2017. október 21., szombat

Vannak-e az amcsiknak népmeséi? (Népmesék nyomában a világ körül 60. - USA)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Ezt a kérdést elég gyakran felteszik nekem - vagy egyszerűen feltételezik, hogy nemleges a válasz. Mostantól egyszerűen csak ezt a könyvet fogom ajánlani minden kételkedőnek; ennek megfelelően, hogy illusztráljam is a dolgot, ez a bejegyzés kicsit hosszabbra sikerült a szokásosnál.
(Indián meséket majd egy külön kihívásban tervezek részletesen olvasni)


Cinderella in America
A book of folk and fairy tales
William Bernard McCarthy
University Press of Mississippi, 2007.

A kötet célja kristálytiszta: Összeválogatni rengeteg (pontosan 122) olyan népmesét, melyeknek európai gyökerei vannak ugyan, de az évszázadok és generációk során teljes mértékben amerikai mesékké váltak. Ízükben, szimbolikájukban, helyszíneikben, szereplőikben. A kitűzött célt a szerző nagy sikerrel, tudományos alapossággal, és rengeteg láb- és végjegyzettel viszi véghez, amitől a kötet tartalmas, mégis olvasmányos élményt kínál. A fejezetek kulturális hagyomány szerint oszlanak meg: A legkorábbi feljegyzett történeteket sűrítő kezdés után sorra jönnek az ibériai eredetű, francia, brit, német, skandináv, és egyéb európai származású mesék (közöttük cigány, örmény, és néhány egyéb ritka példa), sőt, olyan nyalánkságok is, mint az afrikai-amerikai vagy indián hagyományokba beszivárgott európai mesemotívumok. Nagy élvezettel olvastam a kötetet már csak azért is, mert rávilágított az Egyesült Államok lenyűgöző kulturális sokféleségére. Az egyes fejezeteken belül alfejezetek is voltak: az ibériai hagyományok címkéje alatt pl. olvashat az ember Puerto Rico-i, délnyugati, Louisianába vándorolt kanári-szigeteki, és New Englandbe vándorolt zöldfoki meséket is. Nagyon nagy élmény volt a különböző hagyományokat képviselő, gondos kézzel válogatott, színes történetek közül csemegézni.
Az USA folklórtérképe
A szerző persze nem titkolja, hogy a könyv csupán az európai hagyományokra fókuszál: Ha belefoglalta volna a többi amerikai mesehagyományt is (afrikai, bennszülött, ázsiai eredetű, stb.), több kötetre rúgna a projekt. Szerény véleményem azonban az, hogy így is elérte célját. Nagyon sok fehér amerikai mesemondótól hallottam már azt az állítást, hogy nekik nincs hagyományuk ("kultúrájuk"), mert az amerikai népmesék mind indiánok, vagy afrikaiak, vagy mexikóiak, stb. Ez a kötet szépen rámutat arra, milyen korán átvándoroltak és gyökeret vertek a legnépszerűbb európai mesetípusok az Újvilágban, és milyen gyorsan idomultak az új tájhoz és a keveredő kultúrákhoz.
Amerikai népmesék igenis vannak, és aki szeretné megismerni őket, annak melegen ajánlom ezt a gyűjteményt.

Fénypontok

Az egyik legszebb mese a kötetben a Mágikus Menekülés (Rózsa és Ibolya) Massachusetts-i, 19. században gyűjtött változata volt, Lady Featherflight (Pihekönnyű Kisasszony) címmel. Külön érdekes (és Salemhez ilyen közel nagyon amerikai) volt benne, hogy a fán üldögélő tündérlányt a helyi asszonyok boszorkánynak kiáltották ki, és megindult az egész falu, hogy máglyára vessék... a pap azonban még idejében megállította őket, meghallgatta a lány történetét, és valahonnan előkerítette a férjet (Jack barátunkat) is, mielőtt a mese tragédiába fulladt volna. Egy másik Mágikus Menekülés, az afrikai-amerikai hagyományból származó Az Ördög Lánya, abban volt érdekes, hogy Fehérlófia módjára a hős a saját húsával etette az óriási sast, ami elvitte az Ördög házába munkát keresni...
Régi nagy kedvencem a Bazsalikom-lány mesetípusa, ami itt a Puerto Rico-i mesék között szerepelt. Egy éles eszű lány és egy fiatal király egymásra licitálnak, melyikük tudja jobban leégetni a másikat; természetesen a lány győz, és temészetesen a végén össze is házasodnak.
Továbbra is nagyon szeretem a cajun meséket. Volt a kötetben egy szép változat az Aranyhajú Kertészbojtárra (Aranyhaj), és egy csodás változat a Hófehérkére is (Snow Bella), amelyben a lány a törpék öccséhez ment feleségül, aki végig jelen volt a mostoha által elkövetett gyilkossági kísérleteknél (és nem csak a legvégén lovagolt be a mesébe).
Az afrikai hagyományból származott Peazy és Beanzy meséje, a Holle Anyó (Szorgos és lusta lány) egy változata, ami abban volt különösen érdekes, hogy a lusta lány ment először, és az anya mindkét lányát szerette ahelyett, hogy a szorgosat sanyargatta volna. Szintén a fekete hagyományból származott a Csipkerózsika egy rövid, mondóka-szerű verziója, amelyben az alvó lányt (La Dora nevűt) egy királykisasszony mentette meg és ébresztette fel. A szerző ezt félrehallással magyarázta, de úgy tűnik, az eredeti mesélő nem csinált belőle problémát.
Lengyel eredetű volt a Fekete cica meséje, amelyben a hősnek az volt a dolga, hogy egy fekete cicává változtatott királykisasszonyt simogasson, akármilyen szörnyűségek próbáltak is rátörni az éjszaka folyamán. Skandináv eredetű volt a Porkígyó legendája, melyben egy szegény fiú kaszabolt le egy mérges port köpő, óriási sárkánykígyót. Örmény családdal került az Újvilágba a Két álom meséje, melyben egy férfi egy álom alapján kereste igaz szerelmét, aki a főnöke felesége volt... és végül mindenféle furfanggal sikerült megmenekítenie a nőt zsarnoki férjétől.
Az Appalache-i mesehagyományból is bőven akadtak remek mesék a kötetben. Ott volt például Rawhead and Bloodybones, szintén egy szorgos és egy lusta lány meséje, amelyben hátborzongató, foszló koponyákat kellett felhúzni egy kútból, megtisztítani, és kitenni napozni. Itt bukkant fel az a mese is, amit szívesen megszavaznék az amerikai tündérmese-hagyomány legszebb darabjának: Whitebear Whittington, vagyis a Szépség és a Szörnyeteg fehér medvés, medve-férjes, csodaszép változata.

Kapcsolatok

Azt mondani sem kell, hogy a gyűjtemény céljának megfelelően minden benne foglalt mesének bőséggel vannak európai párhuzamai - nem fogom egyenként felsorolni őket, csak kiemelek néhány érdekesebbet: Voltak változatok a skót óriásölő lányra (Polly, Nancy, és Muncimeg), a Grimm-féle Kristálygolyóra (Az elvarázsolt nővérek), az írek által igen kedvelt Tündérbábára (A tündér születése), és a vámpírhercegnőre (Az elátkozott királylány) is.
A Puerto Rico-i mesék között bukkant fel megint Csótány Kisasszony, aki Egérkéhez megy feleségül (és perzsa, arab, és spanyol mesékből ismerem). Ez a mesetípus egyébként több változatban is szerepel a könyvben; ibériai hagyományokban a szerző szerint nagyon népszerű. Szintén a mediterrán vidékről származott a Fehérlófia több változata, melyeket spanyol nyelvterületen Juan del Oso (Medve Juan), franciául pedig Jean L'Ours (Medve Jean) néven ismernek. Az utóbbi váratlanul felbukkant egy "kovács és az ördög" mesében is, melynek során úgy trükközte be magát a Mennyországba, hogy behajította az ajtón a mindent elnyelő zsákot, majd belekívánta magát. Szintén szerepel a kötetben az Appalache-i Fehérlófia, Old Fire Dragon néven. Nem ez volt azonban az egyetlen "magyaros" mesetípus: Felbukkant többek között az ír-amerikai hagyományból a rátóti csikótojás is...
Természetesen a változatos hagyományoknak köszönhetően a kötet lapjain szinte tobzódtak a tricksterek. Róka asszony átverte Prérifarkast a kátránybábuval; Quevedo (spanyol íróból lett bajkeverő) helyet cserélt a rabságban egy ártatlan pásztorral; Lapin megitta Bouqui elől a bort, és azt hazudta, hogy keresztelőre ment; Nyúl koma ugyanezt játszotta el Róka komával, Farkas komával, és Medve komával, majd maga is bedőlt a kátránybábunak; Naszreddin Hodzsa mindenkiből gúnyt űzött; Coyote kikapott a Kismalactól, és alulmaradt egy emberevő csecsemővel szemben; Tyl Eileschpijjel pedig megosztozott az ördöggel a veteményein, mindig az utóbbi kárára.

