királyfi már a menyegzői lakomát is előkészítette.
Nem sokkal később egy Kellemes nevű szolgafiú a cselédekkel kártyázva megjegyzi, hogy ő bizony el tudta volna hozni a királykisasszonyt. Ezt hallván a királyfi féltékeny lesz, és egy toronyba zárja Kellemest. A szolga azzal könyörgi ki magát a toronyból, hogy nem magának hozta volna a lányt, hanem nyilván a királyfinak. Kap is rögtön pénzt, paripát, és indulhat leánykérőbe.
Kellemes valóban jó munkát végez; sikerül megszerettetnie a királyfi gondolatát az aranyhajú lánnyal... ám a lány még annál is jobban beleszeret magába Kellemesbe. Meg is mondja rögtön a fiúnak, hogy hozzámenne szívesen, de Kellemes tiltakozik: Ő a királyfit sohasem csapná be vagy árulná ál. A királykisasszony ettől kicsit rosszkedvű lesz, és mindenféle feladatokat állít Kellemes elé (tóból gyűrű visszaszerzése, oroszlánvadászat, satöbbi). Amikor Kellemes mindet elvégzi, a királykisasszony beleegyezik a házasságba, és felesül megy az elkényeztetett királyfihoz
A baj csak az, hogy a lány továbbra is Kellemest szereti. A tény a férje figyelmét sem kerüli el, így Kellemest másodjára is a toronyba zárják. A királyfi féltékenységének viszont még ez sem szab határt; elhatározza, hogy megmosdik a királylány szobájában tartogatott életvízben, hogy szebb és erősebb legyen, mint Kellemes... de sajnos rossz kancsót választ, a halál vizében mosdik meg, és meg is hal azonnal.
Miután ily módon elhárult az akadály a szerelmük elől, Aranyhajú és Kellemes végül összeházasodnak.

Mitől feminista?


Akutális és témába vágó illusztráció
A királyfi a mesében egyértelműen negatív, elítélendő szereplő - és sok dolog, amiért elítéltetik, az emberi kapcsolatokról szól (nemtől függetlenül). Rögtön a mese elején kijelenti, hogy ő ugyan nem fárad a lánykéréssel - nyilvánvalóan az a fajta, aki el sem tudja képzelni, hogy neki egy nő nemet is mondhat (hint: a legtöbb nő találkozott már ilyen személlyel, általában a gazdagabbjából). Cserébe az öreg Arany Király közli, hogy a lánya ahhoz megy, akihez ő szeretne (tessék, egy feminista apa), a királylány pedig kerek perec kijelenti, hogy nem megy olyasvalakihez, akit nem is ismer (ami népmesében ritkaságszámba megy).
És akkor jön Kellemes.
Szeretem, hogy a királykisasszony közli Kellemessel, hogy szerelmes belé, és hozzá akar menni feleségül. Ritkán látni olyan női alakot, aki kezdeményez, mert a mesék és a társadalom bevett szokásai szerint a férfiaktól várja el mindenki, hogy kezdeményezzenek - a férfi a vadász, a nő a préda, és ha ez a helyzet felborul, akkor mindenkinek illik nyomorultul éreznie magát. Pedig semmi ok nincsen rá, hogy ez így legyen (főleg, mert mindkét fél szív az elvárásokkal). A királykisasszony kinyitja a száját, és elmondja, mit érez, és mit akar.
Kellemes pedig nemet mond. Nem azért (ld. alább) mert nem tetszik neki a lány - hanem azért, mert nem akarja a királyfit (gazdáját, munkaadóját, uralkodóját, stb.) "elárulni" azzal, hogy olyan lányt vesz feleségül, akit a másik férfi már "kinézett magának."
Mondjuk el megint, hangosan, hogy a hátsó sorban is hallják: EMBERI LÉNYT NEM STOPPOLHATSZ LE. Attól, hogy a királyfi látatlanban közölte, hogy neki ez a lány kell (mert jól mutat mellette), a lánynak nem kötelessége igent mondani. Normális, értelmes, emberi párkapcsolatban nincs olyan, hogy "én láttam meg előbb." Olyan sincs, ha már itt tartunk, hogy "a haveromnak tetszik, ezért én jobb, ha nem is nézek feléje, inkább szívjunk mind a ketten, hogy a harmadik személy ne legyen féltékeny."
A királykisasszony hiába győzködi, hogy fogadja el a szerelmét, Kellemes makacsul kitart az ígérete és a becsülete mellett - így végül a lány a királyfi felesége lesz, de továbbra sem őt szereti, és ez annyira látványos, hogy mindhárman megszenvedik a házasságot: Kellemes toronyba kerül, a királylány emészti magát, a királyfi pedig féltékenységében önmagát kérdőjelezi meg, és annyira elkeseredetten akar "jobb" lenni, mint a riválisa, hogy a végén bele is hal.
Nem egyedüli esetről van szó: A "király nevében érkezett kérő beleszeret a menyasszonyba" nagyon elterjedt motívum (ld. Trisztán és Izolda). Ezekben a mesékben, legendákban a becsület áll szemben a szerelemmel - de a "becsületnek" itt egy olyan érzelmezéséről van szó, ami a nőt birtokolható értéknek tekinti, amire a felsőbbrendű személynek, vagy az első megtalálónak joga van, ami felülírja a nő saját választását/boldogságát. Ha a lányt egyszer "lestoppolta" valaki, akkor a második kérőnek a becsülete múlik rajta, a szerelmet választja-e, és sajnos amikor a becsület győz, ezek a történetek ritkán végződnek boldogan - pont azt illusztrálva, hogy az elvakult, hipermaszkulin becsületkép milyen könnyen torkollik tragédiába. A "disrespect" (tiszteletlenség) a mai napig egy gyakran felemlegetett kifogás mindenféle szörnyű dolgok elkövetésére.
(Ellenpéldának pedig ott van a Dietrich-mondakör verziója Trisztánra, ahol nem csak megszöknek a szerelmesek, de gyorsan le is fekszenek egymással, hogy a szüzességét vesztett lányt a király már ne kérje vissza. Happy end. Német gyakorlatiasság.)
Összefoglalva: A királylány tudja, mit akar, és ki is mondja; a "bros before hoes" mentalitás pedig oda vezet, hogy a hűségből csoportos szenvedés lesz. A királyfit a saját elvakult rátartisága és versenykényszere kergeti a vesztébe.