Hova tovább?
Kanadába!


2017. október 14., szombat

Istenek és mesemondók (Népmesék nyomában a világ körül 59. - Mexikó)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Ez a könyv már nagyon régóta csücsül a polcomon; egy amerikai régiségboltban találtam egy halom porcelán között. Nem a legautentikusabb forrás (értsd: nem néprajzi gyűjtés), de szerettem volna elolvasni.


Star Mountain
and other legends of Mexico
Camilla Campbell
Whittlesey House, 1946.

A kötet elég régi kiadás, és látszik is rajta: A mesék, legendák nagyon szórakoztatóak, de egyértelműen újramesélések. Akad bennük pár látványosan elavult szó (pl. amikor az aztékokat "rézbőrűnek" hívja, vagy a kínai lányt "orientálisnak"), de alapvetően a szerző igazságosan nyúl a történetekhez, nem billenti el őket egyik vagy másik fél (értsd: spanyol vagy bennszülött) javára, és megmarad a népmesékre, mondákra jellemző strultúrájuk is. A kötethez kiejtési útmutató tartozik, de különösebb megjegyzést, forrásokat nem fűz az egyes szövegekhez. A fekete-fehér-kék illusztrációk szépségesek, és a meséket is érdemes volt elolvasni.

Fénypontok

Szívem csücske volt a gyűjteményből a Kisjézus és a Barnacukor (El Niño de la Panelita), amelyben egy szerzetes ételélt járt a városba, de a többiek ezt hitték, a cukorsüvegeket mindig megtartotta magának. Egyszer aztán rajtakapták, hogy a kápolnában a Kisjézusnak adja a barnacukrot, aki boldogan kacarászik... azóta is cukorsüveg van a szobrocska kezében. Történelmi alapok nélküli, de szintén bájos a China Poblana viselet eredettörténete, amely egy kínai lányról szól, aki Mexikóba vetődött, és annyit mesélt a gyerekeknek, hogy ajándékba virágokat hoztak neki a ruhájára (ez persze mesemondóként engem megvett kilóra).
Nagyon tetszett a Hold Istenéről szóló maja indián történet, melyben a Hold éjjel az égen járt (mindig teliholdként), nappal pedig egy csiga alakú korall-barlangban aludt... amíg egy nap hazaérve egy teknőst nem talált az ágyában. Hiába dobta ki, a teknős mindig újra megjelent, és egyre nagyobb lett; végül a Hold úgy döntött, egy-egy darabját otthon hagyja, hogy a teknős ne tudjon az ágyába beszemtelenkedni. Azóta vannak holdfázisok.
Szintén klassz volt a bátor mixtec harcosról szóló történet, aki magával a nappal vívott íjász-párbajt, hogy uralhassa a földet (legalábbis a legenda szerint, amit a mixtecek meséltek az aztékoknak, hogy békén hagyják őket...). Szép volt a Szarvas Útjáról szóló legenda, amelyben egy fiatal lányt megpróbáltak elrabolni, de a szelíd szarvasa megmentette őt a támadóktól.

China poblana szökőkút, Puebla

Kapcsolatok

Természetesen itt sem maradhatott el La Llorona legendája - mégiscsak a mexikói verziót ismerik a legtöbben. Itt Malinchének, Cortez szeretőjének történetével szőtték össze, bár azt is megjegyezték, nem mindenki ért egyet abban, hogy ő lenne a Síró Asszony.
Szó szerint mások tollaival ékeskedett a Cú madár, aztán nagy kevélyen el is repült velük - azóta is keresik őt a galambok, a baglyok, és a gyalogkakukkok, mind a nevét kiabálva.
Az ügyeletes trickster Hermano Coyote volt, vagyis Prérifarkas koma - bár azért Mosómedve komának sikerült átejtenie egyszer.

Hova tovább?
Érkezés az Egyesült Államokba!

2017. október 7., szombat

A Természet Őrzői (Népmesék nyomában a világ körül 58. - Belize)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


If Di Pin Neva Ben
Folktales and legends of Belize
Timothy Hagerty & Mary Gomez Parham
Cubola Productions, 2000.

A kötet történeteit a hetvenes években gyűjtötte a két szerző, eredetileg spanyol és kreol nyelven. A könyv két részre oszlik, legendákra és népmesékre; ezeken belül pedig téma szerint csoportosulnak a történetek. A bevezetőben megemlítik, hogy eredetileg etnikumok szerint szerették volna rendszerezni őket, de nagyon sok legenda és mese átível a kulturális különbségeken, így végül meggondolták magukat. A tíz népmesét tartalmazó második részben a párbeszédeket meghagyták kreol nyelven, amitől elég nehéz volt olvasni őket, de legalább visszaadtak valamennyit az eredeti nyelv ízéből. Minden mesénél megjelölik a gyűjtés helyét és idejét, valamint a mesemondó nevét és életkorát is.

Fénypontok

Nagyon sok történet szólt a könyvben a természet őrzőiről, akik azért felelnek, hogy az emberek ne kínozzanak állatokat, vagy öljenek meg többet, mint amennyi a túléléshez szükséges. Ilyen volt például Tata Balam, a természet "gazdája", és Burucat, a segítője, aki kimondottan az állatokért felelt (egy emberarcú csacsi, egyébként). Warri Massa a vaddisznókra vigyázott (és ostorral verte meg a vadászt, aki összevissza lövöldözött). Nohochtat, az Erdő Ura, leszidott egy ügyetlen vadászt, hogy megsebesíti és hagyja szevedni az állatokat, de gumifa-ültetvényt is mutatott a szegény erdei vándornak. A kókuszültetvényekre is külön ügyelt valaki, de a legfontosabb az összes figura körül a Duende (Tata Duende) volt, az erdők őrzője, aki hol segített az embereken, hol meg gyerekeket rabolt el.
Hátborzongatóan szép bolt a belize-i Halottak Napjáról (Los Finados) szóló történet. Az ünnepen az emberek asztalt terítenek a halottak lelkeinek, akik ilyenkor járnak vissza a rokonaikhoz, és az étel illatával táplákoznak (és jut külön teríték az elfelejtett lelkeknek is, akikért nem imádkozik senki). A legendában egy kislány látta a megérkező lelkeket az asztal körül; az egész történet nagyon szépen, érzékletesen volt leírva.
A népmesék közül az egyik legjobb a Hétszínű madár volt, ami a férfi Hamupipőke (nálunk pl. "Szegény ember szőlője") mesetípus helyi variánsa. Egy gazda földimogyoró-ültetvényét éjjelente dézsmálta egy hétszínű madár - de amikor a legkisebb fiú megfogta, alkut kötött vele, hogy a segítségére lesz. Ezek után megtömtek egy papagájt földimogyoróval, és a fiú beadta az apjának, hogy az volt a tettes... Az is klassz volt a mesében, hogy a királykisasszony, akinek az ujjára vágtató lóról kelett gyűrűt húzni, mindig ide-oda görbítette az ujját, hogy csak annak sikerüljön, akit ő maga kiválasztott.
Mókás volt a Belize-i változat a "Miért zümmögnek a szúnyogok az emberek fülébe?" eredetmagyarázó mesére - itt ugyanis Szúnyog pénzt adott kölcsön a barátjának, Fülzsírnak, aki az emberek fülébe bújt előle, hogy ne kelljen visszafizetnie... a szúnyogok pedig azóta is hangosan követelik a jussukat.

Kapcsolatok

Belize-ben is él a hiedelem a folyók mentén vagy erdőkben ólálkodó női démonokról. Itt Xtabay néven ismerik őket, és amellett, hogy férfiakat leckéztetnek meg, védő szerepük is van: Az egyik történetben például egy kisfiút rettentettek el attól, hogy madarakra lövöldözzön. A Sisimite nevű szőrös szörny, ami embereket rabolt el, Costa Rica Sisimiquí-meséjére emlékeztetett; a bőrükből kibújó alakváltó boszorkányokkal (Heg) pedig találkoztam már a Karib-tengeren is.
Esélyes, hogy utunk során egy időre utoljára találkoztam itt Ananszi-mesékkel (Afrikába átérve majd megint lesz hozzájuk szerencsénk). A népmesék nagy részében ő volt az ügyeletes trickster, de akadt azért Nyúl-mese is - például a Costa Ricából ismert "nyuszi a tatu hátán" történet egy helyi, némileg véresebb verziója.
Sok történet szólt föld alá temetett kincsekről, amiknek láng mutatta a helyét, és csak bizonyos feltételek mellett lehetett kiásni őket. A magyar hiedelemvilágban is sok ilyen monda van - bár nekem úgy tűnt, hogy Belize-ben jóval gyakrabban járnak sikerrel a kincskeresők, mint a tanulságos magyar mesékben...

Bónusz: Ha többet szeretnétek olvasni a Belize-i szájhagyomány mai helyzetéről, és felhasználásáról az oktatásban, ajánlom Kristin Pedemonti könyvét a témában!

Hova tovább?
Mexikóval hivatalosan elérkezünk Észak-Amerikába!

2017. október 3., kedd

Szerelem és szívfájdalom - Spanyol mesemondó Budapesten

Ezen a héten abban a szerencsében is részem volt, hogy vendégül láthattam egy régi barátomat, Nelson Calderón kolumbiai mesemondót, akit még az első, Lausanne-i FEST konferenciáról ismerek. Nelson Bécsben járt fellépni, és átjött Budapestre is, két est erejéig - az egyiken tolmácsolással mesélt, a másikon pedig csak spanyolul. Mindkét előadás emlékezetes élmény volt!

Vasárnap este az RS9 színházban került sor a tolmácsolásos mesélésre, Szerelem és Szívfájdalom címmel. Nelson elsősorban saját maga által kitalált, megírt történeteket szokott mesélni, és az előadásában költészet keveredik humorral. Pergő nyelvű, izgága mesemondó, aki úgy is le tudta kötni a közönséget, hogy esetenkét várniuk kellett a tolmácsolásra; sokan már az előtt nevettek, hogy a magyar verziót meghallották volna. A történetek között volt meglepő (melyben Cupidó bűnronda csecsemőként született újjá a halandók között), szépséges (melyben a Halál szerelmes lett, és elfelejtett ölni), és kacagtató is (utóbbi egy kitalált személyes sztori volt, melyben egy lány tévedésből a mesemondóval ment el randizni egy chates ismerős helyett). Mindhárom történeten sóhajtottunk, nevettük, és gondolkodtunk is. Amerikában ritkán hallottam mesemondókat teljesen saját történeteket előadni - de Nelson nagy mestere a műfajnak.

Hétfő este a Noches de Cuentos keretei között a HellóAnyuban került sor a spanyol nyelvű mesélésre. Kellemes, nagyjából harminc fős közönség gyűlt össze, legtöbbjük dél-amerikai országokból. Itt "Egy utazó történetei" címmel változatosabb műfajú sztorikra került sor: Volt közöttük természetesen megint saját novella, de kolumbiai népmese és személyes sztori is. A közönség barátságos és lelkes volt; Magyarországon élő dél-amerikaiaknak jutalomjáték, hogy Nelson mesélt nekik, és ezt hangosan értékelték is. Ittuk a forró csokit meg a bort (ki mit), nevettünk, ámultunk, beszélgettünk. Utána még elvittük a mesemondót egy magyar étterembe is, ahol rajongását fejezte ki a gulyásleves iránt (és a Túró Rudi is ízlett neki!).

A látogatás egyetlen szépséghibája az volt, hogy a BKV az első villamoson azonnal megvágta a mesemondót 8000 Ft-ra, mert rendes jegy helyett átszállójegyet vett szegény. A jó hír az, hogy a lelkes közönségeknek köszönhetően sikerült visszaszereznie a tanulópénzt. Tervezzük, hogy meghívjuk majd megint, és hogy legközelebb mesemondó workshopokat is fog majd tartani. A hírekért kövessétek a Noches fe Cuentos vagy a Holnemvolt Fesztivál Facebook oldalát!

Mesemondó Erdélyben kószál

Amikor kilenc éves voltam, a szüleimmel részt vettünk egy erdélyi körúton. Sok híres helyet bejártunk, megmásztuk a Hargitát, elmentünk a Békás-szorosba, pancsoltam a Szent Anna-tóban... pont a tökéletes életkorban voltam ahhoz, hogy mindenre emlékezzek, de valahogy megmaradjon a varázslat is, amit gyerekszemmel ilyen tájakban lát az ember. Azóta készültem rá, hogy visszamegyek majd felnőttként is (vagyis inkább mesemondóként, maradjunk ennyiben), és a korábbi bejegyzésben említett Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál megadta erre az alkalmat. A fellépések és mesélések között arra is akadt némi idő, hogy ellátogassak szép, érdekes, és legendás helyekre, mint például:

Kisbacon, Benedek Elek emlékháza: Néprajz vagy irodalom (az emberek szeretnek ezen veszekedni), nem lennék ma mesemondó Elek apó könyvei nélkül - és azt is szentül hiszem, hogy ha ma élne, ő is storytellernek vallaná magát. Kisbaconba érkezve átmásztunk egy csatornázási területen, és jobbra mentünk, amikor balra kellett volna, de végül elértük az emlékházat, amit egy hölgy készségesen ki is nyitott nekünk.
Maga a ház nem nagy, mindössze két szoba, de tele van csodákkal, és persze könyvekkel. A legérdekesebb élmény az volt, hogy ott sorakoztak egy polcon Benedek Elek forrásai - közöttük egy egész sor eredeti kiadás Andrew Lang mesegyűjteményeiből. Valahogy hirtelen sokkal közelebb került hozzám. Plusz tele volt a kertje szarkákkal.

Szent Anna-tó: Ugyanolyan szép, mint ahogyan emlékeztem rá, és hétköznap kora délután meglehetősen csendes is volt. Szeretem a tó legendáit - főleg azt, amelyben a tündérek ellopják a kápolna harangját (pontosabban megfizetnek egy pásztorfiút, hogy lopja el, de aztán bűntudata lesz, túszul ejti a tündérkirálynőt, és visszaszerzi a harangot). A kápolnához fel is sétáltunk, és ettünk kürtős kalácsot közben, remélve, hogy a medvéknek nem szottyan kedve rá. Utána elindultunk megkeresni a Büdös-barlangot is, szag után, de egy táblába ütköztünk, mely szerint "medvehordák" járnak a környéken, és úgy döntöttünk, inkább kihagyjuk a hegymászást.

Kézdivásárhely: Itt csak áthaladtunk, megnéztük a főteret meg az udvarokat, és megemlékeztünk Gábor Áronról, akinek a szobra a tér közepén áll. A legemlékezetesebb látnivalóba véletlenül, parkolás közben futottunk bele: A parkoló mentén egy épület egész falát elborította egy hatalmas képregény-falfestmény, amely Gábor Áron életét és munkásságát mesélte el, tipikusan képregényes formában. Annak ellenére, hogy néhol jót kuncogtam a képkockákon, én abszolút támogatnám, hogy több ilyen fali képregény szülessen más városokban is... Ha valakiből érdemes lenne steampunk szuperhőst csinálni, az Gábor Áron.

Segesvár: Marosvásárhely felé menet álltunk meg itt egy rövid pihenőre. Meglátogattuk a Petőfi-szobrot, és utána az emlékházat is Fejéregyházán. A kiállítás nem csak Petőfi életét és halálát adva elő nagyon érzékletesen, de a történelmi hátteret és környezetet is, amelyben élt. Lehet azon vitatkozni, hogy tényleg meghalt-e Segesvárnál vagy sem, de az biztos, hogy a története itt végződik. Érdekes volt a szobor mellett állni, és elképzelni a csatát (a házban volt terepasztal is), ami ugyanitt zajlott le másfél évszázaddal korábban...
Segesváron felmásztunk az óratoronyba, ahonnan szép kilátás nyílt a városra, és megtekintettünk Vlad Tepes állítólagos szülőházát is (kívülről). Szép város, és szépek a történelmi utcái is, érdemes kószálni rajtuk.

Törcsvár: Közismertebb nevén Bran Castle - az a kastély, amit "Drakula kastélyaként" adnak el a turistáknak, annak ellenére, hogy az égvilágon semmi köze Drakulához. Cserébe Erdély egyik legépebben fennmaradt kastélya, a két világháború között is lakták, és bár nem nagy, nagyon csinosan be van rendezve. A dolog hátulütője az volt, hogy borzasztóan sokan voltak (szombati nap), és a csak a tömeggel együtt lehetett mozogni benne; fotózni, nézelődni kevés idő adódott. Egy nyugalmasabb napon, tömeg nélkül, órákig el tudtam volna szöszölni benne. A kiállítás egyébként csak futólag érinti Drakulát (a kínzókamra-látogatásra mondjuk külön nem fizettünk me). Nem volt kár, hogy meglátogattuk.