Amit érdemes átgondolni

Ezen a történeten is érdemes alaposabban elrágódni. Az egyik fontos részlet, amit kiemelnék, Kellemes győzködése. A nem az nem, akár férfiról, akár nőről van szó. Ha Kellemes saját maga miatt mondana nemet a királykisasszony közeledésére, mert a lány nem tetszik neki, akkor teljesen más történetről lenne itt szó (arra is van mesetípus, Putifárnétól ismerős lehet). Ez esetben az a különbség, hogy Kellemesnek feltehetően tetszik a lány (a végén boldogan feleségül veszi), és csak kötelességtudatból mond neki nemet.
Szintén érdekes kérdés, hogy vajon a királykisasszony miért mond mégis igent a királyfinak, miután Kellemes elutasította. Személyes olvasatom szerint azért, mert így közel tud maradni Kellemeshez; de mesemondótól függően más értelmezéseket is el tudok képzelni.

Források

Varga D.: Ritkaszép magyar népmesék (Hét Krajcár Kiadó, 1998.)

Megjegyzés
Varga felsorol egy rakat könyvet, amikből a meséket válogatta, de még nem sikerült kinyomoznom, pont ez a mese melyik gyűjtésből származik. Az biztos, hogy eredetileg nem ez a címe.

2017. március 25., szombat

Lúdas Matyi és Pávás Juan (Népmesék nyomában a világ körül 30. - Argentína)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Cuentos y leyendas populares de la Argentina
Berta E. Vidal de Battini
Ediciones Biblioteca Nacional, 2013.

Egy argentin mesemondó barátnőm ajánlása nyomán találtam ezt a könyvet, ami egy régebbi, sok kötetetes néprajzi gyűjtésből készült válogatás. Még így is kis híján négyszáz oldal, kiadós bevezetővel, ami főleg a mesék nyelvezetéről szól. Utóbbi külön hasznos volt, ugyanis a szövegeket meghagyták abban a nyelvjárásban, amiből gyűjtötték őket - ezért voltak olyan szépségek a könyvben, hogy "güeno" volt "bueno" helyett, meg "jue" volt "fue" helyett, meg lemaradtak a szavak végéről betűk. Legtöbbször úgy sikerült megértenem a meséket, hogy hangosan kiolvastam őket, és leesett, mit akartak mondani. Voltak bőségesen guaraní, kecsua, és egyéb indián szavak is, amiket a szerkesztők szerencsére gondosan lábjegyzeteltek (több, mint öt szót számoltam össze a tatura, például). Minden meséhez odaírták a régiót, ahonnan származik, a mesemondó nevét és életkorát, valamint a gyűjtés évét és helyét is. A könyv elejében állatmesék vannak, majd később klasszikus tündérmese-típusok, majd helyi legendák, hagyományok, és néhány tréfás mese is. Sok mesetípusból több verzió is került egymás mellé, amit nagyon élveztem; érdekes volt látni, hogyan mesélik ugyanazt a történetet az ország különböző részein. Azt az egyet sajnáltam, hogy térkép, valamint típus- és motívum-mutató nem volt hozzá, de amúgy nagyon kerek, olvasmányos, érdekes gyűjtemény.