Székely Nemzeti Múzeum: Két mesélés között volt alkalmam rá, hogy bejárjam a múzeum zegeit és zugait. A legjobban az az időszaki kiállítás tetszett, ami egy első világháborús katona leveleiből állt. A felfüggesztett, kinagyított, képekkel illusztrált levelekből a katona-lét apró pillanatai köszöntek vissza, az első hónapok "unatkozunk, és a háború úgyis véget ér pár héten belül" üzeneteitől egészen a "mind itt fogunk meghalni" kétségbeeséséig. A kiállítást járva a végére már borzasztóan izgultam, túlélte-e a közlegény a háborút - szerencsére igen, és azt is megtudtuk, mi történt vele utána... Klassz kiállítás volt, több ilyent kéne csinálni.

Nem választok kedvencet - minden pillanat szépséges, értékes volt. És maradt bőven belőlük a következő utazásra is...

A Vidám Királyfi és a Lánghajú Lány - meséltem a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztiválon!

Idén ősszel az a megtiszteltetés ért, hogy a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál meghívott előadója lehettem. Tulajdonképpen hazatérési jutalomjáték volt, és több szempontból is mesés alkalom: Utoljára kilenc évesen jártam Erdélyben, ami a mesék, legendák, és varázslat földjeként maradt meg az emlékezetemben, és ráadásul olyan műsort vihettem magammal, ami a szívemhez nagyon közel áll: Pályuk Anna tündérmeséit, A Vidám Királyfi és a Lánghajú Lány című új mesecsokromban. Külön szép egybeesés volt, hogy az indulás előtti napon fejeztem be az utolsó simításokat a mesék angol nyelvű kiadásán!
A fesztivál során öt nap alatt három városban nyolc fellépésem volt, és összesen huszonhét mesét mondtam el. Közben sokat utaztam, láttam sok szép tájat, és turistáskodtam is egy kicsit - ezekről majd a következő bejegyzésben számolok be. Most mesélek inkább a mesélésről:

Kép a Székely Hírmondóból,
ahol interjút is olvashattok velem
Székely Nemzeti Múzeum: A fesztivál első két napján gyerekeknek meséltem a múzeum szépséges nagytermében. Nagyon figyelmes, jó fej csoportok voltak, akik vették a lapot, és hangot is adtak a véleményüknek, ha tetszett nekik a mese. A második osztályosoknak és előkészítősöknek vegyes történeteket mondtam (Utgard-Loki és a Sütőtök-lány különösen jól szerepeltek), a művészeti iskola hatodikosainak sárkányos legendákat (amik végül Dietrich-estbe torkolltak, de nem tiltakozott senki), egy másik hatodik osztálynak pedig középkori sztorikat, mint például Dame Ragnell, és örök kedvencem, Wedderburn Kapitány. A tanító nénik közben néha kissé túlbuzgóan próbálták fel-, le-, és szétültetni a csemetéket, de azért sikerült megtartanom a figyelmet. Rengeteg energia ment bele a mesékbe, és legalább annyit vissza is kaptam.

Vártemplom, Sepsiszentgyörgy: A helyi református közösségnek meséltem egy varázslatos hangulatú régi erődtemplomban meséket olyan értékekről mint a szorgalom, az őszinteség, és a szeretet. Itt felnőttek és gyerekek vegyesen voltak, de majd' egy órán keresztül hallgatták nagy áhitatban a meséket. Kicsit meglepődtem, hogy a "Szerencséjét kereső fiú" történetét néma csendben fogadták (ezen a közönségek, például a fent említett hatodikosok, hangosan szoktak derülni), cserébe viszont a "Kis kondás" fiú meséje Pályuk Annától, ami először hangzott el tőlem az ódon falak között, nagy sikert aratott. Vittem is tovább magammal a hét hátralévő részében.

Csíkszereda, Szabadság tér: A Magyar Népmese napját ünneplő rendezvénysorozat részeként érkeztem meg szeptember 28-án Csíkszeredára, ahol a Szabadság téren állítottak fel színpadot a meséléshez. A hideg szél ellenére több iskolás osztály is kivonult meghallgatni Pályuk Anna meséit, elsősök és idősebb gyerekek egyaránt. Az egy órás műsor legszebb pillanata az volt, amikor a "Felhőkön járó fiú" történetét meséltem, és együtt néztünk fel a szép kék égre és a felettünk úszó bárányfelhőkre... ezt a mesét csak ilyen ég alatt lenne szabad mesélni! Az előadás után négy tévé- és két egyéb interjúm volt, és könyveket is dedikáltam (Interjút itt olvashattok)

Marosvásárhely, Spectrum Színház: Teltházas, nagyjából száz fős közönségnek meséltem egy otthonos kis színháztérben. A közönségben gyerekek is voltak, de nem annyian, hogy az egész közönség gyerekként viselkedjen; még a két kisfiú is, akik négykézláb bemásztak a színpadra, és a lábaimhoz ültek, nagyon illedelmesen és türelmesen hallgatta a meséket. Jó volt látni, hogy Pályuk Anna meséi a felnőtteket épp úgy lenyűgözték, mint a kicsiket, és mivel sokan voltak a szülők, elmeséltem a Vidám Királyfi történetét, hogy a műsor címének is legyen értelme (a Lánghajú Lányra nem került sor, mert az egyértelműen felnőtt, sötétebb hangvételű mese). 

Toró Attila fényképe az előadásról
Bod Péter Megyei Könyvtár, Sepsiszentgyörgy: A fesztivál záró rendezvényén, szeptember 30-án a sepsiszentgyörgyi könyvtárba vittem el a mesecsokromat. Itt is majdnem százan ültek a közönségben, gyerekek és felnőttek vegyesen. Először meséltem nagyközönség előtt a Nyírfaerdő Királyáról (ezt a mesét Pályuk Anna apja a katonai szolgálatból hozta magával), és elővettem egyik régi nagy kedvencemet, Tündér Ilona álmát is - ez volt annak idején az első mese, ami miatt beleszerettem Pályuk Anna tündérvilágába. A közönség készségesen jött velem a gyöngyvirágos erdőbe. Méltóképpen megemlékeztünk Anicáról.
Külön megtiszteltetés volt, hogy a színpadon két csángó népi mesemondóval, Dobos Rózsával és Csernik Máriával osztoztam, akik zseniális sztorikat meséltek - szentpétereset, aranyalma-elrablósat, szorgosleányosat, meg egyéb klasszikusokat, pergő tájszólással. Helyenként gurultam a nevetéstől. A közönség is elégedetten távozott, és még díjakat is osztottunk a fesztiválhoz tartozó meseíró pályázat győzteseinek (a mesék olvashatók lesznek majd a fesztivál Facebook oldalán. Alig várom!).

A mesés hetet és a fesztivált közös vacsorával, és éjszakába nyúló beszélgetéssel zártuk. Sok-sok élménnyel távoztam Székelyföldről, annak reményében, hogy hamarosan megint visszatérek majd. A varázslat semmit sem kopott; a mesék megtalálták a helyüket kis és nagy közönségek szívében egyaránt. Külön köszönöm ez úton is a meghívást Szabó Enikőnek, a fesztivál szervezőjének!

Találkozunk az úton!

2017. szeptember 30., szombat

Trickster Jézus és a kukorica lelke (Népmesék nyomában a világ körül 57. - Guatemala)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


According to our ancestors
Folk texts from Guatemala and Honduras
Mary Shaw
Summer Institute of Linguistics, University of Oklahoma, 1971.

A kötetben túlnyomó többségben maja mesemondók (és nem-mesemondó szövegközlők) szövegei találhatók, néhány karib és jicaque szöveggel vegyesen - összesen 103 történet. A szövegeket nyelvészek gyűjtötték, és legyezték le magnófelvételről. A könyv kétnyelvű; az első felében angol tükörfordításban szerepelnek a történetek, míg a másodikban eredeti nyelven, nyelvészek és egyéb érdeklődők számára. A történetek nyelv/nyelvjárás szerint vannak fejezetenként csoportosítva; minden nyelvjárásról megtudjuk, hányan és hol beszélik, és milyen gyűjtők dolgoztak velük. Ami magukat a történeteket illeti, akad közöttük történelmi legenda és folklór szöveg is (gyógymódokról, hiedelmekről, stb.), de legtöbbjük népmese, ismert típusokból csakúgy, mint tipikusan helyi hagyományokból. A könyv elég igényes, sok információval és lábjegyzettel ellátott kiadás, és a mesék között is akadtak bőséggel gyöngyszemek.