Fénypontok

Tatu, armadillo, quirquincho, piche
Az állatmesék közül nagyon szerettem azokat, amikben szívem csücske, a tatu szerepelt. A tatu, a róka, és a kenyérárus pl. arról szólt, hogy a tatu döglöttnek tettette magát az úton, mire betette az árus a kenyeres kosárba, hogy majd később megfőzi otthon; menet közben a tatu kidobálta a kenyereket a kosárból, majd ő is meglógott. Amikor a róka próbálta ugyanezt, ahelyett, hogy felvették volna, még bele is rúgtak, hogy biztos döglött legyen...
Pedig a bébi bagoly cuki
Nagyon tanulságos volt a Bagoly gyermekei című mese, amelyben a madarak királya a madarak gyerekeit ette. A bagoly összebarátkozott a királlyal, és addig hízelgett neki, míg megígérte, hogy az ő gyerekeit nem fogja megenni - de amikor megkérdezte, honnan ismeri fel őket, a bagoly azt válaszolta, hogy "hát az enyémek a legszebbek." Erre a madárkirály a biztonság kedvéért a legrondább fiókákat ette meg... amik épp a bagoly gyerekei voltak. Ízlések és pofonok, ugye.
Nagyon szerettem az állatok védelmezőiről szóló helyi legendákat is; őket néhol Coquena, máshol Yastay néven emlegették; minden állatfajhoz tartozott egy-egy, és az volt a dolguk, hogy megfenyegessék vagy megleckéztessék a vadászokat, ha túl sokat vagy feleslegesen öltek.
A tündérmesék közül tetszett A fösvény, a haspók, és a jó fivér története, akik külön-külön indultak vándorútra. Az első két testvér csak egy kívánságért cserébe adott enni egy öreg koldusnak - az első azt kérte, minden, amihez hozzáér, változzon arannyá; a második sohasem akart kifogyni a kenyérből és a sajtból (persze mindkettejük megszívta a kívánságát, a szokásos módokon). A legkisebb fiú jószívűen adott enni a koldusnak; ő azt kapta ajándékba, hogy mindig talált a zsebében pénzt, és biztonságos módon meggazdagodott.
Szintén nagyon szerettem a Három fonóasszony mese argentin változatát, ami itt A purgatóriumi lelkek néven szerepelt. Anya és lánya megidézte a purgatóriumi lelkeket, hogy segítsenek nekik a munkában, és a lelkek szőttek-fontak helyettük; aztán ők jelentek meg a királyfi előtt is, hogy elrettentsék a további munkák kiadásától, amikor feleségül vette a "szorgos" lányt.
Nagyon tetszett az a mozzanat egy ördgönek-lelket-eladós mesében, hogy a lelke árán meggazdagodott, ám alapvetően jóságos úr csak egy rég feledésbe merült vers árán tudta megváltani magát. Bejárta érte a fél világot, hogy találjon valakit, aki még emlékezett A tizenkét szó című ráolvasásra; végül egy öreg anyóka fel tudta idézni a (gyerekkorában anyjától hallott) sorokat, és így hősünk megmenekült az ördögtől. Az élő szájhagyomány életeket menthet...
Volt egy érdekes vízözön-legenda is, mely szerint egyes emberek a föld alá menekültek a vízözön elől és nagy agyagedényekben bújtak el (ezért lehet ásás közben agyagedényekben emberi csontokat találni), mások pedig óriáskaktusszá változtak: A kaktusz törzse az anya, és annyi ága van, ahány gyereke volt.

Kapcsolatok


Nandu
Az állatmesék között több ismerős is volt - például a Tigrisen lovagló róka esete, amit Rémusz bácsi meséiből nyúllal ismerhetünk, vagy A tatu és a róka üzlete, ahol ketten együtt művelték a földet, és a tatu mindig megkérdezte, a róka a termés "tetejét" vagy "alját" kéri-e (amikor az alját kérte, búzát vetett, amikor a tetejét, akkor krumplit, amikor meg mindkettőt, akkor kukoricát) - ez utóbbival nagyon sok kultúrában találkoztam már. Sőt, volt Kiskakas is, aki gyémánt fél krajcár helyett az aranyát szerette volna visszaszerezni a királytól, meg Róka és kígyászkeselyű (róka és gólya helyett, akik egy tányérból esznek, avagy nem esznek). A kedvencem talán A róka és a holló visszavágós verziója volt, ahol elsőre sikerült a sajtot kicsalni a holló szájából, de másodjára már követ dobott le, és kitörte a róka fogait. És természetesen itt is volt állatok közötti versenyfutás, ezúttal nandu és varangy között.
Tetszett a Hófehérke argentin verziója is (A féltékeny királyné), ahol a gonosz királyné a lány édesanyja volt, és a királykisasszony hét törpe helyett huszonöt rabló házában talált menedéket, akik mind a testvérükké fogadták. A végén csak akkor volt hajlandó feleségül menni a királyfihoz, ha a fivéreinek elengedték a büntetését...
Midász király szamárfülei helyett itt agancsos királyokkal találkoztam (de a történet maga ugyanaz volt), volt Tárulj, szezám!, és akadt hét napjait éneklős mese is, amit eddig ír tündérekkel ismertem, de itt kisördögök voltak a szereplők. A hasonlóságok fénypontja pedig kétségkívül az volt, hogy itt Pávás Juannal találkoztam Lúdas Matyi helyett...

Hova tovább?
Uruguayba.

2017. március 22., szerda

Feminista Magyar Népmesék 55. - Mirci

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző mesék itt olvashatók.

A mai mese egy közismert mesetípus feminista (feministább?) változata.


Mirci

A történet


A Macskacicó (Magyar Népmesék)
Mesénk egy királylánnyal kezdődik, akit feleségül kér egy boszorkány fia - ám a királylány kiteszi a kérő szűrét, mire a boszorkány bosszúból macskává változtatja.
Kicsivel később egy király világot látni, szolgálatot keresni küldi a három fiát. A két idősebb fivér a tövises vadonba küldi a legkisebbet, ahol egészen elrongyolódik, míg össze nem találkozik Mircivel, aki hazaviszi magával a palotájába. Mirci, a palota macska-úrnője, felfogadja a királyfit szolgálatba; három nap alatt ki kell irtania a tüskéket a palota körül, a kertben, és a fél határban. A királyfi megteszi, amit kérnek tőle, és a szolgálat végén Mirci szépséges új ruhával fizet neki.
A királyfi a rongyos ruhát a szép öltözet tetejére húzza, és a két fivére hazáig gúnyolódik rajta. A király, hallván a hírt, elszomorodik, de csak annyit mond: "Nem baj, legközelebb bajd jobb helye akad." Aztán persze a királyfi leveszi a rongyos gúnyát, és a fivérei irigykednek rajta.
Másodjára a király azzal küldi ki a fiait, hogy aki a legszebb lovat hozza, azé a fele királyság. A legkisebbet megint a tövises útra küldik, és megint Mirci palotájában köt ki. Mirci megígéri, hogy csodás paripát kap, ha három nap alatt beveti a kertet, a szántóföldet, és a fele határt. A királyfi meg is teszi, és csodás paripát kap érte (ami megint csak akkor változik gebéből táltossá, amikor a fivérek már kigúnyolódták magukat).
Harmadszorra feleséget keresni indulnak el a királyfiak (aki a legszebbett hozza, azé a fele királyság). A legkisebb királyfi visszatér Mircihez, aki ígér is neki feleséget, ha három nap alatt learatja a kertet, a szántóföldet, meg a határt. A királyfi el is végzi a munkát, ám amikor visszatérne a palotába, a gonosz boszorkány útját állja. A királyfi elkergeti a boszorkányt, és megszerzi a palota kulcsait - az ajtót kinyitva pedig szeme találozik az immár királylánnyá változott Mircivel. Esküvő, boldogság, királyság, satöbbi.

Mitől feminista?

Ez a mese az AaTh 402-es mesetípusba (Macskamenyasszony) tartozik; nemzetközi viszonylatban is rengeteg változata van. Nálunk a legismertebb talán a Macskacicó. Mircit azért válogattam be ide a sorozatba, mert néhány apró részletében lényegesen eltér a legtöbb változattól, és ezzel olyan példává válik, ami bemutatja, mennyire sokat változtathatnak a mesélés legkisebb mozzanatai is egy-egy ismert mesetípus egészén.
Először is kiemelném a mese kezdetét: a legtöbb verzióban nem szoktuk megtudni, mitől lett macska/béka/egér az elvarázsolt királykisasszonyból - itt viszont megkapjuk a háttérsztorit is. Mirci visszautasított egy kérőt, és ezért (a mese által egyértelműen igazságtalannak bemutatott) büntetés érte; már a mese elején kapunk egy érdekes jellemrajzot a királylányról, aki a maga feje után megy, és tudja, hogy mit akar.
Ami leginkább megfogott a történetben, az a két főszereplő közötti egyenlőség volt. A legtöbb változatban ugyanis a királyfi egyszerűen felbukkan az állatmenyasszony házában, és mindent megkap, amit csak kíván. Sokszor előre megegyeznek, hogy a macska a felesége lesz (vagy, mint a Macskacicóban, konkrétan belezsarolják az ígéretbe). Az ismertebb változatokban a király feladatai - ruha, kenyér, stb. - mind a menyasszonyokat hivatottak tesztelni (melyik főz/varr/néz ki a legjobban). Mirci esetében viszont a királyfi nem feleséget keresni el, és Mircivel, aki saját palotája ura, egyenlő félként köt alkut. A királyfi elvégzi a feladatokat, amiket rá bíznak, cserébe pedig megkapja, amit keres (ruhát, lovat). Megdolgozik érte. A szolgálat és a ló a királyfi saját képességeit dicsérik, nem Mircinek kell magát bizonyítani velük; a királyfi nem kap meg mindent csak azért, mert a macska el van keseredve, és minden áron menyasszony akar lenni. Együtt a mese kezdő jelenetével inkább úgy tűnik, hogy Mirci választja a királyfit, és a házasság fel sem merül addig, amíg jobban meg nem ismerte őt.
Férfiúi reprezentáció szempontjából érdemes megemlékezni a fivérekről és a királyról. Előbbiek egyértelműen a kinézethez és az anyagi javakhoz kötik a férfi értékét - kinek van a legjobb kocsija lova, kinek van a legjobb ruhája, és végül, hogy kinek van a legszebb nője (ahogyan a Tankcsapda mondotta volt). A király is ezeket a kritériumokat támasztja az örököseinek. Cserébe viszont amikor a fivérek az apjuknak pletykálnak arról, hogy a legkisebb királyfi rongyos vagy gebéje van, a király nem száll be a gúnyolódásba - csupán annyit mond, hogy "majd legközelebb." A hirtelen, első ránézésre történő ítélkezés pedig visszaüt a fivérekre.