Fénypontok

Nagyon megfogott A föld eledele című történet. Eszerint az idők kezdetén, amikor az emberek elkezdtek földet művelni, a föld fájdalmában tiltakozott (ahogy a kivágott fák, növények is), és panaszra ment Istenhez. Isten azt a szerződést kötötte a földdel, hogy élelmezi a gyermekeit, de cserébe megeheti, megemésztheti a halottakat. A mesélő szerint azért van ma annyi betegség és baj a világon, mert az emberek koporsókba és mauzóleumokba temetkeznek, és nem gyékénybe csavarva, hogy a föld megkaphassa, ami az övé.
Szintén érdekes volt Az ember és a keselyű meséje, melyben egy lusta földműves helyet (és alakot) cserélt egy keselyűvel, mert úgy gondolta, a madaraknak könnyebb az élete. Nem volt.
Nagyot derültem azon a mesén, amelyben Jézus Krisztus átvette egy helyi bennszülött trickster helyét, és több alkalommal is furfangosan elmenekült az őt üldöző zsidók elől (egyszer például chilivel megvakította őket és elfutott). Hasonlóan mókás volt a copal-füstölő eredetéről szóló monda, melyben Krisztus terhes nővérét (!?) jöttek meglátogatni férfiak, és füstölőt hoztak ajándékba, amitől egyikük arca meg is feketedett (erős Háromkirályok utánérzetem van...). Szintén Parasztbibliás hangulata volt az Ádám és az Özönvíz történetnek, amelyben nem csak eső esett, hanem gyanta is, és a föld alá menekülő embereket jól belezárta a saját búvóhelyükbe - így magyarázta a mesemondó, miért találnak urnás temetkezéseket a föld alatt. A háziállatok eredete című történetben pedig Jézus harmadnapra feltámasztotta az állatokat, amiket a bátyjai (!) megettek (mégpedig úgy, hogy elültette a csontjaikat a kertben). Néhány háziállat kiszabadult, ezekből lettek a vadállatok... Ezek a helyi legendákkal keveredett bibliai történetek voltak a kötet vitathatatlan fénypontjai.

Kapcsolatok

Természetesen megint volt állatok közötti versenyfutás, ezúttal Béka és Szarvas között, Varázslatos Menekülés (váll mögött hátradobált tárgyakkal, és grépfrútból született királylánnyal), Varázslók alaváltó párbaja, és Tárulj, szezám! is.
A quetzal Guatemala
nemzeti jelképe
A múlt héten Salvadorból olvastam azt a mítoszt, amelyben Isten elrejtette a kukoricát az emberek elől, és a levélvágó hangyák megtalálták. Ebben a verzióban az is szépen meg volt magyarázva, hogy mivel a kukorica (a legfontosabb, lélekkel bíró étel) eltűnt, minden más ehető dolog is megszűnt létezni. Hondurashoz hasonlóan itt is voltak férfiakon bosszút álló női szellemek - jelen esetben egy kislány, aki elhurcolt férjeket, ha a feleségükkel rosszul bántak, és egy lólábú, lószemű vízi démon, aki a feleségüket verő férfiakat csalta a folyóba. Észak-amerikai indián legendákat idézett A kígyó és a villámlás angyalai, melyben a folyók áradást okozó kígyó-szörnyére lövöldöztek a védelmező angyalok... puskával (északon itt mennydörgésmadarak szerepelnek). Egy halandó vadász is beállt közéjük lőni, hogy megossza a világ megmentésének felelősségét az égiekkel.
Illusztráció a könyvből
Loki megláncolását juttatta eszembe az a mítosz, amelyben a kukorica három istennője járt túl Sipac, egy hegyeket cipelő és földet eltékozló (értsd: eladta a fehéreknek) óriás eszén, és megláncolta őt egy vulkán alatt - amikor a kötelékeit rángatja, olyankor van földrengés. És ha már a földnél tartunk: Utoljára Thaiföldön találkoztam olyan figurával, aki a talajban úszott, mint a vízben, és ott bukkant fel, ahol akart. Ebben a kötetben Yew Achi, a kicsék (gonosz, emberevő) királya volt ilyen.
A tricksterek közül tiszteletét tette Pedro Urdemalas, akit ezen a környéken Pedro Tecomate (Lopótök Péter) néven ismernek, és Nyúl is, aki megint bedőlt a szokásos kátránybábus trükknek (de végül rálőcsölte Prérifarkasra a felelősséget). Nyúlról egészen sok klasszikus trickster-sztori szólt (Trickster Adomány Kér, Ellenfélen Lovaglás, stb.), amikben általában Pumát tréfálta meg.

Hova tovább?
Belize-be!

2017. szeptember 23., szombat

Meséket ásó hangyák (Népmesék nyomában a világ körül 56. - Salvador)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Leyendas, cuentos y adivinanzas de El Salvador
Victoria Díaz de Marroquín
BANCASA, 1995.

A kötetben öt legenda, hat népmese, és jó néhány találós kérdés és versike szerepel. A történetek nagy részét a szerző újramesélte ugyan, de minden esetben megemlíti az eredeti mesemondót és a gyűjtés helyét is. A legendák leginkább bennszülött hagyományokból származtak, míg a népmesék között európai és afrikai motívumok is akadtak. Rövid olvasmány, de akadtak benne nagyon szép történetek.

Fénypontok

Rögtön nagyon megtetszett a kötet bevezető meséje, amelyben az istenek elrejtették a hálátlan emberek elől a kukoricát. A létfontosságú magokat végül a zompopo hangyák (óriás szárnyas levélvágó hangyák) ásták ki egy hatalmas kő alól, amiért is az istenek megkötözték őket - amelyiknek sikerült eltépnie a kötelet, az megmenekült, de a derekuk a szoruló hurok rángatása miatt vékonyka maradt. Azt szerettem ebben a mesében, hogy az éltelő kukorica után áskáló hangyákat a szerző a régi mesék után kutakodó mesemondókhoz hasonlította.
Szintén izgalmas volt a két természetfeletti származású jóbarát, Ifraín és Mausimolú utazásának története, akik természetesen feleséget keresni vágtak útnak, de aztán mindenféle hajótöréseken és egyéb kalandokon átesve jutottak csak el a céljukig.

Kapcsolatok

Mind a La Llorona-legendákhoz, mind a hondurasi La Sucia történetekhez nagyon közel állt Siguanaba legendája, egy szép asszonyé, aki folyton magára hagyta otthon a kisbabáját, hogy magában gyönyörködjön a folyó vizében. Végül Tlaloc, a vizek istene megátkozta, és szörnyű démonná vált, aki  folyók partján kísért, és óvatlan férfiakat csábít el.
Több hagyományból is ismerős volt a Pénz és a Szerencse versengésének története (amit természetesen az utóbbi nyert meg) - azzal a bájos és mélyen szántó részlettel megfejelve, hogy itt házasok voltak. Szintén felbukkant a gyakori mesetípus a megölt testvér sírján növekvő éneklő fával/bokorral - ám a Flor de Olivar humánusabb változatában csupán améziásra verték a legkisebb királyfit, és így a végén még a királyságát is visszaszerezhette.
Az ügyeletes trickster Tío Conejo, vagyis Nyúl koma, aki ezúttal Prérifarkas eszén járt túl a klasszikus, kátránybábus trükkel.

Hova tovább?
Guatemalába!

2017. szeptember 16., szombat

Noche de Cuentos - Spanyol mesék Budapesten!

Néhány dologról lemaradtam, amíg a doktorival voltam elfoglalva Amerikában: Például arról, hogy Budapesten évek óra működik a Noches de Cuentos nevű, spanyol nyelvű mesemondóest-sorozat! Végül idén hallottam róla először, és sok egybeesésnek köszönhetően úgy alakult a dolog, hogy a szeptemberben induló új évadnak nem csak látogatója, de rögtön mesemondója is lettem.

Az új évaddal új helyszín is jár: A HellóAnyuban rendeztük meg az összejövetelt, ami színes és barátságos hely, pont mesemondásra való. Nagyjából harminc-negyven ember a maximális befogadóképessége, és tegnap este szépen meg is telt. A mesemondó sorozatnak bejáratott közönsége van már, akik közül sokan eljöttek, és mindenféle meglepetéseket okoztak nekem: Egyrészt kiderült, hogy sokkal több (és több országból érkező) spanyolul beszélő ember van Budapesten, mint gondoltam volna - jöttek mexikóiak, venezuelaiak, ecuadoriak, stb., és jó néhány magyar is, akik beszélnek spanyolul (plusz két amerikai és egy ír mutatóba). Másrészt már a mesélés előtt látszott, hogy borzasztóan kedves, barátságos, meleg szívű közönséggel van dolgom. Többen odajöttek bemutatkozni és beszélgetni, előre megdicsértek, hogy magyar létemre spanyolul mesélek, amitől aztán rögtön sokkal kevésbé izgultam. A mesemondást is mosolyogva, bátorítóan bólogatva ülték végig, és utána is odajöttek, hogy gratuláljanak, és beszélgessenek. Ha van olyan pozitív sztereotípia, amit elhiszek akkor ez az: Sohasem volt még olyan spanyol nyelvű közönségem, akik ne lettek volna ragyogóan barátságosak. Ez az egyik fő oka annak, hogy szeretek spanyolul mesélni.

Pedig a feladat egyébként egyáltalán nem egyszerű. A spanyol a második idegen nyelvem, gimnáziumban kezdtem tanulni (bár gyerekkorom óta voltak spanyol mesekönyveim, édesanyámnak köszönhetően, aki szintén angol-spanyolos). Több spanyol nyelvű konferencián és fesztiválon is meséltem már, és mindig nagy élmény volt - de nem tartok még ott, hogy egy egész előadást rögtönöztni tudjak. Ezt az estét is kemény, "Eye of the Tiger" stílusú tréning előzte meg, amelynek során egy hétig spanyolul tévéztem, olvastam, és hallgattam zenét, hogy visszajöjjön a rutinom. Az egy órás előadást többször elpróbáltam otthon (erről majd egy külön bejegyzésben írok). Olyan meséket válogattam, amiket már meséltem korábban - még a tenerifei fesztiválra raktam össze a spanyol vonatkozású magyar népmesékből és legendákból álló mesecsokromat, amit most újra volt alkalmam elővenni. A mesecsokrot a Bús Királyfival nyitottam meg, bemelegítésül, majd lement az Aranyhajú kertészbojtár (ahol a spanyol király udvarában szolgál a kertészfiú), Kampó táltos (aki állítólag eredetileg spanyol zsoldos volt), és a végén Jolánta (magyar királykisasszony és aragóniai királyné) igaz története is.

A kedvenc pillanatom az volt, amikor Jolántát vezettem fel. Először megkérdeztem a közönséget, vannak-e közöttünk rajongói az Időminisztérium sorozatnak - és voltak! (Ettől külön boldog lettem, mert az egyik kedvenc sorozatom, de kevés emberrel tudok lelkendezni róla). Ezek után elmerengtem rajta, milyen jó lenne, ha egyszer visszautaznának a 13. századi Aragóniába, és megkérdeztem a közönséget, tudják-e, milyen fontos történelmi személy élt abban a korban. És volt, aki tudta! Hódító Jakabtól aztán egyenes út vezetett a magyar királynéig (kis kitérővel az apjára, II. Andrásra, meg a Bánk Bánra). Jó volt, hogy a közönség benne volt a játékban.
Összességében véve nagyon jól éreztem magam - és még az sem tudta letörni a kedvem, hogy az előadásomba csúsztak azért nyelvi hibák. A közönség vagy kivárta, amíg összeszedem az elszaladt igeidőt, vagy segítettek megtalálni a helyes kifejezést, és ettől az egész előadás jó hangulatban, gördülékenyen telt. Mivel azt tervezzük, rendszeresen lesz alkalmam mesélni a Noches de Cuentos keretein belül, innen már csak felfelé fejlődöm majd. Értékes, szerethető rendezvénysorozat, nagyon boldog vagyok, hogy a részese lehetek.

Aki szeretne belesni a rendezvényre, azt október 2-án várjuk legközelebb, Nelson Calderón kolumbiai-spanyol mesemondó előadásával. Őt egyébként magyar tomácsolással is meghallgathatjátok előző este az RS9 színházban!

Colorín colorado :)


Hondurasi horror (Népmesék nyomában a világ körül 55. - Honduras)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Cuentos y Leyendas de Honduras
Jorge Montenegro
Litografía López, 1976.

Százötven kísértetsztori, városi legenda, hiedelemmonda, és egyéb hátborzongató történet Hondurasból, melyek felsorakoztatják jórészt az összes klasszikust, kopogó szellemtől eltűnő stopposig, boszorkányságtól gyilkosságig. Tulajdonképpen modern, 20. századi folklór tárul a szemünk elé, helyenként egészen ősi motívumokkal megtűzdelve.
Jorge Montenegro író és újságíró történetei Hondruas-szerte nagy népszerűségnek örvendenek. 1964 óta rendszeres rádióadásban közölt városi legendákat és meséket, amiket az ország minden táján szájhagyományból gyűjtött; ezekből 1972-ben jelent meg először könyv, és a két kötetes műnek 50. évi jubileumi kiadása is van már. A sztorik jó része elérhető mindenféle formában az interneten (a La Prensa nevű napilap honlapján pl. fent van az összes), könyvtárközi kölcsönzés hiányában én is onnan olvastam őket. Az a hab a tortán, hogy a sztorikból 2014-ben horrorfilm is készült!

Fénypontok

A kedvenc történetem (és egyike a kevés nem-horrorisztikus daraboknak) az egész kötetben a karácsonyi Montezuma-fenyő meséje volt, amelyben egy kisfiú nem kivágott, hanem meghívott egy fát karácsonyra, mert a nagymamájától azt tanulta, hogy beszélni kell a fákhoz - és a fa el is jött látogatóba.
Kis feminista szívemnek eléggé bejött a Szerelmes öreg című sztori is - az öreg ugyanis egyáltalán nem szerelmes volt, csak azt állította magáról, miközben lányokat meg nőket zaklatott az utcán mindenféle "csábító" szövegekkel. Végül egy szépséges lány össze is szűrte vele a levet... de amikor éjjeli találkára hívta a folyóhoz, hirtelen lányból üres szemgödrű csontvázzá változott, és kikacagta. Ez aztán elég hatásosnak bizonyult ahhoz, hogy a bácsi kigyógyuljon a zaklatásból. Hasonló leckét kapott a Csúfolódó lány is, aki egy kis ablaknyíláson át éjszakánként riogatta az arra járókat, hol szellemnek, hol ördgönek adva ki magát... amíg véletlenül halálra nem rémített valakit, amiért is az igazi ördög eljött érte, és vénasszonnyá változtatta büntetésből. És ha már a leckéztetésnél tartunk: Szinte ünnepi hangulata volt viszont a Mogorva Sírásó meséjének, melyben karácsony éjszaka egy ünneprontó öreget a temető szellemei tanítottak móresre...
Érdekes fordított Kékszakáll-mese volt a Férgek című, amelyben egy asszony elrejtett kincset talált a férje pincéjében, és elhatározta, hogy megöli érte... ám amikor a férj meghalt, maga az ördög jött el érte, és intésére a kincsek a pincében mind férgekké változtak. Az eltűnő stoppos (Vanishing Hitchhiker) népszerű legendájának volt érdekes változata a Moramulca hegyoldalban történt autóbaleset, melyből az arra járó sofőr kimentett egy lányt, csak hogy később megtudja, a baleset tíz évvel korábban történt.
Tegucigalpa,
a legtöbb történet helyszíne
Szintén érdekes fordulatot vett a Sanyargató apa története, ahol kivételesen egy fiú volt kitéve az apja (lelki és fizikai) bántalmazásának, és amikor egy lány beleszeretett, az apa féltékenységből megölte a lányt - akinek aztán természetesen visszatért a kísértete, lefejezte a gonosz apát, és magával vitte a szerelmét. Hasonló volt a Catacamasi kislány legendája is, akit vertek a szülei, és ő (saját tudta nélkül) megátkozta az egész házat, ahol horrorfilmbe illő dolgok kezdtek történni.
Hátborzongató, de egyben bájos is volt az Ápolónő története, aki a halála után is tovább látogatta-gyógyította titokban a kórház betegeit, ahol dolgozott. Több hasonlóan barátságos kísértet is felbukkant egyébként a kötet lapjain, például a Virágos Lány, aki egy temetőbe járó, magányos hölggyel kötött barátságot.

Kapcsolatok

A kötetben kevés volt a "népmese" kategóriába eső történet, de akadtak azért, amikben felismerhetőek voltak régi motívumok is - például a Kígyóasszony esetében, akibe egy fiatal zongorista szeretett bele, de aki a nászéjszakán ismét hüllővé változott (kicsit Melusinára, kicsit keleti állatfeleség-történetkre emlékeztetett). Jó néhány klasszikus városi legenda és kísértet-motívum is tiszteletét tette a kötet lapjain. Megvolt például a Gyűrű, amit ellopni készültek a sírrablók egy lány ujjával együtt, és ezzel felélesztették a tetszhalottat; elásott kincs helyét megmutató hálás kísértet; eltűnő stoppos (Vanishing Hitchhiker); sőt, éjszaka autósokat ijesztgető kísértetbusz is, amiben ezúttal érdekes módon Apácák ültek (ámokfutó apáca-kísértetek?...). Korábban is olvastam már hűséges, gazdájukat haláluk után is védelmező kutyákról; Angelina kutyája is ezek közé tartozott, és kísértetként is összemarcangolt egy férfit, aki a gazdaasszonyát akarta megtámadni.