Amit érdemes átgondolni

Nyilván feminista szemmel sok helyen akár bele is lehetne kötni a történetbe - miért szükséges egy királyfi ahhoz, hogy Mircin megtörjön az átok? Miért kell a gonosz elátkozónak a királyfi anyjának lennie (minek a női főgonosz)? Miért szerepel a "feleség" a megkívánt javak sorában?... Amiért mégis szerettem volna beválogatni ezt a mesét a sorozatba, az az volt, hogy az ismertebb verziókhoz képest még a fenti kérdésekkel együtt is sokkal kiegyensúlyozottabb, nőbarátabb történet, az apró változtatásoknak köszönhetően, és egy szimpatikus, karakán macska-királylányt mutat be nekünk. Nyilván ha én mesélném, alakítanék rajta még egy picivel tovább is - ahogyan Mirci egykori mesélője is tette a Macskacicó után. Így alakulnak a mesék, mindenkinek a szája íze szerint.

Források

Ambrus É.: A nyelves királykisasszony (Rege Kiadó, 1990.)
Berze Nagy J.: A bűbájos lakat (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1980.)
Berze Nagy J.: Sárkányölő Sebestyén (Móra Könyvkiadó, 1969.)

Amennyire meg tudom állapítani, a két Berze Nagy könyv ugyanazt a szöveget tartalmazza.

Megjegyzés
Nagyon szeretem ennek a mesetípusnak a finn változatát, ami Egérmenyasszony címen ismert.

2017. március 18., szombat

Amikor az állatok emberek voltak (Népmesék nyomában a világ körül 29. - Paraguay)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Paraguayból megint csak nem volt egyszerű gyűjteményt találni. Az első kettő, amit megrendeltem, guaraní mítoszokról szólt, de maguk a történetek nem voltak leírva; így aztán egyetlen bennszülött népre szűkítettem a kört.


Folk literature of the Makka Indians
Johannes Wilbert and Karin Simoneau
UCLA Latin American Center Publications, 1991.

Ez a könyv egy Paraguayban élő kicsike népcsoport, a makka (maká, macca, stb.) indiánok történeteit foglalja össze egy hosszabb, eddig 24 kötetet számláló néprajzi sorozat részeként. A makák ma már kevesebb, mint kétezren vannak; a meséket a hetvenes években gyűjtötték, amikor a legtöbb mesemondójuk még alig beszélt spanyolul. A kötet 108 mesét, mítoszt, és legendát tartalmaz, sokukat több verzióban is, hogy mutassa, hogyan változhat egy történet szövege egyik mesemondótól a másikig (ezt külön értékeltem). Amúgy igazi néprajzi kiadás, benne van minden, ami szem-szájnak ingere: Információ a mesemondókról, motívum- és típusmutató, egy bőséges bevezető, és mindenféle függelékek. A történetek maguk cenzúrázatlanul, felvételről szó szerint átírva szerepelnek, így egyrészt sok bennük a szóismétlés, másrészt viszont legalább ízelítőt kapunk belőle, hogyan hangzottak élőben. Sokuk eléggé durva tartalmakkal (nemi erőszak, gyilkosság, stb.) bír, de voltak azért kevésbé megrázó példányok is.

Fénypontok

Az egyik kedvenc történetem egy legényről szólt, akit az apósa minden áron el akart veszejteni azzal, hogy egy óriáskígyó lakta folyóhoz küldözgette. Eleinte midnenféle barátságos állatok (vidra, nutria) a fiú segítségére siettek, de végül csak lenyelte a kígyó; két napot töltött a gyomrában, míg látványosan meg nem menekült, de elvesztette a haját és a szemöldökét... Szintén nagyon tetszett A lány, aki egy fához ment feleségül, melyben egy guajakfa változott szerető (és bőséges aratást hozó) férfivá.
Tatu összegömbölyödve
Egy egész fejezetnyi legenda szólt Jaguárról, aki nem csak totemállat, de sámán is - és mégis gyakran ő húzta a rövidebbet. Egy mesében például megölte a Tatu gyermekeit, mire Tatu anyuka betegnek tettette magát, hogy kihívják hozzá a sámánt. Amikor Jaguár a tatu fölé hajolt, az anyuka összegömbölyödött, a páncélja közé csípte a jaguár orrát, és addig szorította tűzön-vízen át, míg a gyilkos ki nem múlt. Én ezt személy szerint happy endnek vettem, bár a legtöbb Jaguár-legenda végén a fazekasmadár általában felbukkant, hogy felélessze a ragadozót.
Nagyon szerettem, hogy a történetek színesek voltak, tele képekkel, amik megfogták az embert. Több legenda szólt arról, honnan szerezték a színeiket a madarak, és volt egy népi hős is, akinek sárga pillangók alkották a bőrét. Előfordultak ezen kívül mindenféle mitikus népek. A fukus lei például olyan erdei emberek törzse, akik gallyaknak tűnnek, és ha nem vigyáz az ember, véletlenül a tűzbe dobhatja őket; és volt egy olyan törzs is, ami csak vak férfiakból állt. A legszokatlanabb lény a Hegyes Láb nevű fickó volt, aki az egyik sípcsontját hegyesre faragta, és azzal vadászott gyanútlan utazókra.
Köss belém
Szintén érdekes, és meglehetősen gyakorlatias, volt az a történet, mely szerint az idők kezdetén nem lehetett a nőkkel közösülni, mert piráják laktak a hüvelyükben. Egy okos sámán / hős / madár (héja) addig táncoltatta a nőket, míg az ugrálástól kipotyogtak belőlük a piráják, előbb a nagyobbak, majd a kisebbek is, míg végül csak egy kicsike maradt mindenkiben, ami azóta is harapdálja őket - ezért menstruálunk (nagyjából olyan érzés is). A mensturáció egyébként több történetben is előfordult; a fentebb említett vak férfiak törzsét egy menstruáló nő gyógyította meg, és volt egy gyakori legenda arról is, amelyben egy asszony emberevő szörnyeteggé változott, mert a férje arra kényszerítette, hogy a menstruációja alatt is főzzön.

Kapcsolatok

Sikerült ezen a váratlan helyen találkozni a vasorrú bába egy távoli rokonával, Vasorrúval, aki vas orra segítségével csalt tőrbe és ölt meg mézkereső embereket, amíg Héja túl nem járt az eszén. Szintén váraltan volt egy vízi lóval találkozni, aki nagyban hasonlított a kelta kelpie-re meg each uisge-ra - csodás ménként jelent meg, és vízbe fojtotta az áldozatait.
Megint csak találkoztam bőségesen trickster-történetekkel, bár ezúttal egyik sem fogott meg különösebben. A maka indiánok egyik trickstere a Róka, a másik pedig egy Tip'a nevű személy; utóbbi elég negatív figura volt, nőket erőszakolt, és általában a történet végén meg is ölték érte. Hasonlóan járt Jaguár is, aki egy Daidalosz és Ikarosz mítoszát idéző történetben repülni tanult a keselyűtől, de a nap megovasztotta a viasszal felragasztott tollakat, és a jaguár a vesztébe zuhant.
Volt történet egy csillagmenyasszonyról; indián legendák között sokukkal találkoztam már, és biztos vagyok benne, hogy még fogok is. Szintén volt égig érő fa, amin az indiánok az égbe jártak halászni, amíg valaki le nem égette - ez több óceániai mítoszra is emlékeztetett. Szintén óceániai történetekből volt ismerős az asszony, akinek egy angolna volt a szeretője.
És természetesen szinte már mondani sem kell, hogy volt egy állatos-versenyfutós mese is - ezúttal egy nandu és egy kullancs között. Össze kéne írni, kikkel találkoztam eddig...

Hova tovább?
Argentínába.

2017. március 15., szerda

Feminista Magyar Népmesék 54. - A kalapvári kisasszony

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző mesék itt olvashatók.

A mai mese tulajdonképpen nem egy mese, hanem egy egész mesetípus - annak viszont csak az első fele. Majd meglátjátok.


A kalapvári kisasszony

A történet

Egy királykisasszonyt a saját apja akar feleségül venni.
A legtöbb magyar változatban ez azért van így, mert a meghalt királyné meghagyta, hogy csak olyan asszonyt vehet el utána a férje, aki ugyanolyan szép / rámegy a cipője/papucsa/csizmája / ugyanolyan anyajegye van / más módon felér hozzá. Az özvegy király égen-földön feleséget keres; végül felnő a kislánya, és kiderül róla, hogy az anyja szakasztott mása. Egy szó mint száz, a királyi apa közli, hogy feleségül fogja venni. A lány sír, tiltakozik, elborzad, de nincs menekvés az apa döntése elől.
A rémült királykisasszony egy idős asszonynál keres menedéket és tanácsot. Ő egyes verziókban boszorkány, máshol bábaasszony, jósnő, dajka, vagy egyéb tudós hölgy. Azt tanácsolja a királykisasszonynak, hogy kérjen eljegyzési ajándékokat az apjától - csináltasson vele három rend ruhát (aranyat, ezüstöt, gyémántot; csillagokból, tollakból, virágokból, stb.). A negyedik rend ruha pedig rongyokból, tetűbőrből, egyéb undorító dolgokból készül; a királykisasszony ebben álcázza magát koldusnak, és a három értékes ruhával (vagy az anyja más értékeivel) elmenekül otthonról.
Idáig a "feminista" rész. 
Ami ez után történik, a legtöbb változatban Hamupipőkére hajaz. A lány szolgálónak áll egy várban; a szép ruhákat felvéve eljár a bálba és táncol a királyfival, majd mindig visszavedlik koszos konyhalánnyá, amíg ki nem derül az igazság. A mese a címét onnan kapta, hogy amikor a lány szolgáló, a királyfi veri, gonoszul bánik vele, mindenféle dolgokat vág hozzá - amit aztán a lány a bálban azzal idéz fel, hogy hazudik a királyfinak, honnan jött (Korbácshát, Pálcahát, Seprűvár, Kalapvár, stb.). A végén persze van esküvő és happy end. 

Mitől feminista?