Hova tovább?
Salvadorba!

2017. szeptember 9., szombat

A Kukorica-sziget amazonjai (Népmesék nyomában a világ körül 54. - Nicaragua)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Cuentos, leyendas y mitos de Nicaragua
Pedro Alfonso Morales
Ediciones Distribuidora Cultural, 2014.

A kötetben 24 történet található: 12 mese, 11 legenda, és 1 mítosz. A mesék közül kilencet szájhagyományból gyűjtöttek hely iskolák tanulói, míg három népi történetek irodalmi nyelvű átdolgozása; a legendák között is akadnak rövidebbek és hosszabbak, gyűjtőtől függően. Maga a kötet vegyes látványt nyújt: Színes papírra nyomtatták, így aztán a mesék váltakozva sárga, rózsaszín, zöld, és kék színben pompáznak; az illusztrációk viszont eléggé gyerekesek, és néha egészen bugyuták, főleg a történetek komoly tartalmához képest. A könyvhöz bevezető is tartozik, illetve egy tanulmányi útmutató, ami kérdéseket tesz fel az olvasóknak a mesékkel kapcsolatban - ebből gondolom, hogy elsősorban oktatási, nem néprajz-kutatói céllal született. Alapvetően híve vagyok a gyerekek által végzett mesegyűjtéseknek, és ebben a kötetben is akadtak valódi gyönyszemek.

Fénypontok

A könyv legemlékezetesebb története a Kukorica-szigeti asszonyok legendája volt. Klasszikus amazon-történet; a szigeten a nők uralkodtak, vadásztak, gazdálkodtak, és harcoltak; a férfiak csak havonta egyszer látogathatták meg őket, amikor a kiválasztott asszonyokkal háltak, hogy gyerekeik legyenek (lenyűgöző részlet: az asszonyok onnan tudták, hogy terhesek, hogy a fogantatás pillanatában egy ragyogó pillangó reppent ki a köldökükből).
Bennszülött jogokért felvonuló nők
és férfiak, kép és cikk itt
A fiúgyerekeket elvitették a szigetről, de a lányokat megtartották; mindegyikükön volt egy-egy anyajegy, ami meghatározta a sorsukat (attól függően, a testük melyik részén volt - a harcosoké a combjukon, a földműveseké a hátukon, az anyáké pedig a hasukon). Amikor a fehér hódítók megérkeztek a tűzfegyvereikkel, a sziget összes asszonya a tengerbe gyalogolt, hogy ne igázzák le őket, és habfodorrá változtak.
Szintén tetszett a legenda a lányról, aki nagyon szeretett úszni - annyira, hogy még nagyhéten is lement a tengerparta, pedig az anyja figyelmeztette, hogy ne tegye. A vízben aztán sellővé változott, és énekelve úszott el a messzeségbe.
Teljesen más hangulatú, és egészen hátborzongató volt María Angustia története, egy fiatal feleségé, aki nem akart megtanulni főzni, és mindig a szomszédasszonyhoz szaladgált ételért. Végül egy nap a szomszédasszony elhitette vele, hogy a hiányzó disznóhúst lehet a temetőből is pótolni friss belsőségekkel... amiket María be is szerzett, csakhogy a következő éjjelen a kifosztott delikvens visszajött kísérteni, és magával vitte a lusta asszonykát.

Kapcsolatok

A többi dél- és közép-amerikai országhoz hasonlóan itt is volt egy La Llorona (Síró Asszony) legenda. A bőrét levető boszorkány karibi mondáit idézte a Prérifarkas-asszony, akinek ugyanúgy sót tett a levetett bőrébe  férje, hogy ne tudjon visszaváltozni emberré.
Előfordultak ismert mesetípusok, mint pl. Tücsök jós, Nyelves királykisasszony, Csodálatos segítők (repülő gőzhajóval!). Megint csak volt aranyfogú ördög-férj, akit ezúttal az anyósa győzött le azzal, hogy belecsalogatta egy befőttes üvegbe (mind ahogyan a dzsinneket szokás) - azóta ha az ördög forgószél képében közeledik, csak kiabálni kell neki, hogy jön az anyósa az üveggel.
Kép innen
Klasszikus hiedelemmondákat és kísértet-történeteket idézett a Holtak Szekere legenda, amely több (három-négy) változatban is szerepel a kötetben. Egy rossz életű férfi, aki miatt sokan koldusbotra jutottak, egy éjjel vezeklő menetet lát az úton, ökrök vonta szekérrel és szerzetesekkel, és amikor gyertyát nyomnak a kezébe, köteles beállni közéjük. Másnap azt hisz, tréfa volt az egész, de amikor leszáll az este, eljön érte a menet, a Halállal / Ördöggel az élén, és magukkal viszik örökre.

Hova tovább?
Hondurasba!

2017. szeptember 2., szombat

Hős nyuszi egy tatu hátán (Népmesék nyomában a világ körül 53. - Costa Rica)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Costa Rica tiszteletére újraolvastam az egyik örök kedvenc mesegyűjteményemet. 


Las semillas de nuestro rey
Leyendas de los aborigenes de Costa Rica
Carlos Luis Sáenz
Las Americas, 1958.

Ebben az apró kötetben összesen huszonhét mese olvasható Costa Rica bennszülött népeinek hagyományaiból. A szerző népenként csoportosítja a történeteket; külön fejezetekben olvashatjuk a bribri és brunka, chorotega, guatuso, és miskito indiánok legendáit. Némelyikükhöz szómagyarázatot, lábjegyzeteket is fűztek, és van olyan legenda is, amit idézetek vezetnek be különböző antropológusoktól, utazóktól, és folkloristáktól. Rövid olvasmány, de nagyon érdekes - főleg azért, mert felvillant valamennyit Közép-Amerika eredeti lakóinak kulturális sokféleségéből.

Fénypontok

Illusztráció innen
Nagy kedvencem ebből a gyűjteményből Nandayure varázspálcájának története. A pálca ereje abban rejlik, hogy egy szempillantás alatt el tud tüntetni mindent, amiben mész van - kagylót, mészkövet, sőt, az emberek csontjait is. Ilyen varázseszközzel máshol még nem találkoztam... Szintén bekerült a repertoáromba a Sisimiqui nevű mese, amelyben egy tatu hátán lovagoló nyuszi győz le egy rettenetes, emberevő szörnyet. A gyerekek nagyon szeretik ezt a sztorit, több fellépésen is sikerem volt már vele.
Több történet is szól a kötetben óriási sasok által elrabolt hősökről. A legérdekesebb a Hegyi sasok, és a hős a hét kosárban című volt számomra, melyben egy harcos hét, egymásba helyetett kosárba rejtőzve vitette fel magát az emberevő sasokkal a hegy tetejére. Az egyik sast és a fiókát sikerült is megölnie, majd kötélen lemászott a hegy oldalán... ám a kötél nem volt elég hosszú, és félúton megakadt, onnan már a faluja többi embere segítette le. Külön váratlan volt, hogy a győzelmi lakoma utáni reggelen a hősnek nyoma veszett; esélyes, hogy a másik sas ragadta el, de itt véget ér a történet.

Kapcsolatok

Arany malacok, bennszülött ékszerek
Más dél-amerikai kultúrákból is ismertem már olyan legendákat, melyekben egy vadász megsebzett állatot követve az állatok birodalmába került, ahol meg kellett gyógyítania azt, akin sebet ejtett (pl. az Amazonas mentén delfineket). Itt egy ügyetlen vadász a Disznók Országába került, ahol a király lehordta, hogy mennyi alattvalóját sebezte már meg... Érdekes, hogy nem a vadászattal volt baja, csak azt akarta, hogy az állatokat azonnal öljék meg, ne szenvedjenek.
Egy dominikai mesére emlékeztetett az a történet (Tüzes kezű fiú), amelyben egy törzs összes vadásza evett egy elejtett kígyó húsából, és kígyókká változtak; egyetlen fiú volt csak, aki tudta, mi történt, és azt is, hogyan kell az átkot feloldani, de az emberek csak az után voltak hajlandóak megfogadni a tanácsát, hogy feláldozta magát.
Délkelet-Ázsia után most találkoztam megint Tigrisemberekkel (akik valójában nem tigrisek, de úgy hívják őket), vagyis olyan lényekkel, akik emberként jelennek meg, de éjszakánként tigrisként emberekre vadásznak, vagy esetleg fiatal lányokat kérnek feleségül, és a nászéjszakán megeszik őket.
Itt is akadt egy legenda a kolibri születéséről; ezúttal két ellenséges törzs két fiataljáról szólt, akik azonban nem Rómeóként és Júliaként szerettek egymásba, csak előbbi próbálta meg elrabolni az utóbbit, aki aztán véletlenül meghalt egy eltévedt nyílvesszőtől a rablás közben, és madárrá változott.

Hova tovább?
Nicaraguába!

2017. augusztus 26., szombat

Zombik a gyufásskatulyában (Népmesék nyomában a világ körül 52. - Panama)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Leyendas chiricanas
César Samudio
Imprenta Universitaria, 1994.

Ez a könyv Panama egy tartományának, Chiriquínek szájhagyományából merít. Az eddigi legtöbb gyűjteménnyel ellentétben ebben a könyvben nem klasszikus népmesék, hanem hiedelemmondák szerepeltek - olyan történetek, amelyeket megtörténtként, igazként adnak elő az emberek (néha akár évszámmal-névvel-utcával is), formájukban és tartalmukban viszont régi és mélyen ülő népi hiedelmeket idéznek. Felbukkantak a kötet lapjain kísértetek, boszorkányok, tündérek, és természetesen jó pár paktum magával az (szokás szerint aranyfogú) Ördöggel is. A rövid bevezetőn kívül sok információt nem fűzött a gyűjtő a sztorikhoz, az illusztrációk pedig egészen visszataszítóak - mégis izgalmas olvasmánynak bizonyult a kötet.

Fénypontok

Kép innen
Érdekes volt Orik és a Mosólány története, amelyben egy szegény lány mosni járt a folyóhoz, és összebarátkozott egy Orik nevű törpével, aki minden nap egy-egy aranyat adott neki. A család azonban hamarosan aggódni kezdett, hogy egy természetfeletti lény el fogja rabolni a lányukat, és egy öreg nagynéni tanácsára, csellel (és némi bűzzel) elriasztották Orikot a folyótól.
Volt néhány klasszikusan hátborzongató történet is, például a Szellembusz esete, ami a semmiből tűnik elő az éjszakai úton, megijeszti a buszsofőröket, majd eltűnik (hasonló szellembuszról New Orleans legendái között is hallani), avagy a zseniális címmel ellátott Zombik a gyufásskatulyában, ami mindenféle emberekről szólt, akik hatalmat nyertek titokzatos kicsi zombiemberkék felett, akik minden kívánságukat teljesítették (pl. repülőt térítettek el), és leölt marhák nyelvével és vérével táplálkoztak.

Kapcsolatok

Dél-Amerika után ismét találkozunk Panamában a Síró Asszonnyal, akit itt Tulivieja néven ismernek. A könyv szerint egy mulatságot, táncot kedvelő asszony volt, aki kitette a síró gyerekét egy vízmosás mellé, hogy elmehessen mulatni; a lova útközben megbotlott, ő meghalt, és kísértetté változott, aki a folyók és vizek partjain keresi örökké a gyerekét. Egy másik népszerű legenda is felbukkant a kötet lapjain: A férfi, aki a halállal táncolt a Kísértet-stoppos (Vanishing Hitchhiker) nevű városi legenda egy helyi verziója volt, csak épp kocsikázás helyett a delikvens táncolt egyet a halott lány szellemével (Annak idején a Supernatural sorozat legelső epizódja pont ezt a két népszerű sztorit kombinálta egybe).
Szintén felbukkant újból a titokzatos aranyfogú férfi, aki nyilván maga az Ördög; ezúttal egy Kútásó képében próbált elcsábítani egy özvegyasszonyt. Amikor a hölgy rájött, hogy el fogja veszíteni a fogadást, hogy egy éjjel alatt kutat ásnak neki, és akkor feleségül kell mennie az ördöghöz, gyorsan tükör elé állította a kakasát, aki annyira felhúzta magát a másik kakas láttán, hogy még hajnal előtt kukorékolni kezdett, megtörve az Ördög hatalmát.

Hova tovább?
Costa Ricába!

2017. augusztus 19., szombat

Minden Ananszi hibája (Népmesék nyomában a világ körül 51. - Jamaica)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

A Karib-tenger szigetvilágától nem is búcsúzhatnánk tökéletesebben, mint egy teljes egészében Ananszi-mesékből álló gyűjteménnyel.


Anancy and Miss Lou
Louise Bennett
Sangster's Book Stores, 1979.

Ezt a könyvet teljesen véletlenül találtam egy antikváriumban Knoxville-ben, a hazautazás előtt egy héttel, és bár már könyveim jó része össze volt csomagolva, nem tudtam ott hagyni (főleg nem potom két dolcsiért). Nagyon örülök, hogy megtalált.
A kötetben harmincegy Ananszi-mese található, méghozzá mind egy híres jamaikai énekes, népművész, és mesemondó, Louise Bennett előadásában, szöveg- és dialektushűen, úgy, ahogyan a hölgy élőben mesélte. A jamaikai dialektus borzasztóan nehezen olvasható, de amint ráérez az ember az ízére, szinte leugrik a papírról a hölgy személyisége, és természetesen Ananszi karaktere is. Miss Lou-ról amúgy egészen sok YouTube videó és hanganyag megtalálható a neten, sokukat végig is böngésztem; jó lett volna őt egyszer élőben is hallani... A könyvhöz egy tövid bevezető is tartozik Miss Lou mesemondói munkásságáról, és kották a mesékben szereplő énekekhez. Minden mese ugyanazzal a formulával zárul: "Is Anancy meck it" ("Ananszi az oka, hogy így lett" - szinte az összes mese pourquoi mese), és "Jack Mandora, me noh choose none" ("Jack Mandora, nem én választottam" - vagyis nem én találtam ki, amit a mese állít, Jack Mandora, a Mennyek kapuőrzője a tanúm).

Fénypontok

A kötet kezdő meséje természetesen magukról a mesékről szól - pontosabban arról, hogyan döntötte el Ananszi, hogy ő is szerepelni akar az emberek esti meséiben, és hogyan ugrasztotta össze Macskát és Patkányt, hogy elérje a célját.
Nagyon örültem, hogy Miss Lou-nak csodás verziója volt Ananszi és a Tűz (nem túl romantikusan végződő) szerelmes történetére - ezt egyszer Eshu Bumpus előadásban hallottam, de eddig könyvben csak töredékesen találtam meg.
A kedvenc sztorim a gyűjteményben toronymagasan Ananszi és a rozella története volt, melyben a pók piaci lopás közben, mintegy mellékesen feltalálta a sorrel néven ismert fűszeres jamaicai italkülönlegességet. Szintén nagyon szórakoztató Ananszi és Fee Fee története, melyben Ananszi egy Fifi nevű kislánynak álcázva magát vett részt a gyerekek számára rendezett karácsonyi ünnepségen (az ingyen kaja miatt).

Kapcsolatok

Felbukkant egy korábbról, Trinidadról ismerős mese, melyben Rák segített egy szolgálólánynak kitalálni egy gonosz öregasszony titkos nevét - csak itt a szolgálólány éppen az álruhába bújt Ananszi volt, aki így akart szert tenni a titkos névért járó kincsekre. A Királylány Neve titkosnév-kitaláló mesetípus, amelyből több is szerepel a gyűjteményben, afrikai meséket idézett. Egy haiti meséhez volt hasonló a Jamaicai bagoly története, aki egy szép lányt akart feleségül venni, a tollait ruha alá rejtve (mert a lány undorodott a tollaktól), de Ananszi leleplezte az esküvőn. Kicsit komolyabb hangvételű volt a Sárga Kígyóhoz feleségül ment lány esete, akit ezúttal Ananszi húzott ki a csávából - ezzel a mesetípussal majdnem minden karibi szigeten találkoztam eddig...
Természetesen megint volt Tigrisen lovaglás, Halálos szikla, és Kátránybábu is - a klasszikusok nem maradhattak ki a gyűjtésből. És meg is lepődtem volna, ha nem akad legalább egy versenyfutás: Itt Szamár és Varangy futottak versenyt, Ananszi felbujtására, aki segített az utóbbinak kivitelezni a győztes családi cselt.

Hova tovább?
A jövő héten Panamával megkezdjük a vándorlást észak felé Közép-Amerikában!