Sokat rágódtam ezen a mesén, mert az első felét nagyon fontosnak tartom, a másodikkal viszont személy szerint nem tudok megbarátkozni. Végül úgy döntöttem, hogy csak az első felét fogom a sorozat szempontjából érdekesnek tekinteni, így az elemzésben is csak arról lesz szó.
A mese első fele ugyanis nagyon komoly, és hagyományos mesékben ritkán érintett témát boncolgat: A családon belüli erőszak és a vérfertőzés tabuja jelenik meg benne. A mese persze úgy forgatja a dolgot, hogy a haldokló anyának tett ígéret indítja el a folyamatot - ez azonban nem változtat rajta, hogy elég sötét alaphangon indul a történet, ahol az apa nem hajlandó az adott szavát megszegni a saját lánya és az emberi tisztesség érdekében sem. Fontosabb neki, amit megígért, mint az, hogy ne vegye el a saját lányát feleségül. Több mesében konkrétan "erőlteti" a dolgot vagy "erősködik", vagy "kegyetlen" apaként jelenik meg. A lány sír, tiltakozik, reszket, kiborul, közli, hogy "inkább meghalok" - konkrét jeleit adja annak, hogy szenved, de a király döntését nem tudja megváltoztatni, tehetetlen vele szemben. Végül - és ez az a mozzanat, amit különösen fontosnak tartok - egy idősebb asszonyhoz menekül, segítséget kér - és kap. A női összetartásnak szép példáját látjuk a mesében, ahol egy idősebb, tudós asszony segíti ki a királylányt a bajból, mégpedig nem is akárhogyan: Segít neki megszerezni a kellő forrásokat ahhoz, hogy el tudjon szabadulni otthonról, és a saját lábára álljon
A családon belüli erőszakkal kapcsolatban nagyon gyakran felmerül a "de miért nem hagyta ott?" kérdése. Azok, akik szeretik az áldozatot okolni azért, hogy "nem hagyta ott hamarabb" a bántalmazóját, gyakran figyelmen kívül hagyják a tényt, hogy ha valakit olyan sarokba szorítottak, ahol nincsenek saját forrásai vagy lehetőségei, akkor nagyon nehéz önerőből kitörni a helyzetből. Ha nincs pénz, és nincs hová menni, akkor hiába a szenvedés, a menekülés is kilátástalannak tűnik. A mesében tehát a bábaasszony nem egyszerűen kimenekíti a lányt, hanem segít neki tanáccsal és támogatással, hogy fel tudjon készülni a menekülésre. A ruhák "megrendelésével" és az álruha elkészítésével (amit néhol maga a bába varr) olyan forrásokat teremt, amik a mese későbbi részében megvédik a lányt (álruha, hogy az apja ne találjon rá), elviszik otthonról (repülő láda), és biztosítják, hogy szebb jövője legyen (báli ruhák). Ezek mind olyan dolgok, amik a való életben is fontosak ahhoz, hogy valaki kikerülhessen egy bántalmazó kapcsolatból. 
Mesemendóként és feministaként is fontosnak tartom ezt a mesét, mert az első fele fontos témát értint, és csodásan szép szimbólumokat használ a megjelenítésére. A második felén mindenki rágódjon el maga.

Amit érdemes átgondolni

Nem mondom, hogy a mese második fele nem értékes, vagy nincsen benne semmi mélyebb mondanivaló. Azt például szeretem, hogy a királykisasszony a menekülés után munkát talál magának, és új életet kezd. Néhol még segítői is akadnak, férfiak és nők egyaránt (máshol viszont ők is rosszul bánnak vele). Még azt is el tudom nézni, hogy a happy end egyenlő a házassággal, amit a lány a szépségével ér el - ízlések és pofonok. Az viszont borzasztóan zavar, amikor a jövendőbeli férj veri, bántalmazza, szidja a szolgálólányt (korbácsolás?! most komolyan?!), és csak akkor bánik jól vele, amikor szépséges, báli ruhában van, és királykisasszonynak hiszik. Mindenki rágja át maga - vagy keressen olyan verziókat, ahol ez nem szerepel (ritka, de létezik a magyarban is, pl. Kormoska).

Források

Hajnal János

Dégh L.: Kakasdi népmesék I. (Akadémiai Kiadó, 1955.)
20.

Dömötör Á.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai, 1962.)
Korbácshát, Pálcahát, Seprűvár

Halász I.: Az aranykoporsó (Magyar Nyelvőr 18, 1889.)
Az arany koporsó

Horger A.: Hétfalusi csángó népmesék (Athenaeum, 1908.)
A kendőütött- papucsütött- ingütött városi király kisasszony

Lizanec, P.: Három arany nyílvessző (Móra Könyvkiadó, 1973.)
Kormoska

Megjegyzés
Érdekes módon a verés, és az ezzel kapcsolatos hazudozás, a magyar verziókban sokkal gyakrabban fordul elő, mint a mese más változataiban, amiket eddig olvastam. A Grimm verzióból pl. hiányzik, és a nyugaton nagyon ismert Catskins mesében sem szerepel (vagy ha igen, akkor a szakács veri a lányt, és nem maga a jövendő férj).

2017. március 11., szombat

Mítoszok, virágok, és egy hadseregnyi csincsilla (Népmesék nyomában a világ körül 28. - Bolívia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Mitos, leyendas, y cuentos populares de Bolivia
Textos en castellano; quechua-castellano y aymara-castellano
Roberto Ágreda Maldonado (szerk.)
Grupo Editorial Kipus, 2015.

Kiadós, majd' 300 oldalas gyűjtemény. Nem néprajzosok állították össze, hanem egy bolíviai költő- és írószövetség (és az alcímmel ellentétben alig van benne kecsua és aymara szöveg). A könyv fejezetei az ország egyes régióinak felelnek meg, és van bennük bennszülött mítoszoktól kezdve színjáték-részleteken át 20. századi kísértet-legendákig nagyjából minden, ami hagyományos történetnek minősül. Néhányuk gyönyörű volt, néhányukat meg alig értettem; a legtöbb szöveg korábbi, olykor 19. századi forrásokból származott (a szerzőt/gyűjtőt mindig jelölték), de volt olyan is, amit az Internetről szedtek, ahol valaki a nagymamája történeteit osztotta meg egy fórumon. Eléggé vegyes saláta, és jobban is meg lehetett volna szerkeszteni, de legalább kifejezetten hagyományos történeteket tartalmaz (spanyol nyelvterületen gyakran elmosódik a határ), és sokat tanultam belőle Bolívia történelméről és kultúrájáról. Persze azért volt benne több sztori is, ami megfogott.

Fénypontok

A könyv egyik legszebb története a kantuta virág (Bolívia egyik nemzeti virága) eredetmondája volt. Két király vetélkedéséről szólt, akik háborúba döntötték a népüket, miközben azon versengtek, kinek ragyog fényesebben a csillaga az éjszakai égen. A két király a csatában szerzett sebektől haldokolva a fiaira hagyta a viszályt. A két fiatal herceg, Vörös Csillag és Arany Villám, nem akart háborúzni, de nem volt más választásuk; végül a csatatéren a vérontást látva megálljt parancsoltak, békét kötöttek, és együtt temették el őket. A sírjukból nőtt a kantuta virág, az egység szimbóluma.
Szintén nagyon szép volt a gesztenye születéséről szóló mítosz, amelybet két istenség az őket körülvevő természetet figyelve tanulta meg, hogyan kell gyerekeket nemzeni. Az ő gyereik lettek a fák, elsőként a gesztenye, és utána az összes többi faj, amikből megszületett a dzsungel.
Mivel nagyon csípem a kolibriket, külön tetszett az a történet, amelyben a kondorkeselyű feleséget rabolt magának, akit aztán egy Lorenzo nevű kolibri szabadított ki a fogságából. Szintén megfogott a földimogyoró születéséről szóló mosetén bennszülött legenda, amelyben egy titokzatos természetfeletti hölgy a hajából fésülte ki az első földimogyorókat, hogy segítsen az embereken (nem gondoltam, hogy egyszer ilyet is olvasok majd). Igazából majd' minden őshonos növény eredetéről szóltak legendák; volt halott feleségből sarjadó kukorica, kivégzett szeretőkből növekvő burgonya, és több történet a kokalevélről is. Utóbbiak között volt egy, amely szerint a Napisten sarjasztotta a kokalevelet a bennszülöttek számára a spanyol hódítás hajnalán, hogy enyhülést adjon nekik a szenvedéseik közepette...
Kevésbé áhitatos, ám nagyon mókás volt az a mítosz, melyben négy hegycsúcs istensége versengett egy hölgy kegyeiért. Az egyik rivális hegyisten egy hadseregnyi csincsillát küldött ki, hogy ássák alá a riválisát... A csincsillák mellett megjelentek más őshonos állatok, például a tatu is (utóbbiról külön történet magyarázta, miért olyan recés a páncélja).
Érdekes történelmi legenda volt a "sakkozó Inkákról" szóló fejezet. Ezek a spanyol hódítás idején játszódtak, és rávilágítottak a spanyolok hozzáállására az őslakosokkal kapcsolatban: A fogva tartott uralkodót, Atahualpát a legenda szerint azért végezték ki, mert a börtönőreit figyelve megtanult sakkozni, és a hódítók úgy döntöttek, túl okos ahhoz, hogy életben hagyják.
A kísrétet- és szörnylegendák között is volt néhány említésre méltó. A leghátborzongatóbb a k'arisiri nevű lény volt, ami éjjelente az utakat járja, és a gyanútlan utazókat megtámadva kiszívja a testükből a zsírt...

Kapcsolatok

Nem kellett sokáig barangolni Dél-Amerikában, hogy találkozzam a Síró Asszonnyal, aki kísértetként jár fel-alá a folyóparton, megfulladt gyermekeit siratva. Sejtem, hogy vele találkozunk még, ha máshol nem, akkor majd Mexikóban...
Észak-amerikai indián mítoszokra hasonlított az a guarayo indián történet, amelyben két fivér (Nap és Hold) úgy mászott fel az égbe, hogy nyilakat lőttek ki, míg az egymás végébe fúródott nyílvesszők létrát nem alkottak földtől az égig. Volt egy özönvíz-mítosz is a chiriguana indiánotól, ahol az emberek, látva a víz közeledését, egy fiú és egy lány gyereket tettek egy kivájt tökbe, hogy legalább ők megmeneküljenek.
Az ég felemeléséről szóló polinéz mítoszokhoz hasonló volt a történet, amely szerint eleinte az ég olyan közel volt a földhöz, hogy néha egymásnak ütköztek, és megöltek egy csomó embert. Az égboltot végül egy óriási, Nyuku nevű hernyó emelte a helyére, akit azóta a Tejútként láthatunk éjjelente.

Hova tovább?
Paraguay felé vesszük az utunkat.